|
Szomorú királykisasszony
Palóc népmese
Volt egyszer egy fekete város, ahol mindenki gyászolt. A házakat, a kastélyokat feketébe húzták, az asszonyok, az emberek fekete ruhába jártak, mert a királykisasszony születésétől fogva soha egy mosolyt nem adott, az arcán soha nem látszott nevetés.
Kihirdette hát a király, hogy aki az ö lányát meg nevetíti,ahhoz adja feleségül, meg ezövé lesz a fele királyság is.
Próbálkoztak hát sokan hercegek, grófok, nagykalapú tótok, válogatott cigánylegények, de hiába. Akarhogy mókáztak, a királykisaszszony szomorú maradt, az ö fejük meg karóba került.
Nem messze a király városától élt egy szegény szerencsétlen család egyetlen fiokval. Egyszer azt mondja a fiú:
- Édesanyám, én is megpróbálom a szerencsémet, elmegyek a királyi udvarba.
Ment, mendegélt erdökön, mezökön keresztül, hát egyszer visítást hallott egy nagy gödörböl. Közelebb ment, hát a nagy gödörben egy kis malac visitott. Mikor meglátta a legényt,
emberi hangon szólalt meg:
- Te szegény legény, legyél segítségemre, húzzál ki engem a gödörből!
A legény kiemelte a malacot.
- No, szegény legény, jótettedért jót várj! Tudom, hogy a királyiudvarba mégy, hát hagy tartsak én is veled! Ha útközben akarkive tanálkozol, csak annyit mondjál nekem: "Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon!".
Úgy is volt, ketten mentek tovább: a legény elöl, a malac utána.
Mentek, mendegéltek, a legelsö útjok egy falun vitt keresztül.
A miséről gyött haza a nép. A legény azt mondta:
- Visi, visi. malacom, ez is hozzád ragadjon!
A misés nép mind hozzá is ragadt a malachoz, ment utánok.
Mentek hegyeken-völgyeken, árkokon-bokrokon át, mikor egy másik községben egy kenyérsütő asszonyt láttak meg. Akkor hányta be a kenyeret a lapátjával a kemencébe. Erre a legény azt mondta:
- Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon!
Ö is hozzáragadt a sokasághoz.
Nem messze egy cigányember az árnyékszéket tisztította, nála volt minden szerszáma. A legény megszólalt:
- Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon!
A cigányember is hozzáragadt a malachoz.
A temetőhöz értek. Éppen temettek, hát ott volt a pap, a gyászoló gyülekezet, csak a kántor hiányzott.
Hozzá is ragadt a malachoz az egész gyülekezet.
Gyött a kántor, hát elkezdtek neki kiabálni:
- Kántor uram, énekeljen szét bennőnköt, mert valóságos istencsapása, ami itt történik!
Erre a legény megint:
- Visi, visi, malacom ez is hozzád ragadjon!
No így a kántor is velük tartott.
Beértek a király városába. Az út mellett sorakoztak a karóba húzott emberek fejei, akik egyiken se bírták megnevetíteni a királykisaszszonyt. A szegény legény nem törődött velek, ment egyenest a palotába.
Már mindenki őköt bámulta: a cselédek, az udvaroncok, a kukták, mindenki.
- Visi, visi, malacom, ez is hozzád ragadjon!
Hozzáragadt mindenki az udvarban is, úgy ért a legény a királykis asszonyelejbe.
Mikor a királykisasszony meglátta a furcsa csődületet, akkorát ne vetett, hogya palota szinte kétfelé szakadt.
igy lett a szegény legényé a királykisasszony meg a fele királyság.
Mátranovák, 1982.
|
