|
Az aranyszőrű kanca
Adatközlő: Karácsony Gyula
Gyűjtő: Orbán Dénes
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy király. A király járogatott vadászni. Ahogy járt vadászni, egy hegy tetején meglátott egy kicsi vasembert. A vasembert a király elfogta, hazavitte, csináltatott egy vaskalickát, bérekesztette oda.
A vaskalickának a kulcsát odaadta a feleségének. Elment, hogy a többi nagyuraknak, tiszteknek, mindenfélének adjon hírt, hogy nézzék meg, hogy mit fogott. Volt a királynak egy fiacskája. A fiú egy kicsiny nyilas puskával a rács között lőtte be a nyilat a vasembernek, a vasember meg adta vissza. Ott játszottak. Egyszer, azt mondja a vasember a királyfinak:
- Nem adom vissza a nyiladat. Menj el, édesanyádnak a köténye felső zsebében van ennek a kalickának a kulcsa, s mondjad neki, hogy valami a fejedben matat, nézze meg. Amíg édesanyád a fejedbe megnézi, hogy mi matat ott, addig te lopd el a kulcsot, s engem innen erejsz ki, s akkor visszaadom a nyiladat. Úgy is lett. Elment, s azt mondja az édesanyjának:
- Édesanyám nézze meg, valami a fejemben matat!
Az anyja, amíg keresgél a fejében, a fiú szépen bényúl, s a kulcsot ellopja. Elmegyen, és a vasembert kiereszti. A vasember, amikor ment el, azt mondja a fiúnak:
- Édesanyádat el akarják pusztítani, de amikor elindítják, akkor mondd meg, hogy, ne pusztítsák el, mert te eresztetted el a vasembert. Ha, valaki bántani akar, mondjad: " Édes vasemberem! ", s én akkor segítek rajtad.
A király haza is érkezik s nézi, a kalicka üres, akkor az asszonnyal elkezd veszekedni, hogy miért eresztette el a vasembert.
- Mért eresztetted el?
- Én nem eresztettem el.
- De a kulcs nálad volt, te kellett, hogy elereszd.
Felharagudt a király, s azt mondja:
- Vigyétek el, s öljétek meg! Lefogják az asszonyt, hogy vigyék el s öljék meg.
A gyermek akkor elé állt:
- Ne öljétek meg édesanyámat, mert én eresztettem el a vasembert.
Elmondja, hogy a vasember őt mire tanította, s hogy miképpen eresztette el, s hogy, hogy lopta vissza a kulcsot.
Akkor azt mondja a király:
- Vigyétek ki az erdőbe.
Két embernek odaadta a királyfit, megparancsolta nekik, hogy:
- Vigyétek ki az erdőbe, pusztítsátok el, a kicsi ujját és a szívének felét hozzátok vissza, hogy megöltétek!
A két ember, ahogy vitte, megsajnálták a gyermeket. Egy kicsi kutya ment velük, s azt egyezték, hogy a kicsi kutyát megütik, s a szívének a felét viszik vissza, mit tudja a király, hogy a fiának a szíve - mert az még nem látott szívet, hogy az milyen -, vagy a kutyáé.
- Kicsi ujját vágjuk le, abba nem hal meg.
Úgy is tettek. Megütték a kutyát, kivették a szívét, kettévágták, a gyermeknek levágták a kicsi ujját, békötték, hogy ne vérezzen el. Elcsapták a gyermeket:
- Menj, amerre látsz, menj, amerre akarsz!
Elment a gyermek, ment, mendegélt, s egyszer meglátott egy sánta nyulat. Elkezdte a nyulat kergetni, próbálta megfogni. De a nyúl jobban tudott futni, mint ő, ha sánta is volt. Egy borzos kerítés közt keresztülbújt a nyúl, s ő is keresztülbújt utána, s akkor meglátta, hogy messze-messze épületek vannak. Ment, ment, addig, amíg elért az épületekig, s mikor az épületekhez ért, hát egy másik királynak a nyári tanyája volt ott. Amikor odaért, megyen a királyhoz, kérdezi a király tőle:
- Hova mész, te kicsi gyermek?
- Én egy szegény kicsi gyermek vagyok, eljöttem, mert elcsaptak hazulról.
A gyermek nagyon szép volt, a királynak megtetszett.
