|
Ej Haj
Magyar népmese
Volt egyszer egy szegény ember, annak meg egy fiacskája. Nagyon szegények voltak. Az ember két kezével kereste a mindennapi kenyerét.
Egyszer, mikor a gyerek már megnőtt s megokosodott, azt mondta:
- Édesapám, jó volna valahova elmennem, szolgálatot keresni.
- Ó, fiam - mondja az -, még fiatal vagy.
- Nem baj, édesapám, annyit dolgozom, amennyit bírok.
- Elmehetsz, fiam, ha akarsz - mondja az apja. - De sajnállak, mert még fiatal vagy.
Az édesanyja mindjárt sütött neki hamubasült pogácsát, beletette egy kis tarisznyába, és odaadta neki útravalónak.
Elbúcsúzott anyjától, apjától a gyerek, megköszönte a nevelést. Elindult. Addig ment, míg meg nem éhezett.
Elért mentében egy kúthoz. Gondolta, jó lesz neki ott leülni és enni. Elővette a tarisznyáját, és belőle a pogácsát. Kettétörte. Hozzáfogott, a felét megette, de bizony meg bírta volna enni az egészet is. De gondolta; akkor holnapra nem marad. Ahogy megette, felkelt, és odament a kúthoz, vizet inni. Közben azt mondja csak úgy tréfából, mert éhes volt:
- Ej haj! - Alighogy kimondta, hát mindjárt kijött a kútból egy háromaraszos ember. Hétrőfös szakálla volt.
- Hívtál, fiam, itt vagyok.
- Aj, édesapám, én nem hívtam, nem is tudtam, hogy itt van.
- Dehogynem hívtál - mondja az. - Mondtad a nevem, hogy Ej Haj, hát itt vagyok.
- Ej haj, azt én csak azért mondtam, hogy éhes vagyok...
- Hova indultál? - kérdi Ej Haj.
- Elindultam szolgálatot keresni.
- Hozzám is eljöhetsz, fiam, én is megfogadlak. De megmondom előre, én neked bért nem fizetek. Csak az lesz a tied, amit találsz.
- Nem bánom - mondja erre a gyerek.
Avval elindultak az erdőbe. Mikor már jól bent jártak az erdőben, rátaláltak egy házra.
- Itt lakom. Gyere be, fiam.
Mindjárt kijött egy szépséges szép lány onnan.
Azt mondja az öreg:
- Na, lányom, hoztam neked egy fiút. A kezedre adom. A többit már tudod.
Ezzel az öreg elment.
Megfogja a gyermeknek a kezét a lány. Meg sem kérdezte tőle, éhes-e, fáradt-e, megfogta a gyermeket, beletette egy kazánba, tüzet gyújtott alája, és főzte. Mikor már úgy megfőzte, hogy olyan volt, mint a kocsonyának való, beleöntötte egy csöbör vízbe. Kiugrott onnan egy olyan szép gyerek, hogy százszorta szebb volt, mint azelőtt. Kérdezi a leány:
- Na, mit tanultál, fiam?
- Azt tanultam, hogy keresztülvetem magam a fejemen, és lesz belőlem lópatkó!
Akkor a lány újra megragadta a gyermeket, újra beletette és újra megfőzte. Megint beleöntötte abba a csöbör hideg vízbe. Akkor még szebb gyermek ugrott ki onnan.
- Hát most mit tanultál, fiam?
- Hát most azt tanultam, hogy keresztülvetem magam a fejemen, és lesz belőlem patkószeg.
Akkor megint megfogta a gyermeket, és harmadszor is megfőzte. Ismét beleöntötte a csöbör vízbe. Onnan most még szebb gyerek ugrott ki, mint előbb.
- Na, most mit tanultál, fiam?
- Most azt tanultam, hogy keresztülvetem magam a fejemen, és lesz belőlem egy szép fehér galamb!
