|
Óda: (gör. a. m. ének), fenséges dal; a lirai költészet ama formája, mely az extázisig feszült érzéseket fejez ki, minő a lelkesedés, a rajongás, a kétségbeesés, az imádat stb. Ily extázisát az érzéseknek akár vallásos, akár világi eszme, jelenség, vagy esemény keltheti s a szerint szoktak megkülönböztetni vallásos és világi ódát. A szen ódának különösen himnusz, illetőleg zsoltár, ének stb. szokott a neve lenni. Az ódát nemcsak az érzés heve, hanem hatása alatt a képzelet merész és nagyszerü lendülete is jellemzi; a fenség s merészség e vonása meglátszik az ódának mind szerkezetében, mely a hagnulat föltétlen egysége mellett is erős szökelléseket bir el (saltus lyricus), mind a nagy képekkel rakott és fordulatos nyelvben, mint a nemes és méltőságos versromában. A világi óda tárgyai a haza, a vitézség, emberi és honfiui erények, nagy tettek, kitünő fériak; de ódává lehet bármely tárgyu lirai költemény, ha az érzés lendülete fenséges röptöt vesz. Igy vannak bölcselő, sőt szerelmi ódák is (Petőfinél). Az óda egyik változata a ditirambus (l. o.), a szerelmi és bormámor extázisának lirája s a rapszódia (l. o.), melyben a majdnem szertelen foku extázis mintegy megtörni látszik a kompozició és a forma egységét. Az óda a legrégibb kulturnépek vallási énekeiben már, ami a tartalmat s különösen a fantázia őserejét illeti, teljes nagyszerüségében jelentkezik, igy a védák himnuszaiban, a hébereknél szt. Dávid zsoltáraiban. Formailag is a művészet legmagasabb fokára emelte a görög Pindaros (l. o.), kinek aztán igen sok utánzója volt. A római irodalomban Horatius zengette az óda formájában Róma nagyjait, a szerelmet s az életbölcseség elveit; mintáit a görög költészetből vette, maga pedig mintául szolgált a világirodalomköltőinek, újabb időben is, a klasszikai óda művelőinek. A magyar irodalom legnagyobb ódaköltője a klasszikai nemben kétségkivül Berzsenyi, de előtte Virág és Csokonai, vele egy időben pedig Kölcsey is a fenségig emelkedtek s tudtak hatni a nemzetre. Alapjában ódai lendületü volt Vörösmarty költészete, ki azonban már (mint Kölcsey is) nem az antik ódának, hanem a modern ódának volt nagy művésze. Petőfinél gyakran ódává magasztosul a dal, mint a hazafi-, mint a szerelmi érzésben. Vannak kitünő ódái Aranynak, Tompának is; számos ódát irt (köztük alkalmiakat) Szász Károly. L. még Lirai költészet.
|
