|
Portréfestészet: A portréfestészetben az érzelemnyilvánítás széles skálája tükröződik.
A jelképes ábrázolásnak megnő a szerepe. pl: emblémák, allegőriák, szimbólumok.
A barokk korszak szobrászatában és festészetében egyaránt vezető szerep jutott a portré műfajának: az arcvonások és a személyiség belső jegyeinek megörökítését mindennél fontosabbnak tartották. A portré műfajának önállósulása a XVI. században következett be - az antik portrébüsztök hatására (például Michelangelo Brutusa, Benvenuto Cellini, Cosimo nagyhercege). A manierizmus művészete már különleges érdeklődéssel fordult a lelkiélet felé, s bemutatta, hogy a problematikus, krízisektől gyötört kor embereit is a meghasonlás, a vívódás, a megkínzottság jellemzi. A cinquecento utolsó évtizedétől kezdve a szobrászatban is a pontos, részletes, természethű ábrázolás felé vezetett a fejlődés. Bernini a műfaj mindkét fő változatát - a bensőséges, magánember portréját és a "hivatalos", uralkodói vagy nagyúri portrét továbbfejlesztette, és egész századában érvényes formában újrafogalmazta. Tanítványai, követői csak a külsőségekben utánozták. Biztos, bravúrosan csillogó technika segítségével igyekeztek modelljeiknek a nagyság, a fontosság látszatát kölcsönözni, de az individuális vonásoknak a dekorativitás mellett egyre kisebb szerep jutott. Andrea Bolgi (1605-1656) portréin viszont erősödött a közvetlen hang: a barátságosan mosolygó, a társalgás hétköznapi pillanatában bemutatott figurák Bernini Scipione Borghese-büsztjének hangvételét követték.
|
