|
Szűz Mária jegygyűrűje
A Szent Család mikor menekült, mikor a búza megszaporodott ugye a há¬zigazdának, má a szántóvető embernek, és akkó a szántóvető embernek mondta a Szűz Mária, hogy otten űk megpihennének egy pár napot, mert már nagyon elfáradtak, oszt megpihennének nála. Az ember mondta, hogy „Nyitva van az ajtóm előttetek" - és akkor otten sokáig megpihentek.
De ott az vót a helyzet, hogy utána kezdtek indulni, hogy majd útnak in¬dulnak. Szent József botot faragott. Szűz Mária meg rakosgatta össze ja ru¬hácskákat Jézuskának, hogy majd mennek. A Jézuska meg egy kék szalag¬ra kötött gyűrűvel játszogatott a fa alatt. Oszt akkor csak Szent József azt látta, hogy egy madár a magosból fődre szállt, és elkapta ja a kis szalagval a gyűrűt, oszt elrepült vele. Szent József nézett utána: nagyon messzire, na¬gyon messzire elrepült. Szűz Máriának oszten könny fakadt a szemibe, mer bizony őneki vót az egy legnagyobb drága ereklyéje, mer az vót az ő jegy¬gyűrűje, amivel a Szent József őtet eljegyezte. És akkor nagyon-nagyon bánatos lett, nézett a fürj után.
No akkor oszt elteltek sok évek, hogy a Szent Család ugye menekült, sikerült oszt megmenekülni, ugye hogy nem ölette meg őket Heródes. És nagyon sok esztendő eltelt, a sok esztendő után ezerévek is elteltek. Akkor a francia herceginek a fia házasodni akart. S úgy hallotta, hogy Egyiptomba van egy gyémánt kő, nagyon drága kő, oszt azt akarta megvenni, hogy annak a fiatal hercegnek még a koronájába lássa, mikor az megházasodik. Oszt elindult a paripájával, hogy ű elmegy Egyiptomba. Oszt ahogy ment, má nagyon fáradt vót, nagyon meleg vót, oszt vót ott a sivatagba egy kút. No aszongya: itt egy kicsit megpihenek.
Akkor levette a kardját, oszt ahogy szúrta be a fődbe, hogy majd még be¬szúrja a fődbe, eccer megcsörrent a kardja. Oszt ahogy megcsörrent, elkezdte piszkálni a fődet, és egy gyönyörűszép kék szalagot látott. Fölvette, de olyan szép vót a szalag, mintha akkor kötték vóna rája. Hogy nézegeti, hogy az győrűn vót: ezt bizon már rég elveszthették. De se nem arany, se nem gyémánt, de még csak ezüst sincs benne, de valami nagyon szegény visel¬hette, de nem tudom, hogy mi lehet, há elviszem csak úgy. Elviszem em¬lékbe, már régiségnek.
Oszt megvette a drágakövet attól a királytól, hazavitte. Azt letette egy sarokba, azt a gyűrűt Oszt akkor ű oszt rá se hederített, mert nagyon örült, ugye nagyon örült a gyémántkőnek, hogy oszt már megvan a nagy drága kincse, ezret nem nézte semmibe. De a fiatal herceg el-elment, oszt meg¬megtörülgette a porbúi, meg nem tudta, hogy miéi, de mindig gyütt olyan vágyakozás, hogy elmenjen a gyűrőhő. Oszt akkor mikor elgyütt oszt a lagzi napja, mikor a házasságnak nagyon örült, nagyon boldog vót ugye az öreg herceg, hogy őneki nagy gyémántköve van, ugye megvette a fiának, hogy nagy öröm lesz ugye a kastélyba. Egyszer megvót a nagy vigasság, hogy most má minden összehordva, kezdődik a lakodalom, akkun-a meghalt a fiatal herceg. Nagyon-nagyon rítt oszt az öreg, hogy: „Jaj, drága aranyos fiam, egyetlen gyermekem, hogy hogy tudtál ilyet tenni, hogy engemet itt hadtál!" Akkor ugye nagyon-nagyon rítt, nagy bánatossan, nagy fekete felhő borult ugye a házra. Akkor egyszer a legény a ravatalon fölült, oszt aszon¬gya, hogy:
- Kedves apám, engemet ne sirassál, mert engemet most mán a menny¬országból hírtál vissza! Mert én néztem valamibe a Szűz Mária jegy¬gyűrűjit, most eljegyzés van a mennyországba, első napja, én onnan gyüt¬tem vissza. De te nem nézted semmibe, mert te a drágakövet nézted, Amit az egyiptomi királytól megvettél, azt nézted valamibe, a Szűz Mária jegy¬gyűrűjét nem nézted semmibe - mer ez a Szűz Mária jegygyűrűje vót. Azért gyüttem vissza, hogy azén van ez a nagy csapás rajtad, az én halálom - de nekem jó helyem van -, azért van ez a nagy csapás, amiért nem néz¬ted a gyűrűt semmibe.
