|
Video art: A ~ (videoművészet) kifejezés nem kifejezetten külön irányzatot, hanem inkább a videoberendezés (kamera, képmagnó, monitorok) művészi szándékú felhasználását jelenti. A videó minden más médiumtól eltérő újdonsága a kép azonnali ellenőrizhetősége, egyidejűsége (kamera-monitor összekapcsolásával létrehozható zártlánc), a végtelenségig sokszorosítható képvisszaadás és a számos elektronikus kép manipulálási lehetőség (késleltetés, gyorsítás, lassítás, blue box, torzítás, végtelenítés, színek, formák mesterséges előállítása, folyamatos generálása/videoszintetizátor) volt. A szorosabb értelemben vett ~ az új lehetőségek vizsgálata és felhasználása köré rendeződik, tehát a már különben is művészi szándékú események (akciók, happeningek, színházi előadások) puszta dokumentálása nem tartozik a videoművészet lényegéhez, de gyakori a videó bevonása különféle akciókba (» akcionizmus) és » performanceokba. A kreatív videomunkák többsége a médium nyelvi-kifejezésbeli kutatására összpontosít: a képernyő elektronikus lehetőségeit faggatja, a képváltoztatás, a torzítás, a megfordítás és a visszacsatolás különböző formáival kísérletezik. A ~ közvetlen előzményének tekinthető, hogy Wolf Vostell 1959-ben elkezdett tévével foglalkozni: részben realizálta a Pantitur Tv dé-collage című művét és megrendezte Események milliók számára című happeningjét; kezdetének pedig Nam June Paik 1963-as wuppertali Gakerie Parnassban rendezett kiállítása, ahol a függőleges és vizszíntes modulációnak megfelelően deformált tévéket állított ki. Az első videoművek térbe állított televíziókészülékekből álló » environmentek és » performance-ok voltak, melyek általában összekapcsolódtak a térben lévő kamerával, tehát "élő" vágásokból álltak. A későbbi, többnyire zárt helyen lévő installációk a késleltető képvisszaadásra, tükrözésre (a video tükörként történő használata a videoművészet közhelyének számít), az azonnali kontrollra, a létezés és látszat kettősségére, az önmegfigyelés pszichológiai mozzanataira irányultak (Bruce Nauman, Dan Graham, Peter Campus). A zárt lánc által a néző először vált alkotó módon, aktív részesévé a műnek. Az elektronikus vágás és a rengeteg elektronikus képmanipulálási alkalom lehetővé tette a múltbeli, vágott felvételek jelen idejűekkel való kombinálását, mely által bonyolultabb, több monitoros darabokat hoztak létre. Az első videomagnetofont a Radio Corporation of America (1953) fejlesztette ki, ez azonban a gyakorlatban még nem volt hasznosítható a rögzítettfejes hosszirányú képfelvételi technika nagy szalagfogyasztása miatt. 1962 és 1976 között körülbelül 31 féle típusú fekete-fehér és színes videomagnó volt forgalomban a piacon (Sony, Ampex, JVC, Philips, Grundig, RCA, Toshiba, Bosch...). A videotechnológia két legfontosabb áttörése az időalap korrektor, a TBC (Time Base Corrector) megjelenése és a 3/4 colos videokazettás, szerkesztő és felvevőberendezések kifejlesztése volt a Sony-nál és a JVC-nél 1971-ben. A videotechnika szabványai mind az amatőr, mind a professzionális technikában a 70-es évek végére kialakultak: a hordozható videokamerák megjelenésével (1973) megindulhatott a független videozás és olcsó áruk révén valóban mindenki számára hozzáférhetővé váltak a VHS (Video Home System) rendszerű házi videomagnók. A 70-es években kezdődött meg a videoművészet intézményi hátterének kialakulása is: videoközpontok, alapítványok jöttek létre a kommunikációs eszköz kutatására és fejlesztésére, az installációk, videoszalagok népszerűsítésére, forgalmazására, művészek támogatására (Raindance Alapítvány, 1969; The Kitchen, 1971; Electronic Arts Intermix, 1971; Montevideo, 1978), megjelentek az első alternatív videofolyóiratok Radical Software (1970) Phyllis Gershuny, Berly Korot, Ira Schneider, Michael Shambert alapításában, Video Art [1976] Beryl Korot és Ira Schneider szerkesztésében). A mai videogalériák ősét Garry Schum alapította 1968-ban (Schum Tévég.). 1969-ben New Yorkban volt A televízió mint kreatív médium címmel az első teljes egészében videoművészettel foglalkozó amerikai galéria-kiállítás. A Project '74 már Európában mutatta be Wulf Herzogenrath rendezésében több mint 40 amerikai művész videoműveit. 1969-ben a bostoni WGBH-TV Allan Kaprow, Nam June Paik, Otto Piene, James Seawright, Thomas Tadlock és Aldo Tambellini műveiből összeállított műsort sugározott, a Documenta 6 1977-ben Joseph Beuys, Douglas Davis és Nam June Paik műholdas videoakciójával nyílt meg. A videoművészet jelentősebb művelői Paik mellett Peter Campus, Joan Jonas, Valie Export, Peter Weibel, Douglas Davis, Vito Acconi.
|
