|
A kiherélt medve
Volt egyszer egy kis falu, abban lakott egy öregasszony meg egy öregember. Csak két nagy kövér ökröcskéjük volt, meg az erdo alatt egy darabka földjük.
Egyszer azt mondja a szegény ember a feleségének:
- Hallod, anyjuk, kimegyek a két szép, eros ökröcskémmel, felszántom a földünket.
- Jól van, apó, menjen ki, szántson.
Kocsira pakolta az öreg az ekét, a boronát, befogta a két ökröt, aztán elindult. Annyira szerette a két ökröt, hogy egész úton csak így szólongatta oket.
- Cselo, hajsz, két eros ökröcském!
Az erdo szélére érve meghallotta a medve a szegény ember szólongatását.
- Ni - azt mondja magában -, megnézem már, igazat mond-e a szegény ember.
Kicammogott az erdobol, és megirigyelte a két ökröt, olyan szépek voltak.
- Apó, miért olyan kövérek, erosek az ökreid?
- Azért, medve pajtás, mert heréltek.
- Ha engem kiherélsz, én is ilyen szép kövér és eros leszek?
- Egész biztosan, de a herélés fájni fog.
- Inkább turök, szenvedek, de olyan szeretnék lenni, mint az ökreid.
Lefeküdt a medve, a szegény ember meg fogta a bicskáját, kiherélte az állatot. Fájt a herélés a medvének, csak hánykolódott, jajjgatott.
- No, szegény ember, ha még holnap is ennyire fáj, akkor én heréllek ki téged.
Tudta a szegény ember, hogy a nagy seb lassan gyógyul, fájni fog az sokáig. Csak azon tépelodött, mi lesz vele másnap, ha megint szántania kell az erdoszélen.
Otthon észrevette a felesége, hogy szótlan az öreg, nagyon bántja valami.
- Mi baj, öregem, mi nyomja a lelkét annyira?
- Hoj asszony, így és így jártam a medvével. Azt mondta, hogyha fájni fog holnap is, o herél ki engem.
Elnevette magát az öreg mama.
- Ó, öregapó, ezen ne búsuljon! Elmegyek én szántani maga helyett, aztán hadd jöjjön a medve!
Úgy is volt. Reggel felöltözött az öregasszony az ura ruhájába, még a kalapot is a fejére huzta. Befogta a két ökröt a kocsiba, hajtotta oket. Az erdo szélén levette az ekét a kocsiról, elkezdett szántani. Fütyült, dalolt az eke után. Néha-néha vidáman odarikkantott az ökröknek:
- Cselo, hajsz, két szép eros ökröcském!
Nemsokára ordítva, fenyegetve kirontott a medve az erdobol.
- No, szegény ember, ha te engem kiheréltél, most én heréllek ki téged!
Megkapta az asszonyt, leterítette a szántásra, húzta le róla a nadrágot, gombolgatta. Egyszercsak nagyot nézett a medve, mert csak egy nagy vágást látott ott, ahol herélni kellett volna.
- Hoj, szegény ember, rajtad még hétszer nagyobb seb van, mint rajtam!
Megszánta, hát így vigasztalta:
- Ne félj, majd elmegyek az erdore, hozok onnan forrasztófüvet!
Arra ment két nyúl. A medve odaállította oket az asszony mellé, hogy legyezgesség a sebet, nehogy megszállja a légy. Ahogy legyezgették, baltázgatták, rászállt egy légy a vágásra. Az egyik nyúl odacsapott az elso lábával, rábaltázott. Az asszony megijedt, elpukkantotta magát. A két nyúl hagyatt-homlok szaladásnak.
Szembe jött velük a medve:
- hova szaladtok? Nem megmondtam, hogy legyezzétek?
- Jój, elo ne hozd, medve pajtás! Gyere velünk, mert a szegény embernek borpuskája van!
Azóta szalad a nyúl, ha meglát egy embert, mert ezt hiszi, hogy borpuskája van mindnek.
|
