|
A hiú király
Magyar népmese
Egyszer volt, hol nem volt, meg az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember. Volt annak három fia. Egyszer a király kihirdette az egész országban, hogy annak adja a lányát, aki elõtte olyat tud mondani, amit õ el nem hisz.
Meghallja ezt a szegény ember legöregebb fia, akit Péternek hívtak, kapja, fogja, elmegy a királyhoz. Megmondja egy szolgának, hogy o beszélni akar a királlyal. A király mindjárt gondolta, hogy mit akar a legény, de nem szólt senkinek, csak azt parancsolta, hogy eresszék be tüstént azt a legényt.
Mert akkor már annyi királyfi meg isten tudja, micsoda nagy úr megfordult a király elõtt, mint a csillag az égen, mint fûszál a réten - s mind a királykisasszonyt akarta elvenni. De biz' ott egy se tudott olyat mondani, amit a király el ne hitt volna. Bemegy hát Péter a királyhoz, köszön neki:
- Jó napot adjon isten, király uram!
- Adjon isten neked is, fiam! Mi járatban vagy?
- Én bizony házasodni akarok, uram király!
- Jól van, fiam, hát aztán mire vinnéd az asszonyt?
- Tudja az isten! Majd csak eltartanám valahogy. Van háza az apámnak, meg egy kis földje is.
- Elhiszem, fiam - mondja a király.
- Aztán meg van három darab marhánk is.
- Azt is elhiszem.
- Most nemrégiben a trágya annyira meggyûlt az udvarunkban, hogy már nem is fértünk tõle. Egyszer azt mondja az apánk: "Fiaim! hordjátok ki ezt a trágyát arra a kis földre, majd talán használ neki valamit."
- Elhiszem. - Mink aztán kihordtuk a trágyát, három hétig, két kocsin. Hanem tévedésbõl a szomszéd földjére hordtuk ki mind egy szálig. Mikor ez is megvolt, hazamentem, megmondtam apámnak. Akkor aztán én, az édesapám meg a két kisebb testvérem, úgy négyecskén kimentünk a földünkre. Aztán fogtuk a szomszédunk földjének a négy sarkát, mint az asztalterítot szokás, és a trágyát róla a mi földünkre fordítottuk.
- Elhiszem.
- Azután a földünket teleszórtuk fûmaggal. Aztán olyan sûrû erdõ nõtt rajta, hogy ki látott olyat, ki nem... Az apám aztán sajnálta kivágatni a gyönyörû fákat: hát vett egy falka disznót.
- Elhiszem.
- Aztán fölséged öregapját megfogadta kanásznak!
- Hazudsz! Akasztófára...! - Hanem a királynak hirtelen eszébe jutott a fogadás. Mit tehetett, rögtön papot, jegyzõt hívatott, a szegény ember fiával összeadta a lányát. Csaptak akkora lakodalmat, hogy hét országra szólt a híre. Még az árva gyerekeknek is akkora kalácsot adtak a kezükbe, mint a karom!
|
