|
Csúnya Juliska
Magyar népmese
Egyszer volt egy nagyon szép pár ember. Olyan szépek voltak mind a ketten, hogy az csoda. Született egy lányuk, de az olyan csúnya volt, csupa szõr volt mindene: arca, lába, a sódara. Juliskának keresztelték. Nõtt, nõdögélt a kis Juliska, már iskolába is kellett volna neki járnia, de nem merték a szülõk küldeni.
A kislány azért csak kiment az útra. Nem bírta megállni, hogy ki ne menjen, pedig tiltották. Volt egy kisfiú a szomszédjukban. Mihelyt kiment Juliska, mindjárt odaszaladt hozzá.
- Csúnya Juliska, Csúnya Juliska, mit csinálsz? Hogy vagy? Mint vagy?
Ezt nem szerették a szüli. Hiába csúnya a lányuk, nekik ezzel kell megélni. Azt mondja egyszer az asszony:
- Kedves uram, hallgass ide, mondok neked valamit. Rakjál a szõlõbe házat, aztán oda megyünk lakni. Az én gyermekemet ne csúfságolja senki se!
Na, úgy is lett. Az ember épített a szõlõbe egy szép derék házat, kiköltöztek.
Egy gróffiú oda járt vadásznia a szõlõbe. Ahányszor arra járt, mindig bement egy pohár vizet kérni. Adtak neki szívesen. De Juliskát nem látta sose, mert nem eresztették már ki sem. Egyszer egy vasárnap azt mondja Csúnya Juliska anyja:
- Na, kislányom, elmegyünk a templomba!
Az urának meg mennie kellett a községházára. Azt mondja:
- Hát menjetek, lelkem, a kulcsot itthon eltesszük, hogy amelyikünk elõbb jön, az be tudjon menni a házba!
Mennek a templom felé. Ahogy mennek, ott állt az úton az öregember. Egy almafa volt nála, egy ültetni vaól almafa. Mindjárt köszönti az asszony:
- Adjon isten jó napot, édes öregapám!
- Adjon isten neked is! - fogadja az öreg. - Hallgass ide! Vedd meg ezt az almafát. Hat pulyám van, mind a hat beteg, nem bírom õket orvosolni. Azért adom el ezt az almafát.
- Megveszem, kedves bácsikám, megveszem! - mondja Juliska anyja. - Aztán mennyiért adja?
Azt mondja az öregember:
- Egy füles aranyért!
- Jó! - állt rá az asszony.
Félrehívja Juliska az anyját:
- Édesanyám, az én nyakamban van éppen egy füles arany. A keresztanyámtól kaptam. Azt adjuk oda neki!
- Jó, kedves lányom, odaadom!
Az öregember odaadta az almafát, az asszony meg neki a füles aranyat. Mikor hazaértek, letette az asszony az udvaron az almafát, és hozzákezdett fõzni. Addigra hazaért az ura is. Azt mondja neki az asszony:
- Nézzed már, hé, egy öregembertõl vettem ezt az almafát. Ültesd el!
- Tudom, kedves feleségem, vissza is adta az öregember a füles aranyat.
Az asszony kilép az udvara.
- Kedves uram, ezt az almafát ide ültesd el! - kérte a férjét.
Az ember el is ültette az almafát. Egy évre rá egyetlenegy virág volt rajta. abból lett egy sárga alma, de akkora, hogy még nem is láttak akkorát. Azt mondja a feleség a férjének:
- Ezt az almát úgy õrizd, mint a két szemedet! Még erre jön valaki, és ellopja!
- Gondom lesz rá - ígérte az ember.
A gróffiú megint arra vadászott, s betért egy ital vízre.
- Jó napot adjon isten! - köszöntötte a gazdát.
- Adjon isten a méltóságos grófnak is!
- Ejnye, ejnye, hallja - mondja a gróf -, de gyönyörû szép almája termett!
- De nem szabad ám levenni, csak Szent Mihály-napkor!
- Ha megérik azaz almafa, én adok magának érte egy mázsa búzát, adja nekem!
- Jó, méltóságos gróf, ha megéri, és el nem lopják, én odaadhatom, pedig még mi se kóstoltuk!
Múlik az idõ, érik az alma erõsen. Csúnya Juliska úgy megbetegedett, hogy nem tudtak vele hova lenni. Orvost, mindenféle javasasszonyt hordattak ki hozzá. Azt mondja Csúnya Juliska:
- Édesanyám, azt az almát el ne add, mert az öregember idejött hozzám az éjszaka! "Juliskám, ha az almát meg nem eszed, meghalsz!", azt mondta.
- Ugyan ne beszélj már!
- De igen!
- Jó, hogy elmondtad az álmodat, lányom, édesapádat aláfektetem az almafa alá, hogy éjszaka le ne lopja valaki!
Jól van, úgy is volt. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: az ember odaígérte a grófnak az almát, és ha valakinek valamit ígért, állta a szavát.
Azt mondja a felesége:
- Hallod, kedves uram, feküdj az almafa alá, mert félek, hogy ellopják az almát!
Nem mondta meg az urának, hogy a lánya mit álmodott.