- No, fiam, immár neked az esztendő holnap lejár. Most megmondom neked, holnap apám hazajő, megkérdi, mit tanultál. Azt mondjad, hogy keresztülveted magad a fejeden, s lesz belőled lópatkó, majd patkószeg; keresztülveted magad a fejeden, s lesz belőled galamb. És ha megkérdezi, mást mit tudsz, ne mondj semmit. De azt is megmondom, hogy holnap vasárnap, a te édesapád is eljön érted. Az én apámnak olyan szokása van, hogy kihint az udvarra kölest; arra annyi galamb repül elő, hogy több lesz, mint ezer. Te is köztük leszel. Azt mondja majd az édesapám a te édesapádnak:
“Eljöttél a fiad után? Válaszd hát ki, melyik a te fiad. Ha rátalálsz, hazaviheted. De ha nem találod el háromszorra, mind egyforma fehér lesz.”
- De én téged megtanítalak, és édesapáddal is megsejtetheted, hogy apád lábánál legyél. Akkor még az övé lehetsz. Mert ezek a galambok mind úgy maradtak itt, hogy nem ismerték meg őket.
- Megköszönte a fiú a lánynak.
Másnap csakugyan hazajött az öreg. Kérdezte a gyereket; az csak azt mondta, amit a lány kért. A lány épp az ebédet szolgálta föl, amikor bejött a gyereknek az apja. Kérdezi rögtön, hogy hol a fia. Mondja a lány, hogy nincs itt, de mindjárt hazajön. És akkor megsúgta az öregnek, hogy melyik galambra mutasson rá, hogy az az ő fia.
Hát amint az ebéddel végeztek, előjön a lánynak is az apja, és kérdi:
- No, mit akar, bátyja?
- Hát eljöttem a fiam után.
Mindjárt ment a lány apja, hozott egy tál kölest. Füttyentett, erre annyi galamb repült elő, hogy az a nagy udvar telistele lett galambokkal. Egyforma nagyok, egyforma fehérek mind! De a gyermek apja tudta most már, hogy melyikre mutasson, hogy az az ő fia. Rámutatott szépen a magáéra, hogy ez az enyém!
- Szerencséd, hogy eltaláltad, mert különben itt maradt volna. De így elviheted. Mindjárt keresztülveti magát a fején, és lesz belőle egy szép gyermek.
Úgy is lett. Örvendett neki az édesapja, el is indultak haza. Elgondolkozott útközben a gyermek apja. Istenem, szegények; mivel éteti a gyermeket? Nincs mit enni adjon neki.
De a gyermek belelátott a gondolatába.
- Mit búsul, édesapám? - kérdi az apját.
- Azon, fiam, hogy neked mit adjak enned.
- Azon egy cseppet se búsuljon - felelte a gyermek. - Én most keresztülvetem magamat a fejemen, s lesz belőlem aranyszőrű agárkutya. Aranyszíj lesz a nyakamon, gyémánt gombok a szíjon, s még aranylánc is hozzá. Maga csak vezessen engem. Vezessen, és mindjárt találkozunk majd egy hintóval. Jő benne négy úr. Kérdezik majd: hová mész avval a kutyával? Maga mondja; hogy viszi a vásárra. - Ugyan mit kérsz érte? - kérdik majd. Mondja, hogy egy véka aranyat. De azt is megmondom, hogyha a kutyát eladja is, a szíjat ne adja el, azt tegye a zsebébe.
Alighogy ezt elmondta, keresztülvetette magát a fején, s olyan szép agárkutya lett belőle, hogy az apja nem tudott eléggé gyönyörködni benne. Hát mindjárt jött is az a hintó. Négy úr ült a hintóban. Ahogy meglátták azt a gyönyörű kutyát, megállították a hintót. Kérdezik az embert:
- Hová viszed ezt a gyönyörű kutyát?
- Viszem a nagyvásárra eladni.
- Ugyan mit kérsz érte?
- Kérés-hagyás, annak egy véka arany az ára.
- De láncostól meg szíjastul?
- Nem. Az nem eladó, csak a kutya.
- Mit érek, jó ember, a kutyával, ha a láncot leveszed róla?
- Hát vegyen! Árulnak a boltban!
Mindjárt ki is fizették az aranyat.
- Na, add ide a kutyát!
Feltették a kutyát a kocsira, vitték nagy örömmel. A szegény ember a pénzt a hátára tette, és ment az úton, mendegélt. Alig mentek az úton egy fél kilométert a kocsival, egy nyúl ugrott keresztül az úton. Észrevette a kutya, kapálódzott utána. De a gazdája jó erősen fogta. Azt mondja a három másik úr neki:
- Miért nem engeded el azt az ebet? A szíve szakad meg, hogy elfoghassa azt a nyulat.