- Na, nekem gyermekem nincsen, én téged felfogadlak, s te leszel az én kicsi fiam.
- Jó - azt mondja a királyfi. Na, ott is maradott, nagyon jól ment dolga. Ő csak parancsolt, s a parancs szavára minden elkészült. A késnek mondta, hogy készítsen ételt, s az étel elkészült. A seprűnek mondta, hogy seperje ki a szobát, s az kiseprette. A lapátnak mondta, hogy az istállóból hányd ki a ganyét a marhák alól, s az megcsinálta. Nagy volt az épület, volt hét szoba benne, s hét istálló. A hét szobából hatot ki tudott sepretni, de a hetedikbe nem volt szabad, hogy bé nézzen.
A hat istállóból a ganyét kihányatta, de a hetedikbe nem volt szabad bé nézzen. Egyszer elgondolta magában a királyfi, hogy meg kéne, nézze, mi van a hetedik szobában. Mikor kinyitotta a szoba ajtaját, s bénézett, hát folyó arannyal van teli a szoba. Az ujját belemártotta, reáragadott az arany az ujjára. Eleget dörzsölte, vakarta, de nem tudta levakarni róla. A király szokott járni, vadászni. Megpillantotta a fiú, hogy a király ér haza. Gyorsan egy rongyot tekert az ujjára, hogy a király ne lássa meg. De a király meglátta, s kérdi:
- Mi lelte az ujjadat?
Azt mondja a királyfi:
- A kés elvágta.
- Kés, miért vágtad el a fiam ujját?
Azt mondja a kés:
- Én nem vágtam el.
- Húzd csak ki, mutasd meg, lám milyen! - mondja a király. Kioldja, s meglátja a király, hogy arany ragadott, rá. S azt mondja a fiúnak:
- Na, többet oda ne nyúlj, nem szabad! Beléragadsz az aranyba, s ott halsz meg.
Nem is volt ő kíváncsi többet az aranyra, hanem az jobban érdekelte, hogy mi van az istállóban, a hetedikben. A király ismét elment vadászni. Elgondolta magában a királyfi:
- Megnézem a hetedik istállóban, hogy mi van ott, miért nem szabad benézni, nem szabad bé menni.
Kinyissa az ajtót, s hát egy aranyszőrű kanca a csitkajával van odabenn. A kanca nagyot nyerített, s azt mondja:
- Gyere bé, gyere kisfiú, vezessél ki engem, hét esztendeje nem jártam kinn a szabadba.
A gyermek kivezette.
- Ülj föl a hátamra, egyet karikózzunk itt az udvaron.
Felült a hátára, egyet táncolt, de ahogy elkarikózott a pallog utána mind felfordult. Visszavezette, visszakötte, s amikor a király megérkezik, azt kérdezi:
- Milyen ló járt az udvaron?
S azt mondja a lapát.
- A fiad vezette ki az aranyszőrűkancát.
- Többet oda ne menj, úgy ver a földhöz, meghalsz, elpusztít. Ne foglalkozz te evvel!
De a kanca meghagyta a fiúnak:
- Akármit mond, mikor elmegy vadászni, gyere ide, még egyszer vezess ki egy körre!
Elment a király vadászni. A fiú alig várta, hogy elmenjen, bément az istállóba, s kivezette a kancát. Azt mondja a ló neki:
- Na, most nyúlj be a bal fülembe, ott van egy dió. A diót vedd ki, nyisd kétfelé. A dióban van egy egész rend arany öltözet, azt vedd magadra. Van ott még egy kantár, s a kantárt vedd, el, s azt tedd a fejemre, ülj föl a hátamra, s mi innen ketten elmegyünk.
Úgy is tett a fiú, kivette a diót, széjjelnyitotta, kivette az arany öltözetet, magára szedte, a kantárt elé vette, akasztotta a lónak a fejibe. Felült a hátára, s elmentek. A király meggondolta, hogyha nem egyeb nem lesz jó a dolog, hogy a gyermek egyszer kivezette, hátha még egyszer megteszi. Gyorsan megyen a király haza, s hát a ló nyom megint ott van. Kérdi a lapátot. A lapát azt mondja, hogy:
- A fiad elment az aranyszőrűkancával.
