|
A VAK ÓRIÁS
Magyar népmese
Egyszer volt egy szegény juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek volt harminchárom birkája meg három selyemkosa, de girhesek voltak, mert az országban nem termett semmi széna.
Elhatározta a juhászlegény, hogy ő nem hagyja a birkáit éhen megdögleni, elhajtotta őket, ment messzire, hetedhét országon is túlra.
Ahogy egy nagy rengeteg erdőn hajtotta a birkáit keresztül, benn az erdő közepén meglátott három boglya szénát. Ugyan kié ez a széna? Ő megveszi, megfizeti a gazdájának, jóltartja vele a jószágokat. Ezzel széjjel is szórta a boglyát.
Hát odajön ám egy nagy óriás, akkora, hogy a sapkája majdnem az eget járta. Messziről kiabál:
- Te emberízik, hol jársz itt, ahol a madár se jár? Hogy merted a szénámat megétetni?!
- Édes bátyám, megfizetem én a széna árát!
- Ne fizess nekem te semmit se - azt mondja -, hanem máris vágj le tizenhárom birkát meg egy selyemkost! Készítsd el sóval meg paprikával!
Nem volt mit tenni, levágta a tizenhárom birkát meg a selyemkost. Sírva nyúzta meg őket, azután feltett a tűzre egy üstöt, hogy megfőzi. Az óriás meg elténfergett valahová. Csak amikor megfőtt a hús, akkor került elő. Kivett a csizmaszárából egy kanalat, belemerítette, mind egy falásig megette az ételt. Meg se kottyant neki.
A juhász meg, hogy no, nem bánja, pusztuljon a birkája mind, csak széjjelhányja a másik boglya szénát is.
- Hohó, te emberízik! Mind egy falásig megeszem a birkádat! Még egy selyemkost főzz meg!
Igen ám, de a fiú megint éhen maradt, mert az óriás mind egy falásig megette a húst.
Azt gondolja erre a fiú: "Le kell vágnom a harmadik kost is! Vesszen a többivel! Éhen csak nem lehetek!"
Az óriás meg hogy jóllakott, lefeküdt a tűz mellé. Feje a tűz mellett, Makó-Jeruzsálemnél meg a lába. Édesdeden elaludt. A fiú közben főzte a birkát, mikor megfőtt, s feljött a forró zsír a tetejére, kanalát belemerítette. Zsupsz! - a szeme közé öntötte az óriásnak. Mind a két szeme kisült. Fel is ugrott nagy ordítva. Le akarta taposni a juhászt, de az könnyen elszaladt előle.
- Na, te fiú, ha már megettem a juhaidat, meg is ajándékozlak! Itt van ez a gyűrű - azt mondja. - Húzd fel az ujjadra! Fordítsd meg az ujjadon, s csak azt mondd: "Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok!" S ott is leszel, ahol akarsz.
Az meg még csak nem is vonakodott, próbálgatta ujjára a gyűrűt, nem ment fel, csak a kisujjára. Aztán mikor a kisujján volt, elkezdett fütyölni onnan: "Erre, erre, vak óriás! Erre, vak óriás!" Bárhová szaladt, az óriás utána. Mit csináljon? Húzkodta a gyűrűt, de nem jött le. Csak fütyölt: "Erre, erre, vak óriás!" Előkapta hát a bicskáját, s leszabta a kisujját.
Közben, ahogy szaladtak, egy nagy, feneketlen tóhoz értek. A gyűrűt belehajította a tóba, s az még onnan is fütyölte: "Erre, vak óriás! Erre, vak óriás!"
Az óriás meg, zsupsz, bele a feneketlen tóba! Elnyelte a víz.
A juhászlegény ekkor úgy gondolta, hogy se nyája, se félnivalója, elmegy haza. Megházasodik. Nyája nincs, de pénze van, mi baj lehetne most már?
Elkezdett a falujában járni egy lányhoz. Megkérte, és már indultak is a lakodalomba. De előbb esküdni mentek, és oda külön indult két csoportban a násznép. Ahogy mennének be a templomba, megfogja a juhászlegényt egy medve, aki az óriásnak a bátyja volt.
- Megálljatok - azt mondja -, te a bátyámat elpusztítottad, de én itt vagyok, s el nem szöksz előlem, mert ha elszöknél is, utolérlek, ízzé-porrá szaggatlak! Megkegyelmezek viszont egyelőre, ha elköszönsz a menyasszonyodtól, s világgá indulsz! Hanem jól vigyázz, ha még egyszer szemem elé kerülsz, nem úszod meg elevenen!
Mit csináljanak? A menyasszony szép selyemkendőjét kettészakították. Egyik fele a vőlegénynél maradt, másik felét megtartotta a menyasszony. Nem lett lakodalom.
Ment a fiú megint hetedhét országon által, még az Óperenciás-tengeren is túlment. Akkor ott bejutott egy rengeteg nagy erdőbe. Abban a rengeteg nagy erdőben egy kis kunyhót talált. Egy ősz öregember ült benn, s olvasott egy akkora nagy könyvet, mint egy zsák búza. Százéves is volt már, ha nem több, az az ember.
