|
Mese a fákról
Gyűjtötte: Benedek Elek
Volt idő, gyermekek, régen, nagyon régen volt, mikor nemcsak az emberek és az állatok, hanem a fák is jártak. Elmondom nektek, hogy miért nem járnak most a fák. Ennek előtte sok ezer esztendővel egy gazdag, telhetetlen ember kiment az erdőbe. Amint ott járt-kelt, erősen megtetszett neki egy nagy, terebélyes tölgyfa, s megszólította:
- Hallod-e, tölgyfa, jere az én udvaromba!
A tölgyfa azt hitte, hogy szegény ember szól hozzá, egyet sem kérette magát, indult az ember után. De még az erdőből ki sem értek, az ember elfáradott, s kérte a tölgyfát:
- Engedd meg, hogy üljek fel rád, te meg sem érzed, hogy rajtad ülök.
A tölgyfa lenyújtotta egy vastag ágát, s a gazdag ember ráült. Kiérnek az erdőből, s a réten meglát a gazdag ember egy tehenet. Gondolja magában: de jó volna ez a tehén nekem. Ha hazavihetném, mindjárt leüttetném, a húsát kivágatnám, s bezzeg jó dolgom lenne! Mondja a fának:
- Ejnye, édes fám, vedd fel ezt a tehenet is!
A fa fölvette a tehenet is. Megy, mendegél a fa, az országútra ér. Egy szekeres ember haladt előtte, a szekéren egy nagy boroshordó volt.
"Hm - gondolja a gazdag ember -, most már fám is van, húsom is van, jó volna, ha borom is lenne a húshoz!"
Szól a fának:
- Hallod-e, tölgyfa, vedd fel ezt a hordót is. Mi ez a te erődnek?
Jól van, a fa felveszi a boroshordót is. Beérnek egy faluba. Nézi, nézi a gazdag ember a templom tornyát, s gondolja magában: "Ej, de jó lenne ez a harang! Ha az enyém volna, mindjárt érclábast öntetnék belőle, s megsütném benne a tehén húsát."
- Hallod-e, tölgyfa, többet nem kívánok tőled semmit, még csak ezt a harangot vedd le a toronyból.
A fa ezt a kívánságát is teljesítette, de abban a pillanatban, amint a harangot az ágára akasztotta, megdördült az ég, s lesújtott az Isten haragja. Porrá, hamuvá égett a fa, a tehén, a hordó, a telhetetlen ember is, csak a harang maradt épségben.
Azóta nem járnak a fák.
|