Gyorsan ő a csitkaját kivezette, felült a hátára, s utána indult. A nyomán tudott menni, mert mindenütt a pallag felfordult a kanca után. Egyszer meglátta, s akkor a csitkó nyerítette:
- Állj meg, állj meg, anyám, érjelek utol!
A kanca visszanyerítette:
- Inkább törjék el mind a négy lábod, mintsem engem utolérj.
A csitkónak eltörött a lába. A király úgy ütte magát a földhöz, hogy kihasadott. A királyfi a kancával tovább vágtatott.
- Na - azt mondja a kanca -, engem most eressz el, ha szükséged lesz reám, rázd meg a kantárt, s én akkor ott leszek.
Tovább ment egy kicsit, s útközben rablók megtámadták, s meg akarták verni. Akkor azt mondta:
- Édes vasemberem!
A vasember megjelent, s széjjelverte őket. Akkor r megrázta a kantárt, a kanca is előállott, s akkor a vasember s a kanca elé szereltek valami rossz gebét, megölték, kivették a gömbelyit, kipucolták ügyesen, s a királyfi fejire reáhúzták, orrának, szeminek, szájának lyukat vágtak és összekötötték a nyakán. Egy rend rongyos öltözetet adtak reá, s azt mondták neki, hogy:
- Akármerre jársz, akárki akármit kérdez, egyebet ne felelj:
- Nusti.
Úgy, olyan csúful felöltözve botorgott tovább s egy másik királynak jutott be az udvarába. Meglátták, hogy milyen csúnya gyermek van ott. Megfogták, bévitték a királyhoz. A király nézi, s azt kérdi:
- Hát te honnan kerültél ide, fiam?
- Nusti.
- Minek hínak?
- Nusti.
- Apád van-e?
- Nusti.
- Hát anyád?
- Nusti.
- Hát te hogy kerültél ide?
- Nusti.
- Na, most mit csináljunk ezzel a Nustival?
Azt mondja király:
- Tegyék bé kertésznek, a kertész már megöregedett, tanítsa ki, s lesz belőle egy jó kertész.
Felfogadták, bétették a kertész mellé, s Nusti gondozta a virágokat. Jól gondozta őket, úgyhogy tetszett a királynak is, mindenkinek. Egyszer aztán elálmosodott Nusti, s nem volt hova elrejtőzzék. Nyári idő volt, meleg volt. Azt mondja:
- Édes vasemberem!
S a vasember elé áll, s azt mondja:
- Mit parancsolsz?
Azt mondja:
- Valami árnyékot, ahol leheveredjek, ebben a forróságban egész áldott nap itt a virágok közt vagyok.
Hát, csinált is a kertnek az egyik sarkába egy akkora nagy levelű virágot, hogy nagyot. A királyfi oda leheveredett. Ahogy ott heverészik, a királynak három leánya, ott sétáltak el. Ahogy sétáltak, a legkisebb meglátta, hogy a királyfi rongy, rossz posztós ruhája félrecsúszott, s tiszta arany öltözet van rajta. Elgondolták magukban, hogy ez nem lehet valami szegény ember gyermeke, mert arany öltözetben van. Kíváncsiak lettek arra, hogy ki az a Nusti. Mikor a lányok elmentek, Nusti szépen felkel, s azt mondja:
- Édes vasemberem!
- Mit parancsolsz, jó gazdám?
- Én azt, hogy csinálj egy szép melltűt, olyat, hogy ezüst, arany, gyémánt, mindenfele szín legyen benne.
- Jó - azt mondja a vasember. Meg is csinálta, s odaadta neki. Amikor a leányok megint ott sétáltak el, a legnagyobbnak odalopta. Mikor elhaladnak, megint meghívja a vasembert. A vasember elé is jő. Azt mondja a királyfi:
- Még szebbet csinálj, mint az első! Még egy szebbet csinált, azt másnap odalopta a középsőnek.
- Na, most még egy szebbet csinálj - mondta a vasembernek. A vasember még egy szebbet csinált, azt odalopta a legkisebbnek. Úgy eldugták mind a hárman, hogy az egyik a másiknak se mutatták meg. Az egyik se tudta, hogy a másiknak van, mindegyik azt gondolta, hogy csak neki van. Következett egy hármas ünnep, s a király és a leányai készülődtek a templomba. A legkisebb leány azt mondja, hogy ő itthon marad, mind elmehetnek, ő rosszul érzi magát, nem megy a templomba. Elmegy az egészház népe, még az öreg kertész is. Akkor a királyfi kiveti a léggömböket a fejiből, s a kantárt megrázza, az aranyszőrű kanca elé állt, feltilt a hátára, levette a rossz posztót, arany öltözetbe volt, addig vágtatott a virágos kertben, amíg sárrá tette. Akkor elcsapta a lovat, visszaöltözött megint csúfnak.