Ráköszönt a juhászlegény:
- Jó estét, öregapám!
- Jó estét, fiam! Hol jársz te itt, ahol még a madár se jár?
Elmondta, hogy mi minden baj érte, s mi veszedelem a girhes birkáiért, a selyemkosaiért, hogy járt az óriással meg az óriás bátyjával, aki ha rátalál, ízekre szedi menten.
- Ne félj te semmit, fiam, feküdjél le, majd én megajándékozlak reggel valamivel, amitől meg ő tart.
Felkel a fiú másnap, útnak akar indulni.
- Figyelj ide, fiam! - azt mondja búcsúzóul az öregember. - Adok neked egy gyűrűt.
Megijed erre a juhászlegény, eszébe jut a hiányzó kisujja.
- Ejnye, fiam, csak nem félsz a gyűrűtől? Hiszen ezt nem kell az ujjadra húznod! Itt lakik nem messze a bátyám. Kétszáz éves. Estig odaérsz. Hátha ő is ad neked valamit. Ne ijedezz, fogadd el! A világban hiába kódorogsz segítség nélkül, hallgass rám, és indulj.
Ezzel el is köszönt a legény tőle, ment, s amikor este lett, elért egy másik erdőbe, egy másik kunyhóhoz. Ott is üldögélt egy ősz öregember, térdig ért a szakálla. Az is olvasott egy akkora nagy könyvet, mint egy zsák búza, hogyha nem nagyobbat.
- Szép jó estét, öregapám! - köszönt rá az ajtóból.
- Jó estét, fiam! - azt mondja az is. - Hol jársz itt, ahol még a madár se jár?
Elmondta neki is szép sorjában, hogy s mint járt.
Az öregember csak hallgatta, majd így szólt:
- No, fiam, te csak feküdj most le! Reggel meglátjuk, mit tegyünk.
Reggel aztán jóltartotta, s ő is adott neki egy gyűrűt, úgy indította el.
- Egynapi járásra lakik ide a bátyám, háromszáz éves, az is tud segíteni.
Volt is olyan szakálla, hogy a földet verte.
- Jó estét, öregapám! - köszönt rá a fiú.
- Jó estét, fiam! Mi járatban volnál?
Elmondta megint, mi járatban van, hogy járt az óriással, mint járt, és most meg a medve elől szalad.
- Rendben van, fiam, adok én is neked egy gyűrűt. Három is van nálad, most már, fiam, ne félj senkitől. Hanem indulj el a hármas határhoz. A hármas határ dombján aztán este lesz rád. Vakard meg egy kicsit a homokot, terítsd le a kabátod, aztán feküdj le. Reggel, mikorra felkelsz, ebből a három gyűrűből három olyan nagy kutya lesz, mint egy-egy kemence. Ne ijedj meg tőlük, az egyiket szólítsd Mindentudónak, a másikat Világonátlátónak, a harmadikat Földnehezének!
Úgy is lett.
Ahogy szólt a kutyáknak: - Mindentudó! Világonátlátó! Földneheze! - lábra is állnak sorra.
"No, már akkor csak csinálunk egy kis pénzt! Csak beállunk szolgálni!" - gondolta magában a legény, s beállítottak egy tanyára egy öregasszonyhoz, egy vén, vasorrú boszorkányhoz.
Azt mondja neki a juhász:
- El akarok szegődni, anyám!
- Jó helyt jársz, fiam! Megfogadlak! Semmi más dolgod nem lesz, csak fognod kell egy nyulat mindennap. Meg kell sütnöd, aztán megesszük, s akár alhatsz is aztán.
Úgy is volt. Reggel a fiú elment nyulat fogni. A medve meg arra szédelgett a tanya körül.
- Nem látott egy ilyen meg ilyen jöttment juhászlegényt errefelé? - kérdezte.
- Már dehogynem! - mondja a vasorrú öregasszony. - Nálam van szolgálatban.
A medve már örült, hogy akkor most elpusztítja.
- Vigyázz, te! Van neki három kutyája, olyan egy-egy, mint a kemence! Hallod?! Inkább ássunk lyukat a konyhaajtónál, aztán amikor bejönne a házba, oda lerántod.
Ástak is olyan nagy lyukat, hogy a medve ki sem látszott belőle, s befödték nádszállal.
Igen ám, de Világonátlátó mindent kifigyelt. Kapta magát, előreszaladt. Ráfeküdt a lyuk előtt a földre, ott lapult a konyhaajtó előtt, se ki, se be nem tudtak járni tőle.
A legény meg sehogy sem értette a dolgot, s rákiáltott:
- Kuss, te! Világonátlátó! Kuss el onnan!
Csakhogy az meg se moccant, hát kénytelen volt az ablakon bemenni. Megsütötte a nyulat, s lefeküdt aludni.
