|
SZÜRREALIZMUS: nagyhatású avantgárd irányzat a húszas évektől a negyvenes évekig - legmarkánsabban a festészetben jelentkezett két változatban: az egyik fotografikusan naturalisztikus elemekből komponálta vízióit ( Dali ) a másik viszont ősi, mitikus jelképekből alkotta meg kompozícióit ( Miro, Klee ) az irodalomban leginkább a lírában jelentkezett ( Éluard, Breton ) - a két világháború közötti emberi-társadalmi kríziseket a keleti miszticizmus, a bergsonizmus, s főként a freudizmus hatása alatt a ráció elvetésével, az irrealitásnak autentikus valósággá emelésével reagálta le - Breton 1924-ben az első szürrealista kiáltványban a pszichikai automatizmust nyilvánította alapvető alkotómódszernek s ehhez járult a hallucináció, vízió, az álom, a fél éber képzettársítás kultiválása, a groteszk és az abszurd központi fogalommá változtatása -
Paul Eluard: Omló narancs hajad
Omló narancs hajad a világ nagy űrében,
Mély csöndtől súlyos és homályos lomha tükrök
Űrében, hol pucér kezem képed kutatja.
Szíved formája képzeletbeli,
S szerelmed elveszett vágyaimra hasonlít.
Ó, ámbra sóhajok, álmok, tekintetek.
De nem voltál mindig velem. Emlékezetem még ködös
Attól, hogy láttalak, amint jössz s távozol.
Az idő is szavakkal szól, mint a szerelem.
( Rónay György fordítása )
A józan racionalitásra, a világ biztos átláthatóságára, kiszámíthatóságára, tervezhetőségére építő, a hétköznapok esztétikáját szolgáló konstruktivizmussal egyidőben jelentkezik a valóság felettit ( sur = felett ) kereső szürrealizmus. A szót Apollinaire már 1906-ban leírta, majd 1917-ben írt burleszkjét, a Tiresias emlőit nevezte szürrealista drámának. André Breton fogalmazta meg 1924-ben A szürrealizmus manifesztuma című röpirat tételeit: “A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hagy az álmok igazabb világunkat, őszintébb énünket jelentik.”
A szürrealizmus nem szakít az ábrázolással, de annak tárgyát a le nem írható, konkréten nem érzékelhető élményekből, a révületből veszi. Képei tehát reálisak, részletezettek, a belső látás hitelét teremtik meg - de gondolati tartalmuk, jelentésük az irreális világába kalauzol. Ezért hangzik el a szürrealistákkal kapcsolatban oly gyakran a fantasztikus, bizarr jelző.
Bergson intuicionizmusa, szubjektivizmusa ott van eszmei hátterében az irányzatnak, de érdekli a paranoia, a hisztéria, a delírium egyaránt. A lírában mindez a kép és szókapcsolatok teljes fölszabadításához, a logika fegyelmét kiiktató automatikus írásmódhoz vezetett. Az ösztön, a rejtelem rögzítésére lett alkalmas a kalligramma ( képvers ), melyet Apollinaire indított útjára. A szimultaneitás, a montázs, a kollázs, a fekete humor az irodalom mellett a filmben és a festészetben is kifejezőeszközzé vált. Az irányzat elveiből adódóan az alkotók gyakran elvetik a központozást, széttörik a mondatot, viszont szívesen élnek a jelzőbőséggel, a meghökkentő metaforákkal, metonímiákkal s az oximoronnal.
Juhász Ferenc: Virágok hatalma
Ó hold-lepény fehér gőzében merengő Nárciszok,
mint a tűnődés gyenge szárnyán kinyílt szerelmes alkonyok,
fogalmak, amik a gyenge, lágy merengés talaján kihajtanak,
csókok, amik a szerelmes ágy fény-foltos falára vetik árnyukat,
édes-gondolatok, amik a gond fém-sajgásából kiszállnak
és illatos-méhüket ölelik szelíd, növényi lepke-szárnyak,
vagytok-e más csillagon is, e földtől köröskörül odább,
a megmérhetetlen messzeség mélyén, a lárva, báb-
csillagok rétjein, idegen holdak króm-habjában fürödve,
lélekző sejtekkel, ragacsos hónaljjal, buján gőzölögve,
hisz ez a föld a nagy tejút egy szélső vérbokra csak,
létével érzi, nem tudja bár a csigolya-húrt, a gerincvonalat,
s ha új csigolya nő az idő farkában, feltűntök-e ott,
mint sápadt, szomorú, nem-vándorolt partraszállt-vándorok?
A szürrealisták azt tartják legfontosabb feladatuknak, hogy kiszabaduljanak a logikai sémák és kategóriák, az erkölcs és a törvények ketrecéből, sőt érzékszerveik észleleteitől is függetleníteni akarják magukat, minthogy ezek az embert közvetlenül a külvilágnak rendelik alá. Le kell ráznunk - mondják - a racionalizmus logikai bilincseit, a társadalmi és szexuális tilalmak erkölcsi bilincseit, a “jó ízlés” és az “illem” esztétikai bilincseit, egyszóval a lelkiismeret, a kritikai szellem és a nyelv bilincseit, és fejlesztenünk kell fogékonyságunkat a szokatlan és a csodálatos iránt, mert csak így válhatunk képessé, hogy felfogjuk az addig figyelembe nem vett, okkult erők megrendítő jelentkezését a hétköznapok világában.
Szerintük az álom érthetetlen sugallatai, a költészet vagy a humor ötletszerű asszociációi, a körülmények különös összetalálkozásai, az előérzetek, az “objektív véletlen” megnyilvánulási formái alkotják azt a köldökzsinórt, amely a csoda világával, gyermekkorunk paradicsomával köt össze bennünket.
|