Megérkezik az öreg kertész, s megyen a kertbe, mikor meglássa, hogy mi történt, fut vissza, s jelenti a királynak, hogy valamilyen ló úgy összetörte a virágos kertet, hogy csupa sár. A király szalad le, de e közbe a királyfi megszólította a vasembert:
- Édes vasemberem!
- Mit parancsolsz, jó gazdám.
- Most még szebb virágok legyenek, mint amilyenek eddig voltak ebbe a kertbe.
Szebbnél szebbek lettek. Amikor a király meglátta, megszidja az öreget jól. Azt mondja az öregkertésznek, hogy:
- Vén szamár, mit hazudott, mikor az egész kertészsége ideje alatt nem tudom ilyen szép virágokat nevelni, mint ez a Nusti most. Ez pedig csak egy kicsi ideje még, hogy itt van.
Nagy szomorúan elmegyen az öreg kertész, s a király is visszament. Másnap megint megcsinálta azt a komédiát e királylány. Elment az egész ház népe, a legkisebb királylány akkor se ment el. Akkor még jobban beteggé tette magát, hogy ne kelljen, a templomba menjen. Akkor megint Nusti levetkeződött, a kantárt megrázta, a paripa elé állott, felült reá, s megint sárrá tette a kertet. Mikor hazajönnek, a kertész megyen a kertbe, s hát az megint sárrá van téve. Akkor megint szaladott a királyhoz, hogy ismét sárrá van téve a kert. Akkor a királyfi megint megszólította a vasembert:
- Édes vasemberem!
- Mit parancsolsz, jó gazdám?
- Most még szebb virágok legyenek, mint a tegnap.
Azok meglettek. A király megint megszidja jól az öreget. A harmadik nap is elment az egész ház népe, de akkor már párna közt hagyták el a kisasszonyt, a legkisebbet, mert beteggé tette magát. Mikor Nusti levetkeződött s a kantárt megrázta, a királylány lekiáltott:
- Nusti! Hagyj félbe a játékkal, s gyere fel!
Felment a palotába a királyfi, s ott ettek, ittak, mit csináltak, azt csináltak, de úgy, hogy a kisasszony állapotosan maradott. Telt múlt az idő, s egyszer aztán szülnie kellett a leánynak. Született egy fiúgyermeke. A kisasszony, ahogy a gyermek nevelkedett, s ahogy az értelme megnyílt annyira, akkor ő elmondta, hogy:
- Neked Nusti az édesapád, de ne mondd meg senkinek.
Nem is mondott a gyermek semmit sem, de ő tudta, hogy az ő édesapja Nusti. Azt mondta az anyja neki, hogy:
- Ez csak ilyen csúf öltözetbe van, de másképp szép legény, olyan, hogy gyönyörű.
Jól van. Egyszer a királynak születésnapja lett, s a születésnapjára összehívta a szomszéd országbeli királyokat, hercegeke, grófokat, bárókat, mindenfelét, nagyurakat. Mikor összegyűltek, mulatás ment javába. Az egyik kisasszony kitűzi a melltűt. A másikok is, akkor tudták meg, hogy mind a hármuknak van. A király meglátta, úgy megörvendett, azt mondja a lányainak:
- Adok egy-egy aranyalmát, és dobjátok bé annak a kebelébe, amelyik legényt akarjátok választani. Az lesz az ő férje.
A két nagyobb egykettőre eldobta, de a legkisebb nem. Csak labdázott, sétált a nép között, s labdázott az aranyalmával. Azt, mondja a király:
- Hívjátok be az udvarbeli cselédeket, mert az én legkisebb leányom, hanem egyéb, nem kap magának, hátha azok közül akar választani.
Bé hívják őket, bé hívják a kertészeket is, s akkor a gyermek már akkora volt, hogy már az értelme meg volt nyílva, tudta, hogy ki az ő apja. Kikapja az anyja keziből az aranyalmát, s Nusti kebelébe dobja. A király úgy megharagudt, hogy szinte széjjelhasad ott. Azt kiáltotta:
- No, pucoljatok el még az udvarról is!