- Dehogyis engedem! Úgy elszalad, soha többet nem jő vissza.
- Dehogy megy el. Kitanult vadászkutya ez. A nyúllal együtt visszajő.
Addig mondták neki, amíg csak elengedte. Szökkent rögtön a kutya, s az út mellett beugrott a nyúl után egy piszkebokorba. Várják, várják vissza, de nem jő. Füttyögetnek, de a kutya csak nem mutatkozik.
- Ugye, megmondtam, hogy nem engedem? Ismeretlen még itt, nem talál vissza.
Leugráltak mind a kocsiról. Keresték, nincs kutya! Végül is a kutya új gazdája azt találta ki, hátha visszafutott a régi gazdája után. Felültek a hintóra, és hajtanak a szegény ember után. Utolérték a szegény embert. Csendesen ballagott az egy gyerekkel. Kiáltanak neki, nem látta-e a kutyát.
- Dehogy láttam, én egyszer eladtam. Miért, hol van? - mondja.
- Egy nyúl szaladt keresztül az úton - mondják azok erre -, utána a kutya úgy elment, hogy nincs sehol. Azt hittem, hogy visszaszaladt maga után.
- Én nem láttam - mondja a szegény ember.
Hát hajtottak előre, de hiába, a kutya nem került elő. A szegény ember a gyerekkel pedig hazament, volt nekik mindenük a sok pénzből.
Azt mondja egyszer az ember:
- Jó volna, fiam, elmenni a nagyvásárra.
- Jó volna. Van pénzünk, menjünk, édesapám!
Elindultak. Azt mondja útközben a gyerek az apjának:
- Édesapám, én keresztülvetem magam a fejemen, lesz belőlem majd aranyszőrű paripa. Szép kötőfékszár lesz a fejemen. Maga csak vezessen vele. Vigyen be a vásárba, eladni. A kupecek, a kereskedők kérdik majd, hogy mit kér érte. Két véka aranyat kérjen, s abból ne engedjen semmit. De a kötőféket oda ne adja, mondja csak, a lovat eladom, de a féket nem. Mert nem kerülök vissza magához soha többet, ha azt is odaadja.
Úgy is lett. Olyan szép aranyszőrű paripa lett a gyermekből, hogy gyönyörűség volt nézni. Bementek a városba. Összeszalad a nép a csudájára, olyat még nem láttak.
- Mi az ára annak a szép lónak? - kérdi egy ember.
- Kérés-hagyás, annak két véka arany az ára.
- De a kötőfékkel együtt.
- Nem, azt nem adom. Az nem eladó.
Azt mondja az ember:
- A lovat pedig fékkel adják.
- Én nem adom. Ha tetszik, vegyék így, ha nem, hát nem.
Addig-addig alkudozott, hogy Ej Haj is meghallotta. Abban a városban lakott. Ej Haj mindjárt gondolta, miféle ló ez. Nagyon megharagudott: na megállj, kutya betyár, hazudtál, hogy nem tanultál mást, csak patkót és patkószeget! Túljársz az eszemen? No, majd megtanítalak!
Odament Ej Haj a vevőkhöz. Azok még akkor is alkudoztak. Ígértek a fékért külön pénzt. Épp akkor ért oda Ej Haj.
Mondja ő is:
- Két véka arany, de fékestől.
- Nem. Nem adom a féket - mondja neki is az ember.
- Mit beszélsz! A lovat fékkel adják!
- Adja, aki adja. Én nem adom.
Úgy addig, amíg nem ígért azért is egy véka aranyat.
- Nem adom!
- Én nem engedem, hogy más megvegye - mondja Ej Haj.
Addig alkudott, amíg csak eladta az ember a féket is.
- Annyi pénzed lesz, hogy a gyermekednek a gyermeke sem eszi meg - kanállal sem.
Nahát, megvolt a vásár. Ej Haj mindjárt odaadta a szolgájának a paripát, kösse be az istállóba. A szegény ember pedig a sok pénzével elment haza. Nagyon búsult, hogy nem volt fia, de már mit volt mit tegyen.
Elment haza Ej Haj is.
- Megállj, kutya betyár. Mert hazudtál nekem, hát majd megtanítalak.
