|
A veréb
Volt egyszer egy juhászkutya. Merthogy öreg volt s nem bírt a farkasokkal, a gazdája nem adott neki enni s úgy eléhezett szegény feje, hogy alig tudott állani a lábán. Egy ideig csak tűrte az éhséget, de aztán megelégelte s elbújdosott, hát ha valahol jobb gazdára találna. Amint ment, mendegélt, találkozott egy verébbel. Kérdi a veréb:
- Miért búsulsz olyan nagyon, kutyapajtás?
- Hogyne búsúlnék, - felelt a kutya - három napja nem ettem, majd felfordulok az éhségtől.
- Egyet se búsúlj, jere velem a városba, majd keresek én ott neked eleséget.
Elindúltak együtt, bementek a városba s a mikor egy mészárszék elé értek, mondotta a veréb:
- Várj csak, kutyapajtás, mindjárt kapsz húst, a mennyi beléd fér.
Abban a pillanatban leröppent a vágópadra, körülnézett, nem látja-e valaki, azután elkezdette a húst csípegetni, rángatni s puff! egy nagy darab hús leesett a földre. Uccu, a kutya sem volt rest, felkapta, bekapta a húst.
- No, most, mondotta a veréb, gyerünk egy másik mészárszékbe, hadd szerzek ott is húst neked.
Mentek egy másik mészárszékhez, ott is szerzett a veréb egy jó nagy darab húst s mikor azt is bekapta a kutya, kérdezte tőle:
- Jól laktál-e, kutyapajtás?
- Jól, - felelt a kutya - de jó volna még egy darab kenyér is.
- Hát csak jere velem, - mondotta a veréb.
Elmentek egy pékbolt elé, ott a veréb beröppent, egy pár jó ropogós cipót lerugott a padról, a cipók kihenteregtek az ajtó elé, ott a kutya felkapta, bekapta s merthogy ez még nem volt elég a kutyának, elvezette egy másik pékbolt elé, ott is szerzett neki két ropogós cipót.
- No, kutyapajtás, most már csak jól laktál?
- Jól laktam, jól laktam, - mondotta a kutya - most már mehetünk tovább.
Kimentek a városból s mentek, mendegéltek az országúton. De rekkenő meleg volt s a kutya azt mondta a verébnek:
- Verébpajtás, fáradt vagyok, feküdjünk le egy kicsit.
- Jól van kutyapajtás, feküdjél le itt ni, éppen ahol kanyarodik az országút, én meg felszállok egy ágra s ott pihenek.
Lefeküdt a kutya s abban a szempillantásban el is aludt. Hát egyszerre csak jő egy fuvaros ember három lóval. A szekéren két hordó bor volt. A fuvaros egyenesen a kutyának hajtott, látszott, hogy nem akarja kikerülni. Leszólt az ágról a veréb:
- Hallod-e, te fuvaros, ne hajts keresztűl a kutyán, mert bizony mondom, koldussá teszlek, ha elgázolod.
A fuvaros elkacagta magát.
- Mit beszélsz, te szemtelen veréb, te? No, megállj, azért is keresztűl hajtok rajta.
Úgy tett, a mint mondta, egyenesen neki hajtott a kutyának s halálra gázolta.
Hej, megharagudott a veréb szörnyen s mondta a fuvarosnak:
- Megöléd a pajtásomat, úgy-e? No, megállj, drágán fizeted ezt meg te!
- Hát ugyan mi kárt tudnál tenni te nekem, - kacagott a fuvaros s azzal tovább hajtott.
A veréb nem szólt többet, azt is lassan mondta, hanem míg a fuvaros a lovak mellett baktatott, szépen a szekérre röppent, a csőrével elkezdte piszkálni az egyik hordón a dugót s addig piszkálta, fúrta, rugta, hogy likat vágott rajta s azon a bor mind egy cseppig elfolyt.
Hátra néz egyszer a fuvaros s látja, hogy mi történt. Szedte-vedtézik, kiabál, néz erre, néz arra, vakarja a fejét, de bizony vakarhatta: volt bor, nincs bor.
- Oh, szegény fejem, sóhajtott keservesen, ez már csakugyan nagy kár.