Az ember egy szalmazsákot tett az almafa alá, arra feküdt.
- Jaj, kedves anyám - mondja Csúnya Juliska -, szörnyû halált halok!
- Ne félj, kedves lányom, mindjárt megeszed az almát, hiába feküdt alá édesapád!
Az asszony az ablaknál állott, az ember pedig pipálgatott az almafa alatt. Mikor látja a felesége, hogy már a pipa kiesett a szájából, kiment, vitte az oóllt, az almát megfogta, lenyírta, hogy ne mozduljon az ág, az ura észre ne vegye. Bevitte a lányának.
- Ne, kedves gyermekem, egyed meg!
Meg is ette Juliska az almát. Felvirradnak, hát látja az anyja, hogy egy kicsit megszépült Juliska. De az apja is csak nézi.
- Hallod, feleségem, úgy látom, mintha valamicskét szépült volna a kislányunk!
No, a másik évben megint van egy almavirág, az meg tiszta fehér, de csak Szent Mihály-napkor érik meg az alma. Megy megint a gróffiú, azt mondja az embernek:
- Ejnye, ejnye, hát ilyen ember maga?! Azt mondtam, hogy adok egy mázsa búzát az almáért, mégsem adta nekem!
- Hát, felséges gróf - feleli az -, nem tehetek róla, lelopták az almát!
- Lelopták?
- Lelopták! Mi se ettünk belõle! - mert nem tudta az ember, hogy a lánya ette meg.
Na, terem a fa másik évben tiszta fehéret. Mikor érik az alma, Csúnya Juliska megint nagyon beteg. Olyan beteg, hogy nem tud hova lenni. Mondja az édesanyjának:
- Kedves édesanyám, megint itt volt az öregember. Azt mondta, ha meg nem eszem az almát, meghalok!
- Ne félj, kedves kislányom, lelopom én apádtól4 Hiába ígérte akárkinek, te eszed meg azt!
Úgy is volt. Az ura újból odafeküdt a fa alá, õ mégis levette az almát.
- Nesze, kedves lányom, edd meg!
Reggelre már jól is volt a lány. Megy újból a gróffiú.
- Na, bácsi, hiába kértem magától azt az almát, csak nem adta nekem!
- Méltóságos gróf úr, én nem tehetek róla. Olyan zsivány nép lakik itt, hogy mindig ellopják!
- Ha még terem egyszer, adok érte magának két mázsa búzát!
No, még terem egyszer, adok érte magának két mázsa búzát!
No, megint virágzott egyet az almafa. Megérik az alma, mondja Csúnya Juliska:
- Kedves édesanyám, azt mondta az öregember, meghalok, ha meg nem eszem az almát!
- Ne félj, semmit, kedves gyermekem, én lelopom apádtól!
Az apja megint lefeküdt a fa alá. Kimegy az asszony egy oóllval, lenyírja az almát.
- Nesze, kedves lányom, edd meg!
Megette. Csúnya Juliskából reggelre olyan szép lány lett, hogy napnak, holdnak járásában szebb teremtés nem volt! Apja, anyja azt se tudta, hova legyen örömében. Együtt mentek a templomba. Pista, aki mindig gúnyolta Csúnya Juliskát, meglátta. Megtetszett ám neki! Azt mondja:
- Juliskám, estére bál lesz az iskolában. Eljössz énvelem a bálba?
Azt mondja Csúnya Juliska:
- Nem megyek, hisz nem tudok én táncolni. Még életemben nem táncoltam!
Mire a gróf megjött az almáért, az asszony már kibeszélte az urának:
- Kedves uram! Egy alma se veszett el, mind a három almát az én gyermekem ette meg!
- Hála legyen a jó istennek, kedves feleségem! De mért nem mondtad hamarabb, én is ugyanúgy odaadtam volna neki, mint te.
Azt mondja a felesége:
- Tudom, hogy odaadtad volna, kedves uram, de ugye, megígérted, hogy a gróffiúnak adod el. Kötött volna a szavad, nem tetted volna meg.
- Bizony, odaadtam volna én!
Na, megérkezett a gróf.
- Hát ezt az almát se hagyta meg nekem? - kérdezte. - Hiába ígértem bármit, a három almából egyet sem adott nekem.
Azt mondja az ember:
- Megmutatom én a méltóságos gróf úrnak az "almát"!
Azzal bement, karon fogta a lányát. Hát mikor kiviszi a gróffiú elébe, hetvenhétszer ment rá a baj a gróffiúra, úgy megszerette. Azt mondja az apja:
- Méltóságos úr, ne haragudjon, mert azt a három almát az én lányom ette meg!
- Jól van. De akkor ebben a percben adják hozzám feleségül a lányt!
Azt mondja a lány:
- Nem úgy van az!
- Hát hogyan? - kérdezte a gróffiú.
- Én az én apámat meg az anyámat soha el nem hagyom, míg élek! Ha rááll arra, hogy jöjjenek õk is oda, ahova én, hát akkor hozzámegyek a méltóságos gróf úrhoz, de egyébként nem!
Õ ráállott. Megesküdtek. El is vitte anyját, apját, a mai napig élnek, ha meg nem haltak.
|