Azt mondja a szolgájának:
- Nézd csak, fiam, ennek a lónak, amikor szénát kér, vizet adj. Amikor vizet kér, zabot adj, egyszóval sose azt, amit kér.
- Jól van. Amint parancsolja, úgy lesz.
Az egész városban híre ment, hogy milyen lova van Ej Hajnak, nincs olyan a világon senkinek.
Az a város királyi város volt, a király is ott lakott. Annak a fia pedig éppen házasodni akart, a tengeren túli város királyának a lányát akarta elvenni feleségül.
Azt mondja a királyfi az édesapjának:
- Hallottam, hogy Ej Hajnak aranyszőrű paripája van. El kellene tőle kölcsön kérni. Azzal akarom elhozni a menyasszonyomat.
- Eredj fiam - mondja a király -, próbáld meg elkérni, de nagyon félti azt a lovat.
- Elmegyek, megpróbálom.
Odamegy a királyfi, és megkéri, hogy adja kölcsön a lovát.
- Hej, felséges királyfi, nagy fát mozgatsz, mert én másnak nem adnám oda azt a lovat semennyiért sem. De mivelhogy királyfi vagy, nem tagadom meg tőled, odaadom. De csak úgy, hogy vizet ne igyék egy cseppet se ez a ló!
Azt feleli a királyfi:
- Jól van. Ha így szól a parancs, nem engedem, hogy igyék.
Kivezették a lovat az istállóból, felnyergelték; iramodott rögtön a királyfiú az apjához.
- Látod, édesapám, ideadta a lovat. Csak azt parancsolta, hogy vizet nem szabad innia a lónak, egy cseppet se.
Immár össze volt híva a háztűznézőbe induló sok vendég. Mentek egyenesen a kikötőbe, a hajóra szálltak. A királyfi azonban lóháton ment át a tengeren. A szegény ló nagyon szomjas volt. De a királyfi nem engedte, hogy egy cseppet is igyék.
Keresztülúszott a ló a tengeren. Ment a királyfi s a vendégsereg a királyi város felé, a veres királyhoz. Ott, amikor megkapták a hírt, hogy kik jönnek, nagy ceremóniával fogadták a vőlegényt. “Ki tudja, milyen gazdag király lehet ennek az apja - gondolta a veres király , akinek paripája van.”
Megtartották az esküvőt. Asztalhoz ültek, jól ettek, ittak, mulattak.
- Nahát - azt mondja egyszer csak a királyfi -, induljunk vissza, mert messzire kell menni.
A menyasszonnyal felültek a lóra, a nyeregbe. A vendégek megint hajóra szálltak. Amikor a tengerhez értek, a tenger közepében a ló nagyon szomjas lett, nagyon akart inni. De a királyfi mindig visszarántotta a száját, nem engedte, hogy igyék. Hát elnézte ezt a menyasszonya vagy háromszor. Utoljára azt mondja:
- Te lelketlen, milyen szív van benned, hogy nem sajnálod meg ezt a szegény állatot? Talán a vizet sajnálod tőle? Van itt elég a tengerben!
Megint inni akart a ló, a királyfi újra visszarántotta. Akkor azt mondja a menyasszony:
- Fordítsd vissza a lovat, vigyél haza az apámnak a kastélyába. Ha megesküdtünk is, nem leszek a feleséged!
Megijedt a királyfi, hogy otthagyja a menyasszonya. Megengedte a lónak, hogy igyék. Mikor két kortyot lenyelt a ló, aranyhal lett belőle. A vőlegényt és a menyasszonyt otthagyta a víz tetején.
De Ej Haj már tudta, hogy a lóból hal lett. Keresztülvetette magát a fején ő is, s lett belőle egy galamb. Odarepült a tengerpartra, ismét keresztülvetette magát a fején, s lett belőle most egy nagy cethal. Kerítette a másik halat, el akarta fogni. A kis hal kivetette magát a vízből, azonnal lett belőle egy fehér galamb. De kidobta magát a cethal is, keresztülvetette magát a fején, és lett belőle egy ölyv. Hajtani kezdte a galambot az ölyv. A szegény galamb repült, repült.
