|
Monokróm: A ~, a homogén felület problémája – csakúgy, mint szellemtörténeti háttere – korábbra datálódik, mint a 20. századi absztrakt törekvések. A ~ egyfelől tekinthető úgy, mint a század első felének absztrakciós törekvéseiben jelenlévő művészeti-festészeti problémákból kiinduló nem-tárgyias festészet lehetőségeinek folyamatos vizsgálata, s általában a festészet lehetőségeire való rákérdezés egyik létező módszere; másfelől egy szűkebb korszak, a 80-as évek úgynevezett » Radikális festészetének szinonim megjelöléseként, már nélkülözve az 50-es, 60-as évek heroizmusát, egy olyan festészetet jelöl, amely a színre, az egyszínűre festett felület képi lehetőségeire koncentrál. A nagy, egyszínű vagy egy szín dominanciájára épülő felületek konkrét festői problémaként a II. világháború utáni amerikai művészetben jelentkeznek (pl. M. Rothko, B. Newman, C. Still és Ad Reinhardt festészetében). Rauschenberg 1951-ben állította ki fehér monokrómjait, Ad Reinhardt 1954-től festette kék és vörös vásznait, élete utolsó tizennégy évében kizárólag "fekete" képeivel foglalkozott. Yves Klein írt először a monokrómról mint koncepcióról az 1945 utáni időszakban. Malevicshez hasonlóan ő is spirituális útként, megismerési módként élte át a "~ szellemiséget"
|
