|
A váltott gyermek
Gyűjtötte: Benedek Elek
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egyszer egy király és egy királyné. Egyetlenegy fiuk volt, de ebben sem volt semmi örömük, mert az a gyermek sem járni, sem beszélni nem tudott. De még ülni sem, ha nem támogatták.
Búsult a király és a királyné, majd felvetette a búbánat. Ahány csudadoktor volt a világon, mind elhívatták, de egy sem tudta meggyógyítani a gyermeket. Már tizenkét esztendős volt a fiú, s nem tudott talpra állani, mert olyan nagy volt a feje, hogy elhúzta.
Egyszer fölmegy a királyhoz egy obsitos* katona, s mondja:
- Felséges királyom, valamit mondanék, ha meg nem bántanám.
- Mondjad, fiam, mondjad!
- Az a gyermek, aki miatt annyit búsul felséges királyom, nem a felségedé. Az igazi fiát még első éjjel elvitték a boszorkányok, s ezt hozták helyébe.
- Hát azt te honnét tudod?
- Tudom, ahonnét tudom, felséges királyom, s ha megengedi, meg is mutatom, hogy táltos ez a nagy fejű gyermek. Tud az jól beszélni, csak felséged előtt nem akar.
Azt tanácsolja az obsitos, hogy ültessék be a gyermeket a szoba közepére, tegyenek eléje egy kis bögre tejet, a bögrébe egy nagy fakanalat, aztán hagyják magára, s hallgassák meg a kulcslyukon, hogy mit beszél.
Úgy tesznek, ahogy az obsitos mondotta. Leültetik a gyermeket a szoba közepére, elébe teszik a bögre tejet, a bögrébe nagy fakanalat, s azzal magára hagyják.
Ahogy kijönnek a szobából, nagyot kacag a táltos fiú, s azt mondja:
- No még ilyet sem láttam, pedig hetvenhét esztendős vagyok, de sohasem adtak nekem kis bögrében nagy kanalat. Hogy egyem én ezzel?!
Beszalad a király, s mondja a fiúnak:
- Na, fiam, hallám, hogy tudsz beszélni, mondj még valamit!
De a gyermek többet egy kukkot sem szólott.
Hej, uramteremtőm, tűnődni, búcsálódni kezdett a király, hátha mégis az ő fia, s nem mond igazat az obsitos. Mondta is az obsitosnak:
- Már akárhogy történt, így vagy úgy, ez az én gyermekem. Szeretném, ha legalább beszélni tudna!
- Jól van - mondotta az obsitos -, vegye a karjára felséged, vigye a Benedek-rendi papokhoz, azok majd meggyógyítják.
A király megfogadta az obsitos tanácsát, karjára veszi a gyereket, elindul vele, s amint megy, mendegél, ér egy tóhoz. A tavon keresztül palló volt, rálépett a király, s szépen ment a tó túlsó partja felé. Amint megy, valaki csak kikiált a tóból:
- Hová mégy, te kukri-mukri?!
Visszafelelt a gyerek:
- Ótesz-fótesz, Szent Benedek.
Hej, megharagszik a király!
- Ejnye, ebadta kölyke, hát itt tudsz beszélni, s otthon nem?!
Nagy haragjában belevágta a gyereket a tóba, s abban a pillanatban, ahogy az eltűnt, kibukkant a tó vizéből egy szép aranyhajú fiú. Nyújtotta a karját a király felé.
- Apám, lelkem apám, húzzon ki!
De bezzeg hogy kihúzta az édes fiát, karjára vette, keblére szorította, s vitte haza nagy örömmel. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
|
