|
Póky Péter
Gyűjtötte: Benedek Elek
A bajmóci vár volt János hercegnek, Mátyás király fiának a legszebb vára. Ő maga nemigen lakott benne, hanem a legvitézebb emberének gondjára bízta, nehogy más kezére jusson. Mert hiába, sok embernek fájt a foga a szép bajmóci várra, talán legjobban azoké, kik színleg barátságot mutattak Mátyás király fia iránt. De már arra csakugyan nem gondolt János herceg, hogy éppen az vetett szemet a bajmóci várra, akit beültetett, hogy őrizze, védje. Póky Péter volt ez az ember, aki sok csatában mutatta meg nagy vitézségét, rettentő nagy erejét s különösképpen János herceg iránt való hűségét. Ám ez a hűség nem volt igazi. Póky Péter szörnyű pénzvágyó ember volt: halomra gyűjtötte a bajmóci vár pincéjében az aranyat, ezüstöt s mindenféle drága kincset, s amint gyűlt a temérdek kincs, hogy már hordóval állott a pincében, egyre szőtte-fonta a tervet, hogy s mint kaparinthatná meg a bajmóci várat. A bajmócit s a többit is mind, ami a gazdájáé.
De ne gondoljátok, hogy várnagy létére igaz úton jutott ahhoz a temérdek kincshez. Póky Péter uram rabolta, fosztogatta a szegény népet, mely a hatalmas várnagy ellen még panaszra, sem mert menni. Katonáival ki-kicsapott a várból, az arra járó kereskedőktől elvette a pénzt, a ruhát, s amit talált: így gyűlt össze a tenger kincs.
Tett ő még egyebet is.
Volt a bajmóci vár udvarán egy csudaerejű forrás, melynek a vize sántákat, bénákat meggyógyított, s melyhez messze földről elzarándokoltak a betegek. De ez csak addig volt így, míg Póky Péterre nem bízta a várat János herceg. Amint ő beleült a várba, csak drága pénzért engedte meg a betegeknek, hogy a forrásban megfürödhessenek, a szegényt, kinek nem volt pénze, durva szitkozódással kergette el.
Így telt-múlt az idő. Egyszer egy öreg béna koldus jött a bajmóci várba, s összetett kézzel kérte Póky Pétert, hogy engedje meg: bár egyszer fürödjék meg a csudaerejű forrásban.
- Az Isten szent nevére kérlek, Póky Péter! - könyörgött a koldus.
- Takarodj! - mordult rá Póky Péter.
- Ó, légy könyörületes! Isten megfizeti neked a másvilágon.
Póky Péter nagyot kacagott, hogy csengett belé a vár, s aztán mondta kevélyen, gőgösen:
- Lesz nekem pénzem a másvilágon is, több mint az Istennek!
Abban a pillanatban az öreg koldus eldobja a mankóját, fényesség kerekedik a feje körül, s mintha égből jött volna, hangzott a szózat:
- Elég, te gonosz lélek! Isten megelégelte lelked gonoszságát! Forrásodat elapasztja, rablott kincsedet kővé változtatja... nézz oda!
A koldus, ki nem volt más, mint Istennek angyala, a forrás felé mutatott, s azzal visszaszállott az égbe?
Szörnyű dördülés rázta meg a levegőt, a forrás vize toronynál magasabbra csapott fel, aztán visszaesett, s többet nem is csapott fel. A vár népei rémüldözve, jajgatva szaladtak Póky Péterhez.
- Uram, a forrás vize eltűnt, száraz, feneketlen kút van a helyén!
- Eh, mit bánom én! - hetykélkedett még most is Póky Péter. - Csak aranyam legyen elegendő, hadd vesszen a forrás, legalább nem háborgatnak miatta a koldusok.
Alig mondta ezt, egy embere rémülten hívta félre.
- Uram - súgta fülébe a híradó -, menekülj, mert János herceg megtudta a te dolgaidat, s a király elé vitet.
- Mindent tud?
- Mindent. Azt is, hogy meg akartad őt öletni.
Mert Póky Péter még erre is vetemedett: fölbérelt két embert, hogy meggyilkolják a jó János herceget.
- Hát hadd tudja, nem mozdulok! - dacoskodott Póky Péter. - A pénzemmel katonákat fogadok, s csak jöjjenek a király emberei, azokkal is szembeszállok.
Leszaladott a pincébe, utána az emberek, hogy hordjanak fel pénzt: majd fogadnak azon katonát, elegendőt. De ott a pincében mintha gyökeret vert volna a lába, megállott egy helyben, nem tudott megmozdulni a rettentő nagy ijedtségtől. A tenger arany s ezüst csupa kővé változott. Mind, mind, egytől egyig.
Eközben megjöttek a király katonái is, s felkiáltottak a várba:
- Add meg magad, Póky Péter, jere a király színe elé!
- Fegyverre! - ordított Póky Péter.
Ez volt a felelete.
De ordíthatott, egy lélek sem mozdult az ő szavára. Eleget tűrtek, szenvedtek az emberei, eleget sanyargatta őket Póky Péter, hadd lakoljon a gonosz lélek. Kinyitották a vár kapuját a király embereinek, s hiába könyörgött Póky Péter, vitték Budára, a király színe elé. Ott szörnyű ítéletet mondtak rá. Elevenen lófarkához kell kötni, a szétszaggatott testét hamuvá égetni, hadd vigye a szél a világ négy tájéka felé!
Úgy is történt.
A bajmóci forrás Póky Péter halála után újra elkezdett bugyogni, de más helyen fakadt ki. A forrás körül apró, pénzhez hasonlatos kövek hevernek. Azt mondják, ezek a Póky Péter kővé vált pénzei.
|
