|
Bólátó, Bólátó ….. BALATON
Monda
Réges-régen még a magyarok bejövetele előtt szlávok éltek a Kárpátok koszorúzta medencében. Amerre a nap lenyugodott, hatalmas ingovány terült el, melyet az őslakók Bólátónak, mocsárnak hívtak.
Kemény, rideg telek jártak abban az időben, s a mocsár vizének felületén vastag jégpáncél keletkezett. Örültek is ennek az itt lakók, mert ha a túlparton volt dolguk, nem kellett megkerülniük a nagy kiterjedésű mocsarat. Akár lovas szekérrel is keresztül hajthattak a Bólátó jegén. Apáról fiúra szálltak az érdekesebbnél érdekesebb legendák, melyek mind a Bólátóhoz fűződnek. Közülük is legmeghatóbb az esküvői menet legendája.
Egy, a felső parton lakó ifjú az alsó partról hozott magának feleséget.
Atyámfiai, ne fárasszuk a lovakat a mocsár körül – javasolta valaki a násznépből.
Hajtsunk keresztül a Bólátó jegén!
Hajtsunk keresztül! – s vígan nekiindult a kocsisereg.
De ekkora súlyt már nem bírt el a jég, és a tó közepén , ahol legmélyebb a víz, hatalmas ropogással beszakadt alattuk, a fénylő páncél, és ők a tó fenekére zuhantak.
A honfoglaló magyarok fülébe is eljutott ez a szép, érzelmes történet a mocsárba fulladt esküvői menetről.
Órákat álltak az emberek a víz partján és ismételgették a furcsa, idegen hangzású szót: Bólátó, Bólátó … és a magyarok ajkán megszületett a máig használt szívet melengető név: BALATON.
|