El is mentek, Egy másik lakást kibéreltek, mert még az udvaron se tűrte meg a király őket. Akkor szólítja a királyfi a vasembert:
- Édes vasemberem!
- Mit parancsolsz jó gazdám?
- Ez a lakás sokkal szebb legyen, mint a királyé. Kívülről látszódjék ilyen egyszerűnek, de a belsője sokkal szebb legyen. Meg is lett, no, ottléteződtek. Egy idő múlva kitört a háború. A király el kellett menjen a háborúba, a két veje is felszerelt, lóhátra kerültek. Nustinak is szereltek egy lovat, hogy ő is menjen a háborúba. De neki több esze vót annál, ült arccal hátrafelé, s tenyerével csapta a lónak a fenekit. Mentek, s egy híd mellé bédőllott a lova. Ott emelte, kínlódott vele, s azt mondja a király:
- Segéljetek Nustinak, emelje ki a lovát onnan!
Azt mondják a másikok:
- Fújja fel a vejit, ha ilyen veje van!
Otthagyták. Továbbmentek, akkor ő szépen kivette a lógömböt a fejiből, levette a rongyos ruhát, letette, megrázta az aranykantárt, s a kanca elé állott.
- Édes vasemberem!
- Mit parancsolsz, jó gazdám?
Azt mondja:
- Nekem egy csapat huszárt! Ő ment az élre, ment az apósának segítségére, s egy pillanat alatt az ellenséget leverték. Akkor sarkon sírült a csapatjával, s eljött. Amikor a másikok jöttek vissza, akkor is a híd mellől emelte ki a lovat. No, kisegélték neki, hazamentek. No, újból felszólították, újból kellett menjen a harcba, támadás jött megint, akkor ő megint úgy csinált, mint előbb. EIé az aranykancát, a vasember a katonákat, a lovasokat maga mellé állította, ment az élen, megint megsegítették az apósát. De újból csak feltámad az ellenség, újból csak hadat üzennek, újból kellett menni a háborúba.
Mentek megint, ő megint lemaradott, megint elé vette a kantárt, megázta, előállott a kanca. Mentek a háborúba. Mikor összecsaptak, az ellenfél a királya Nustinak a lábát elvágta a karddal, du úgy is leverték őket. S akkor a király, a nyakáról a selyem nyakkendőt levette, kétfelé hasította, a felit visszatekert e az ő nyakára, a felivel megkötte Nustinak a lábát. Sarkon sírültek, s azzal eljöttek. A király megköszönte, hogy sohase látta, hírit se hallotta, és mégis ment az ő segítségére. Megköszönte neki a jótettét. Hazamentek. Ennek örömére a király, hogy harmadikszor is leverték az ellenséget, egy jó lakomát rendezett. Azt mondja a lányainak, hogy:
- Nustiékat is el kéne hívni erre a vendégségre. Legalább a felesége jó lesz mosogatni, vagy egyik-másikra.
Azt mondja a király még:
- Azt a rossz ruhát vegyétek le róla, s öltöztessétek másba, más ruhába, hogy ne legyen olyan csúf. Egy kicsit szedjétek rendbe őt is!
Mikor levetkeztetik, hát a rongyos, ruha alatt aranyöltözet van. Nézik, hogy a lába bé van kötve. Elmenyen a nagyobbik lány, s az apjának a kendőt lekandarítja a nyakáról, odaviszi, s összenézi, hogy ez annak a társa. S azt mondj az apjának:
- Édesapám, a maga nyakkendőjének a fele Nusti lábán volt.
Megyen a király, hát le van vetkeztetve, arany öltözetbe volt, tényleg a nyakkendőnek a fele a lábára volt kötve. Akkor a király meghajlott előtte, s azt mondta:
- Na, most szóljon úgy, mikor háromszor engem kisegített a háborúba.
Akkor tudta meg a király, hogy az ő veje Nusti királyfi volt, s nem egyszerű ember gyermeke. Még annál nagyobb kedve kerekedett, még megnyújtották sokkal jobban a vendégséget, azután békében éltek, és éldegélnek még most is, ha meg nem haltak.
|
