|
A póruljárt nagygazda
Magyar népmese
Élt egy fukar nagygazda. Keveset fizetett a cselédjeinek, de még azt is sajnálta tõlük.
Volt egy jóvágású cselédje, akit Jancsinak hívtak. Ez a Jancsi szerlmes lett a gazdasszonyba. Ha megláta, le nem vette róla a szemét.
Észrevette a gazda a dolgot, egyszer aztán megszólította a legényt: - Jancsi, szépnek tartod a feleségem?
- Nagyon szépnek, gazduram.
- Mit adnál, ha egyszr meztelenül láthatnád?
- Az égvilágon mindent megadnék.
- No, az egy cseppet sok volna. Nekem egyhavi fizetésed is elég lesz.
- Itt a kezem, nem disznóláb. Tessék belecsapni!
Megegyeztek.
Éjszaka felrázta a gazda Jancsit az istállóban.
- Gyere, Jancsi, most aztán szépet láthatsz!
Meleg éjszaka volt, az asszony égiggombolós pongyolûban aludt édesdeden a szobájában, még a takarót is lehúzta magáról. Az ura meg óvatosan szétgombolta a ponyolát, széttárta. Égõ gyertyával kétszer is végigvilágította a szép testet.
- Meg vagy elégedve, János?
- Meg bizony, gazduram, belekáprázott a szemem.
Telt-múlt az idõ, közeledett a fizetés napja. János egyre csak szomorúbb, szomorúbb lett, sajnálta az elveszett bérét.
- Mi bajod van, János? Víg voltál eddig, fütyültél, énekeltél, most meg mintha az orrod vére csorogna - szólította meg az asszony. Elmodta János, miért szomorú, miért megy le nehezen a torkán az étel. Hû, az asszony rettenetesen megharagudott az urára, hogy olyan alávalóan viselkedett, csekély pénzért megmutatta õt egy cselédnek szûzanyameztelen. Nem tudta megemészteni a gyalázatot, hát bosszút forralt.
A gazda egy kicsit gyengélkedett a tüdejével. Hogy gyógyuljon, hajnalonként- míg a por fel nem verõdik -, megkocsikáztatta magát a friss levegõn. Az asszony erre építette a tervét.
Az egyik hajnalon barátruhába öltözött, a falu végén a gyümölcsöskertjük szélén sétálgatott. Elõtte megbeszélte Jancsival, hogyha odaérnek, ugorjon le a hintóból, aztán nyomorgassa meg kedve szerint.
Úgy is történt minden. Vitte Jancsi a gazdát a korai levegõre. A gyümölcsös végén megpillantotta a barátruhába öltözött gazdasszonyt. Meghúzta a gyeplõt.
- Gazduram, fogja meg helyettem egy kicsit a gyeplõt, mert dolgom van azzal a baráttal.
Leugrott a bakról, átnyalábolta az asszonyt, jól megszorongatta.
Ahogy visszajött, hüledezve kérdezte a gazda:
- Mit csináltál, Jancsi? Férfiember után vágyakozol?
- Õ mondta, hogy ezt tegyem vele. Pontosan annyit kaptam tõle, mint a havi fizetésem.
A gazda csak a fejét csóválta.
Telt-múlt az idõ, egyszer aztán egy igazi barát jött velük szemben, erõs, széles vállú, nagydarab ember. Az úr egyet rikkantott:
- Jancsi, állj meg!
- Minek?
- Ott jön a barát. Úgy teszek vele, ahogy te tettél, nekem is jól jön egy kis pénz!
- Ugyan, ugyan, gazduram, ne tegye!
Nem akart János megállni, de a gazda kikapta a kezébõl a gyeplõt, megállította a lovakat. LEugrott a kcosirõl, neki a barátnak. Szaggatta róla a gúnyát, ölelte, csókolta. Birkóztak, hányták-vetették egymást.
A barát csak mondogatta:
- Megbolodult ez az ember? Ha senki sem bolond, de ez bolond, az már biztos!
Lefogta a gazdát, a bolondok házába csukatta. János meg azóta is vígan éli világát a gazda feleségével.
|