Avval újból elaludt a gyerek, újbút meghalt Mert a Jóisten csak fölül¬tette ezt megmondani.
Akkor utána két angyal... Kelt az öreg herceg, hogy elmegy a gyűrűér, oszt ugye hogy majd meg is simogatja, meg rendbe teszi, mer ugye nem nézte semmibe. De mán akkor mán fődbe gyökerezett a lába, nem tudott menni érte, hanem két angyal a kék szalagval a ravatal fölött lebegett, a gyűrűvel. Mindaggyig ott lebegett a gyűrűvel a legén fölött míg csak el nem jött a temetés ideje. Gyütt az öreg püspök, meg hozták a Szűz Mária szobrát a szüzek Oszt letették a ravatalnak a fejihő, és a gyűrűt az angyalok rátették a Szűz Máriára. Hát a mellére szúrták-tették Az oszt ott lebegett. Utána oszt Perugia városába vitték a gyűrűt a Szűzanyával együtt, és otten nagyon sok csoda történt Jártak ott búcsúkra, énekölve, mentek oda az ország minden résziről a búcsúkra, mer nagyon sok csodák történtek a Szűz Mária jegygyűrűjénél. Sok beteget meggyógyítottak, minden.
Szembe vót a királynak a nagy palotája. Királyné vót, Gizella királyné. Oszt az annyira mérges vót, hogy hát ű a királyné, hát őelőtte nem borulnak térdre, mindegyik csak a Szűz Mária jegygyűlője előtt, meg a templomba megy a nép. Hát ű az egyetlen, az egész országba ű az első. Ûtet kéne tisztelni, meg minden. Egyszer egy Nagyboldogasszony napján összevette magát a seregivel, együtt, mondta, hogy:
-Gyertek, ennek véget költ vetni! Nem tűrhetem, hogy ez a sok nép mindenkiéi térgyet hajtson, engem meg nem tisztel senki!
Bement a templomba. Mikor belépett, éppen akkor vót úrfelmutatás, az oltáriszentséget fogta a pap. S Kajáltott [a királyné] egy nagyot, hogy:
-Le vele! Az nem illeti a Szűz Máriát, a jegygyűrű! Én vagyok az egyetlen királyné, mindenki énelőttem térgyeljen le!
S mondta neki a főpap:
- Ide hallgasson, királyné, akit most én, az úrjézust, akit a kezembe fo¬gok, neked is az adta a hatalmat, hogy királyné lettél, te is csak hajoljál le szépen, térgyeljél le előtte!
-Hogy én-e?
Akkor odament, oszt a kezivel, a jobb kezivel elkezdte feszegetni az ol¬tárt, oszt azt mondta, hogy:
-Én-aszongya-kiveszem, leveszem rútad a gyűlőt mert ez engem illet!
Oszt lekobozta ja gyűrűt a Szűz Máriáról, a szoborrúl, oszt akkor föl akar¬ta húzni az ű ujjára. Oszt ahogy fenyegette az öklivel a Szűzanyát, a szobrot, megmeredt neki a keze, szénné változott Neki a nagy ordításnak, ahogy csak bírt, ordított! Ott vót megmeredve. Akkor azt mondta, hogy:
- Mégiscsak annyit szenvedek, ha még van irgalom, papok, imádkozza¬tok értem, ha van irgalom a földön, hogy megbocsássa, mer ha meghal¬hatnák, de nem, mer oszt irtózatos nagy fájdalomba meghalni se tudok! Csak szenvedek! - ordított kegyetlenül, ahogy bírt.
Mindenki megmeredt, ugye mindenki nagyon-nagyon meg vót ijedve az egész templomba, hogy még ilyen csodát: tiszta fekete vót a keze, mint a szén, olyan vót a keze a királynénak. Akkor azt mondja neki a főpap, aszongya:
- Tudod mit, térgyeljél le te is az úrjézus előtt, oszt kérjél bocsánatot! Oszt mondta:
- Van még bocsánat a földön, hogy nekem ezt megbocsássa? Aszondta, hogy:
- Próbáljuk meg! - Azt mondja: - Térgyeljél le, oszt imádkozzunk! Akkor oszt elkezdett az egész nép imádkozni a királynéér, meg ő is oszt nagyon. Azt mondta, hogy:
- Nem költ, nem költ nekem, vedd le rólam a palástot - mert rajta vót a gyémántos palást -, nem köti nekem a palást, nem költ nekem gyűrű!
Lehánt minden ékszert magárú) a királyné. És akkor aggyig-aggyig, hogy imádkoztak érte, és akkor visszanyerte az egészségit Otthagyott mindent, aszondta:
- A királyi koronát tegyétek a Szűzanya tejire!
És akkor bevonult zárdába, és egész életén keresztül csak imádkozott, mert tudta, hogy Istennek nagyobb a hatalma, hogy ű nagyobb.
|