Beértek egy városba, a szomszéd ország városába, a királyi városba. Hát a királylány ült a hatodik emeleten az ablakban, és várta a királyfit. Meglátta, hogy a galambot hajtja az ölyv. Jaj, mindjárt elfogja az a madár! Kinyitotta az ablakot, hátha berepül a galamb. A galambocska be is repült. A királylány becsukta gyorsan az ablakot, de ott volt már az ölyv is. A szegény galamb rászállt a királylány vállára, ott pihegett. Sajnálta a királylány, hogy ver a szívecskéje, és magához szorította, hogy azt nem is engedi el ő. Hozat egy kalitkát, és beteszi oda. Mindjárt cukrot adott neki, megetette a galambocskát. Arra a galamb keresztülvetette magát a fején, százszorta szebb királyfi lett belőle. Mondja is a királylánynak:
- Na, királykisasszony, tetszem én neked?
- Tetszel, de még milyen nagyon tetszel!
- Akkor hallgass meg engemet - azt mondja. - Keresztülvetem magam megint a fejemen, és lesz belőlem majd aranygyűrű. Húzd az ujjadra. Idejő majd egy kőműves, jelentkezik a királynál, hogy ő a világon a legnagyobb kőműves. Apád majd megfogadja. Kérdezi tőle, hogy mit fizessen, ha kész lesz a munka. Akkor ezt mondja: “Nem kell egyéb, csak a gyűrű, ami a lányod ujján van.” De ne engedd meg, ha azt akarod, hogy enyém lehess.
Úgy is lett. Abban a nyomban a kőműves ott termett, jelentkezett, hogy ő a világnak a legnagyobb kőművese, adjon neki a király munkát. A finom kályhákat javíttatták vele. Amikor készen lett a munkával, elment a királyhoz.
Kérdezi tőle a király:
- Mit fizessek a munkádért?
- Nekem egyéb nem kell, csak a lányod ujjáról azt a gyűrűt kérem.
Elrestellte magát a király. Hát a királynak nincs miből fizessen? A lánya gyűrűje kell? Azt mondja:
- Azt szégyellem. Van aranyom, ezüstöm elég; mit adjak?
- Nem kell nekem egyéb, nekem a gyűrű kell - mondja a kőműves.
Megy a király a lányához, kéri a gyűrűt.
- Én bizony nem adom! - mondja a lány.
- De csak add oda, csináltatok, amilyent akarsz, minden ujjadra, csak szabaduljak már ettől a kőművestől.
A leány azt mondja:
- Én bizony nem adom ennek a gonosz kőművesnek, azon nem nevet senki!
Mondja a király a kőművesnek:
- Ne szomorítsd a lányomat, adok egy tál aranyat, vagy akármit.
- Nem kell nekem a tál aranyad, sem egy, sem kettő, sem tíz. Nekem az a gyűrű kell.
Megharagudott a király. Mondja a lányának:
- Add oda azt a gyűrűt, hogy menjen már innen az a kőműves. Mondtam, csináltatok olyant, amilyen kell neked.
Sírni kezdett a lány.
- Éppen erre éheztél? - ezt mondja az apjának, és a földhöz ütötte a gyűrűt. - Ha erre szorulsz, hát odaadom.
Ahogy a földhöz ütötte a gyűrűt, lett abból egy tál köles a padláson. A kőműves keresztülvetette magát a fején, és lett belőle veres kakas. Kezdte rögtön felszedni a kölest. Szaporán szedte, de egy szemecske felpattant egy kép mellé. Mikor a kakas mind felszedte már a kölest, azt mondja:
- Immár itt vagy az én begyemben, nem győzködök már veled. Megmondtam, hogy megtanítalak!
Akkor a kép mellől lepattant egy szép veres huszár, kezében karddal. Kardjával levágta a kakas nyakát, s így vége lett Ej Hajnak.
Azt mondja akkor a huszár a királykisasszonynak:
- Mondd meg nekem most már, leszel-e a feleségem vagy nem?
- Leszek, ha édesapám is megengedi. Leszek!
Azt mondja az öreg király:
- Ha ezt választottad magadnak, ám legyen. Ásó, kapa és a nagyharang válasszon el egymástól.
Így szépen egymáséi lettek, megesküdtek, később a gyerekből király lett. Máig is élnek, ha meg nem haltak.
|
