|
A makrancos lány
Magyar népmese
Élt egy módos lány az egyik faluban. Már eldósorba került, majdnem minden legény meg is kérette, de mindnek kosarat adott.
Egy vasárnap délután együtt voltak a legények, hát kiállott közülük egy szetgény legény, és azt mondta:
- Ti már mindnyájan kosarat kaptatok, de én még nem. Elmegyek ahhoz a büszke lányhoz, megkéretem én is.
Elment.
Ahogy befordult a konyhaajtón, a lány búboson ült, onnan pislogott a legényre.
- Adjon Isten, jó napot.
- Adjon Isten neked is, fiam, mi járatban vagy? - kérdezte a lány apja.
- Elveszem a lányukat, ha nekem adják.
Az apa helyett a lány szólalt meg a búbosról.
- Tudja, mit mondok én magának?
- Mit?
- Én eddig mindenkinek kosarat adtam, de magához elmegyek feleségül. De nagyon gondolja meg, hogy elvegyen-e engem, mert bennem olyan kutyatermészet van, hogyha megharagszom, két hétig is elülök a búboson, hogy nem szólok senkihez, se nem dolgozok semmit.
Azt mondja a legény:
- Mindnyájunkban van valami hiba.
- Miért, talán magában is?
- Bizony, bennem is.
- Milyen hibája lehet magának?
- Ha vizet iszom, attól berugok, ha bort iszom, attól kijózanodok.
- No, még ilyet sem hallottam világéletemben, hogy a víztõl is be lehet rúgni.
- Márpedig én attól rúgok be.
- Nem baj, majd elismerjük egymás természetét.
No, hamarosan megtartották az esküvõt, éltek, mint a szelíd galambok néhány hétig. Egyszer az ember elvégzett az istálóban a marha körül, ment be a házba, hát a felesége a búboson gubbasztott:
- Édes feleségem, készíts reggelit, mert szántani indulok! Mi bajod van, hogy a búbosra telepedtél?
- Eh! - ezt felelte a fiatalasszony, egyebet semmit.
Az ember nem tehetett egyebet, evett, amit tudott, elment szántani a béresgyerekkel.
Ahogy este hazajönnek, a sok aprójószág az udvaron éhen-szomjan. A többi állat is rágja az ajtót, a csikó nyerít az istállóban, a borjú bõg.
- Édes feleségem, nem sajnálod azt a sok szegény állatot? Miért nem adsz nekik enni? Gyere le onnan, fõzzél vacsorát!
- Eh! - ennyit vetett oda az urának.
A harmadik napon azt mondja a fiatalember a cselédgyereknek.
- Eredj a sûrûbe, vágjál négy-öt vesszõt, olyan vastagot, mint az ujjam. Utána menj haza óvatosan, hogy ne sejtsen semmit az asszony, aztán húzódj fel a padlásra. Én is hamar megyek utánad. Ha majd mondom, hogy "Édes jó Istenem, adjál nekem egy vesszõt!", akkor bajítsál le egyet!
Úgy volt, ahogy megbeszélték. Ment haza a gazda, de a menyecske még akkor is a búboson.
- Édes feleségem, még most is ott vagy? Még most sem sajnálod a sok szegény állatot? Gyere le, fõzzél nekem vacsorát, mert harmadnapja nem ettem fõtt ételt!
- Eh! - ennyi volt a válasz.
A fiatalember maga elé vette a vizesvödröt, iszogatott belõle. Elkezdte az éneklést:
- Hej, dere, dere, dere!
A menyecske csak nézte. Megint ivott az ember egy bögrével.
- Hej, dere, dere, dere!
Egyszer csak elrikkantotta magát az ének után:
- Édes jó Istenem, adjál nekem egy szál vesszõt!
Megkapta a vesszõt a padlásról, aztán nekilátott a verésnek. Ütötte- verte az asszonyt, ahol érte, míg a vesszõbõl egy darab maradt. Akkor megint:
- Édes jó Istenem, adjál egy másik vesszõt!
Levetette a béresgyerek a másikat, azt is összetörte az ember az asszonyán. Kapálódzott az asszony, már véres volt mindene. A fiatal ember meg:
- Édes jó Istenem, adjál még egyet!
Erre levetette a béresgyerek a legvastagabbat. No, most már a menyecske nagyon megijedt, leugrott a búbosról. Kapta a vödröt, kizuhintotta belõle a vizet. Usgyi a pincébe, telhozta borral.
- Édes párom, igyál, igyál! Jaj, hogy száradjon ki minden kút a világon, hogy ennyire kifordít a természetedbõl!
Az ember itta a bort, azátn úgy tett, mint aki magához tért. Az asszony meg szemrehányóan mondogatta: - Látja, milyen részeg volt? Látja, hogy összevert?
- Mikor?
- Jaj, nem is emlékszik rá, úgy berúgott a víztõl? De többet egy cseppet sem igyon, csak bort!
Aztán megpajtásultak. Megbékélve mondta az ember:
- Haragszol-e még, asszony, hogy úgy megvertelek?
- Magára már nem haragszom, csak arra a Jóistenre, mert akárhányszor kért tõle vesszõt, mindig adott magának.
Azután szép életet éltek, soha nem volt köztük háborúskodás.
|