- Lesz még ennél nagyobb károd is! - nyelvelt a veréb s abban a pillanatban odaröppent az egyik ló fejére s a csőrével kivágta mindakét szemét. De a fuvaros sem dugta össze a kezét, kapta a fejszéjét hozzácsapott a verébhez amúgy istenesen. Az ám, hozzá, de a veréb elröppent, a ló meg egyszeribe felfordúlt, úgy vágta fejbe a fuvaros.
- Oh, én szegény fejem, mi lesz velem! - kesergett a fuvaros.
- Lesz még szegényebb is a te fejed! - ingerkedett vele a veréb s míg a fuvaros a két lóval nagy búsan tovább hajtott, oda röppent a másik hordóhoz, azt is kifurta s a bor abból is mind egy cseppig elfolyt.
Hátra pillant a fuvaros, látja, hogy volt bor, nincs bor, majdhogy sirva nem fakadt.
- Ó, szegény fejem, mi lesz velem, - kesergett a boldogtalan.
- Lesz az még szegényebb is, - gúnyolódott a veréb s röppent a második lóhoz, annak is kivágta mind a két szemét. A fuvaros magánkívül hajította a verébhez a fejszét, de bezzeg a lovat találta s az egyszeribe fel is fordult.
- Jaj, jaj, szegény fejem, mi lesz velem, - óbégatott a fuvaros.
- Lesz az még szegényebb is, - fenyegetődzött a veréb s a míg a fuvaros a döglött lóról szedte le a hámot, azalatt a harmadik lónak is kivágta a szemét. Most már csakugyan se látott, se hallott a haragtól, a keserűségtől a fuvaros: két kézre fogta a fejszét s úgy vágta fejbe a verebet, akarom mondani a lovat, hogy egyszeribe kiadta szegény a páráját.
- Ó, jaj, szegény fejem, mi lesz velem, - sírt a fuvaros. - Se lovam, se borom, koldusabb vagyok az útszéli koldusnál.
- Dehogy vagy, dehogy, - szemtelenkedett a veréb. - Még csak otthon leszel igazi koldus.
Ott hagyta az út szélén a szekeret, az üres hordókat, a döglött lovakat, úgy ment haza a fuvaros nagy búval, bánattal. Mondja a feleségének, hogy mi nagy szerencsétlenség érte, de még el sem mondhatta panaszát, az asszony is elkezdett panaszolni:
- Hát itthon meg mi történt! Ide jött egy istentelen madár s ez a mi madár van a világon, mind idecsődítette, megszállották a búzánkat s úgy elverték, hogy egy szem sem maradott!
Szaladt a fuvaros a búzaföldre s hát csakugyan ott a veréb s vele egy rettentő nagy sereg madár, most éppen a földre vert búzaszemeket szedegették s lakmározták nagy vígan.
- Ó, jaj, jaj, koldus vagyok, koldus, - kesergett a fuvaros.
- Még nem eléggé, - mondotta a veréb. - Az életeddel is megkeserülöd, hogy az én pajtásomat megölted!
Azzal tovább repült a veréb.
A szegény fuvaros úgy lekoldusodott csakugyan hogy éppen a házacskája maradott. Ott ült, üldögélt a tűzhely mellett, egész nap búsúlt, kesergett magában. Egyszer csak az ablakra száll a veréb, kopogtat s beszól:
- Búcsúzzál az életedtől, fuvaros!
Hej, lett most hadd el hadd! A fuvaros mindent össze-vissza tört a szobában, a mint a veréb után dobálta a fejszét s végezetre csakugyan megfogta a verebet.
- Üsd agyon! - bíztatta a felesége.
- Dehogy ütöm, - kiabált a fuvaros - ez nagyon szép halál volna neki: lenyelem azon elevenen.
Hamar bekapta, lenyelte, a verebet. Bizony ha lenyelte, a veréb elkezdett röpkedni, ugrálni a fuvaros gyomrában, aztán mind fölebb, fölebb röppent, föl a fuvaros szájába, ott a fejét kidugta s éktelenűl csiripolt:
- Búcsúzzál el az életedtől, pajtásom gyilkosa!
- Várj csak! - mondta a fuvaros. Azzal a fejszét odaadta a feleségének: - No, feleség, most üsd agyon!
Az asszony nekihúzakodik, egész erejéből szájba vágja az urát, de úgy, hogy egyszeribe szörnyet halt az együgyű ember. A veréb meg, huss! kirepűlt az ablakon.
Ha a veréb az ablakon ki nem repűlt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
|
