|
A BAGOLY
Jó pár száz esztendõvel ezelõtt, amikor még az emberek nem voltak olyan okosak és minden hájjal megkentek, mint manapság, furcsa dolog történt egy városkában. Éjnek idején egyszer egy nagyfajta bagoly - uhubagolynak hívják - betévedt egy környékbeli erdõbõl az egyik polgárnak a csûrjébe. Ott lepte meg a virradat.
Tudni való, hogy a bagoly éjszakai madár, nem lát jól a napvilágnál, nem is szeret nappal mutatkozni, mert olyankor a többi szárnyas rettenetes ricsajjal ûzõbe szokta venni.
Nos hát ez a mi uhumadarunk sem merte elhagyni a csûrt, amelyikben éjjel tanyázott; behúzódott az egyik sarokba, ott gubbasztott, ott várta, hogy megint besötétedjék.
Reggel a szolgalegény bement a csûrbe szalmáért. Meglátta a sarokban a nagy szürke madarat. Megijedt tõle, szaladt hanyatt-homlok a gazdájához, és jelentette neki, hogy a csûrben egy szörnyeteg kuporog, amilyet õ még életében sosem látott, forgatta a szemét, és olyan félelmetes a formája, hogy aki a közelébe merészkedik, bizonyára minden teketória nélkül bekapja.
- Ismerlek, jómadár! - mondta a gazda. - Egy rigót még valahogyan megkergetsz, de ha már egy döglött kakas hever az utadban, elõbb hazaszaladsz a botodért, és csak úgy mersz a közelébe kerülni! No, majd én megnézem azt a szörnyeteget - tette hozzá.
Nagy bátran lement a csûrbe, és körülnézett. Hanem amikor a tulajdon szemével is megpillantotta a riasztó jószágot, nem kisebb ijedelem fogta el, mint az imént a szolgalegényt. Egyetlen hatalmas ugrással kint termett a csûrbõl, rohant a szomszédjához, lélekszakadva esett be az ajtaján, alig bírta kinyögni, mi baja.
- Egy veszedelmes vadállat ütött tanyát nálam... Sohasem láttam még hozzá hasonlót... Ha kitör a csûrbõl, az egész város szörnyû veszedelembe jut... Gyertek, segítsetek...
Föllármázták a környéket, zenebona támadt az utcákban, a polgárok nyársat, vasvillát, kaszát, fejszét ragadtak, és elszántan a csûr felé tódultak. Csakhamar megérkezett a tanács is, élén a polgármesterrel. A piactéren csatarendbe álltak, aztán megindultak a csûr ellen. Óvatos hadmozdulatokkal annak rendje és módja szerint körülvették, mint egy ellenséges várat.
Akkor elõállt egy eltökélt dalia, elõreszegezte a nyársrudat, és halált megvetõ bátorsággal behatolt a csûrbe.
Egy pillanatig néma csend volt, majd irtózatos ordítás harsant: a dalia rohant ki a csûrbõl, elhajította a nyársat, és halotthalaványan rogyott megrökönyödött társai karjába. Egy szó nem sok, annyit sem bírt kinyögni.
- Eh, nyúlszívû! - mondta egy még nála is vakmerõbb pocakos hõs, és vasvillát szegezve, teljes terjedelmében benyomult az ellenség hadiszállására.
Egy félperc múlva iszkolt õ is kifelé, mint akit kergetnek. Még hátra is tekingetett, nem üldözik-e. Leroskadt a téren a kút mellett a kõpadra, tenyerébe ejtette a fejét, úgy rebegte:
- Nem, ez aztán igazán nem tréfa!
Még egy vállalkozó akadt, de az se járt különben; nagy garral elindult, aztán szégyenszemre megfutamodott.
Már-már úgy látszott, hogy nem a polgárok ûzik ki a szörnyeteget a csûrbõl, hanem a szörnyeteg õket a városukból. Végül azonban jelentkezett egy nagy behemót ember, aki sokat forgott mindenféle hadakban, és híres volt vitézi tetteirõl.
