|
A KIS KÁRÁSZ
Magyar népmese
Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciákon túl, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Öregek voltak, és a faluban ők voltak a legszegényebbek.
Eljárt halászni a szegény ember, s egyszer amint húzza a hálót, egy kis kárászt lát benne.
- Na, ha belejöttél a hálómba, te kis kárász, én meg hazaviszlek, odaadlak a cicának.
- Hallod-e, te szegény ember - szólalt meg az emberi hangon -, ne adjál oda a cicának, hanem jótettedért jót várj!
- Micsoda?! - Fogta a kis kárászt, visszalökte a vízbe.
Az öregasszonynak meg az volt az első szava otthon, hogy:
- Na, hé, fogtál-e valamit?
- Nem én, semmit, de nagyon megjártam.
- Na, hogy?
Elmondja, az öregasszony meg kezdi jártatni az eszét. Azt mondja:
- Eredj vissza, szólj a kis kárásznak, a jótett helyébe kérjél bíróságot magadnak!
Visszament a szegény ember, kiabálni kezd ott, ahol halászott:
- Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Felugrik a kis kárász.
- Mit parancsolsz, kedves gazdám?
- Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a bíró!
- Menj csak haza, majd vasárnap reggel a községházán megválasztanak!
Megy a szegény ember haza, kérdi a felesége tőle:
- Na, hé, miben jártál?
Elmondta. És vasárnap csakugyan jött a kisbíró a szegény emberért, hogy megválasztották bírónak.
Bíró volt aztán három esztendeig, sose kellett halászni mennie, megélt a bírói fizetésből urasan. De a felesége egyszer megint azt mondja:
- Hallod, ez az utolsó hivatal a faluban, eredj a kis kárászhoz, kérd meg, hogy te legyél a főjegyző!
Ment a szegény ember, és megint kiabált:
- Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Ugrik a kis kárász.
- Mit parancsolsz, kedves gazdám?
- Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a főjegyző!
- Eredj haza nyugodtan, holnap meg is választanak!
Megy haza, kérdi a felesége:
- Na, mit mondott?
- Azt mondta, holnap megválasztanak főjegyzőnek. De ennél most már állapodjunk meg.
Az asszony elhallgatott, éltek pár évet, s megint gondolt egyet:
- Hallod, hé, jó ez nekünk, itt a legutolsó kis faluban? Mért ne lennél inkább szolgabíró?
Megint megy a szegény ember, megint kiabál azon a helyen:
- Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Ugrik a kis kárász megint.
- Mit parancsolsz, kedves gazdám?
- Azt, hogy én legyek a szolgabíró.
- Menj csak haza, mert megválasztanak!
Mondja otthon az asszonynak:
- Hallod, most már ennél a hivatalnál megmaradhatunk.
- Jól van - hagyta rá a felesége, de elment öt-hat év, és megint rákezdte:
- Hallod, nem látom jónak ezt a hivatalt. Főispán legyél, az az első ember a városban!
Hát az ember megint kiállt a partra, megint kiabált:
- Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
- Mit parancsolsz, kedves gazdám?
- Azt parancsolom, hogy főispán legyek!
- Menj haza, sose aggódj, annak is megválasztanak!
Öt-hat év múlva már megint mondja ám az asszony:
- Hallod, hé, mit gondoltam?
- Na, mit?
- Legyél király!
Az ember megint kiabált a parton:
- Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Ugrik a kis kárász megint.
- Mit parancsolsz, kedves gazdám?
- Azt parancsolom, hogy én legyek a király!
- Na, ha azt parancsolod, az leszel! - felelte a kis kárász neki, és királyt csinált belőle.
De az asszony már megint csak duruzsolt:
- Hallod, hé! Minden országnak van királya, mondd a kis kárásznak, hogy a napot meg a holdat te vezessed!
Az ember megy a partra, kiabál:
- Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
- Mit parancsolsz, te szegény ember?
- Azt, hogy én vezessem a napot meg a holdat!
- Eredj csak haza, koplalj tovább! Köszönd a feleségednek, aki se bírót, se jegyzőt, se szolgabírót, se főispánt, se királyt nem tartott elég érdemesnek a hivatalában! Isten nem lehetsz!
|
