|
Táblaképfestészet: Annibale Carracci reformtörekvései a táblaképfestészet műfajában ugyanúgy kiérlelődtek, mint a Galleria Farnese freskóin. Oltárképein az érett reneszánsz stílusához, kompozíciós formáihoz igazodik. Alakjainak komoly méltósága, nyugodt, áttekinthető elrendezése a manierizmus után mély szemléleti változást tükröz. A manierista festmények bonyolult felépítése, túlzott intellektualizmusa megzavarta a hivőt, akadályozta teljes odaadását, kegyeletét. A Carracci-iskola ezért hangsúlyozta az egyszerűséget, a közérthetőséget. A vallásos ábrázolásokon az ideális, tökéletes, szinte személytelen lények a drámai pillanatokban a görög tragédiák szereplőiként nemes gesztussal, méltósággal teli párbeszédekben fejezik ki érzelmeiket. Caravaggio hétköznapi típusaival szemben a választékos szépség, báj jellemzi szentjeit. A hivő számára a földi és a természetfeletti között nincs különbség, s a közvetlenül, meleg érzelmekkel, egyszerű hangon szóló oltárkép megindítja érzelmeit. Annibale idealizmusa nem szakad el teljesen a valóságtól. Hatása éppen azzal magyarázható, hogy reális részletekkel, megfigyeléssel, természettanulmányokkal teszi hihetővé elvont eszményeit. Súlyos, biztos formái, modell alapján készített rajzai mutatják, hogy ideálját a természettel összhangban alakította ki.
|