- Mit gondoltok, elég, ha csak megbámuljátok az ellenséget? Komoly munka ez, nem gyerekjáték! De látom, mindnyájan anyámasszony katonái vagytok; mind féltek, hogy beletörik a fogatok ebbe a kemény dióba!
- Jó, jó - mondták neki a polgártársai -, elismerjük, hogy te vagy a legnagyobb vitéz a városban; segíts hát rajtunk!
- Hozzátok ide a fegyverzetemet! - rendelkezett a nagy hõs.
Páncélt öltött, kardot kötött, dárdát fogott. A többiek áhítattal figyelték s készülõdését, magasztalták a bátorságár, aggódtak az életéért. Aztán önkéntes jelentkezõk odakúsztak a csûrhöz, és elszántan kitárták a kapuját.
Elképedt, megdöbbent moraj hangzott: ott ült a bagoly a szemük elõtt a csûr közepén, a magasban; elunta magát a sarokban, és rátelepedett az egyik keresztgerendára, onnét hunyorgott vaksin lefelé.
- Hamar ide a létrát! - adta ki a parancsot a hõs férfiú.
Hoztak is nyomban egy éktelenül hosszú lajtorját. Azt a vitéz nekitámasztotta a gerendának, és elkezdett fokról fokra fölfelé mászni.
Odakint egyszeriben elragadta a nézõket a lelkesedés. Éljeneztek, hurráztak, biztatták a páncélos vitézt, viselkedjék igazi hõshöz illõen, mutassa meg, hogy helyén a szíve, mentse meg a város becsületét.
A baglyot egészen megvadította a lenti sokadalom meg a nagy zsivajgás. Látta, hogy valamiféle ismeretlen óriás közeledik felé a levegõben, de zavarában nem tudta, merre meneküljön. Ijedtében kimeresztette a szemét, fölborzolta a tollát, csattogtatta a csõrét, és rekedtén rikoltozni kezdett:
- Szúrd le! Szúrd le! - kiáltozta lent a tömeg.
- Bezzeg nem ordítoznátok így, ha ti volnátok a helyemben! - szólt vissza bosszúsan a hõs.
Már nem volt messze a bagolytól. Megtorpant, topogott, izgett-mozgott a páncéljában, de mert mégsem akart szégyenben maradni annyi ember szeme láttára, összeszedte magát, és még egy fokkal feljebb hágott.
A bagoly még nála is jobban félt. Még jobban kimeresztette a szemét, és kétségbeesésében még rémültebben elrikkantotta magát: - Uhu!
Ez már a mi bajnokunknak is sok volt! Tetõtõl talpig reszketni kezdett, nem volt se holt, se élõ, azt sem tudta, hogyan jutott le a létráról.
Ha már õ is így járt, hogy is akadt volna ezután vállalkozó, aki az életét kockáztatni merte volna!
- Ez a szörnyeteg éppen csak ráfújt a város legerõsebb emberére, máris semmivé tette! - mondták. - Nincs az a halandó, akivel el ne bánnék! Tanakodni kezdtek, hogyan mentsék meg a várost a végveszedelemtõl. Sokáig tanácskoztak, mert úgy látszott, nincs mentség, el kell készülniök a pusztulásra. Akkor azonban a polgármesternek mentõ ötlete támadt.
- Én azt javaslom, fizessük meg a város pénztárából a gazdának a csûre árát gabonástul, szalmástul-szénástul, nehogy károsodás érje, aztán gyújtsuk föl ezt az átkozott épületet; ha porig ég, a szörnyeteg is megég benne, és így senkinek sem vész oda az élete érte. Ilyenkor nincs helye a takarékosságnak. Ha fukarkodnánk, csak pórul járnánk!
Egyhangúlag, nagy lelkesedéssel el is fogadták nyomban a javaslatot. A csûrt meggyújtották mind a négy sarkán. Csakhamar lángba borult, és a bagoly nyomorultul benne égett. Így szabadultak meg a szörnyetegtõl.
Aki nem hiszi, járjon utána.
|