A vasorrú bába meg a medve megint csak tanakodni kezdtek.
- Mit csináljunk? Hogyan fogjam meg? Járjon az eszed, mert ha nem tudom elpusztítani, téged szedlek ízekre mérgemben! - dohogott a medve.
- Ej, te! Holnap bújj el a kandallónál! Oda ásunk lyukat! Aztán mikor odamegy lefeküdni, vagy amikor ott süti a nyulat, megfogod a lábát, lerántod, s könnyen megölheted! A kutyák meg se tudják!
Dehogyisnem!
Jönnek hazafelé, hozzák a nyulat, Mindentudó meg belefeküdt a sárba.
- Mi van ezzel? - mérgelődik a gazdája.
Hazamennek, a kutya megrázza magát a kandallónál, a tűz kialszik benne.
- Kuss ki, Mindentudó!
De hiába csinál akármit a fiú, Mindentudó nem megy sehova onnan. Nem lehet sehogy a kandallóhoz férni.
- Na, most aztán mit csináljunk vele?! - támad a banyának a medve.
- Kitalálom én! Sose aggódj!
És már rá is kezdte:
- Hallod, fiam? Ezeket a kutyákat ne vidd most már magaddal, hadd pihenjenek! Van itt egy csűr, zárjuk be őket!
Az meg rálett, nem gondolt semmi rosszra, s másnap ott is maradt a három kutyája a csűrben.
Mikor aztán a fiú elment, hogy a nyúl után nézzen, a medve egy jókora malomkövet hengergetett a csűr ajtajába a boszorkánnyal. Odarakták, hogy a kutyák erővel ki ne rontsanak.
A fiú meg, ahogy fogott egy nyulat, ballagott vissza. De a medve is indult már elébe!
Meglátja a medvét. Mit csináljon?
Körbenézett, és felszaladt egy fára. Onnan aztán kiabált a kutyáknak:
- Mindentudó, ne!
A kutyák aludtak, de Mindentudó elkezdett fülelni.
- Baj van, a gazdám nagyon kiabál!
- Hej, csak álmodtál, te!
Megint kiált a fiú:
- Mindentudó, ne! Világonátlátó!
- Hallottátok? A gazdám minket szólít!
Megint kiáltja:
- Földneheze!
- Halljátok? Most meg engem szólít! Menjünk!
Világonátlátó máris a csűrajtónak ugrik, a kő megmoccan. Nekiugrik Mindentudó is: rögtön megreped.
Földneheze is nekiront; na, ekkor szerteszéjjel esik a kő. Szalad kifelé a három kutya.
Hát látják, hogy a gazdájuk a nyúllal fennszorult a fán!
Mindentudó meg Világonátlátó nekiugrik a fát kerülgető medvének, szaggatják, ahol érik, csakhogy az leharapja a körmüket. Ráugrik ekkor Földneheze is, szerteszéjjel szakítja a medvét.
Jön a gazdájuk lefelé a fáról, indulnak egyenest a boszorkányhoz, ízzé-porrá szaggatják azt is, eldugdosott kincseit összeszedik, s odébbállnak, indulnak vissza a három öregemberhez.
Legelőbb is a háromszáz éveshez, akitől legutoljára kapta a gyűrűt a juhászlegény.
- Öregapám, nagyon szépen köszönöm a hozzám való jóságát, itt a három kutya, derekasan szolgáltak, de most már csakugyan nincs kitől félnem, elhoztam vissza őket.
- Fiam - azt mondja -, menj csak velük hazafelé! Aludj megint a dombon, ahol máskor is aludtál. Feküdj le, és reggelre mind a három kutya eltűnik.
Úgy is lett. Reggel, mikor felkelt, egy falka birkát látott együtt legelészni, öröm volt még rájuk nézni is!
Terelgeti őket ott a dombon, s kezdi gyanítani, hogy a három selyemkos mintha egyenesen Mindentudó, Világonátlátó meg Földneheze volna! Csudamód megörült, hogy így fordult a dolog, nagy örömmel hajtotta őket haza a falujába.
A faluban meg csak nézték, hogy meggazdagodott, amíg oda volt!
Igen ám, de a lány meg addig-addig várta a vőlegényt, hogy elkezdett jegyben járni mással. Éppen indult véle a násznép esküvőre.
Odamegy a juhászlegény, nem szól, csak leszúrja a kampót.
Néz rá a lány, kínálgatja kaláccsal. Nem eszik. Hanem kér egy pohár bort tőle. Hozza, de még most sem ismeri meg, csak amikor a legény megissza a bort, és a fele selyemkendővel megtörli a száját.
Ekkor aztán világossá lett minden, volt nagy öröm, lett még nagyobb mulatság, a menyasszony is alig bírt magával.
- Hazajött a juhász! Most jött meg az igazi vőlegényem!
A násznépnek haza se kellett menni, kínálgathatták a kalácsot, bort tovább, megtartották végre az esküvőt, s még máig is boldogan élnek mind, ha meg nem haltak.
|
