|
A három királyfiú
Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl, volt egy királynak három fia. A három királyfi sohasem járt ki a faluból, s egyszer összetanakodtak, hogy megmondják az apjoknak: „Engedjen el minket szabadságra, hogy mi is tanuljunk és lássunk valamit a világon." A kisebbik bement az apjához, s köszönté:
- Adjon isten szerencsés jó napot, felséges atyám! - Isten hozott, kedves fiam, hát mi az újság?
- Azért jöttem, felséges atyám, engedjen el minket szabadságra.
- El is engedlek, kedves fiaim, menjetek szabadságra, hogy tanuljatok, lássatok valamit.
A három királyfiú felült három lóra, s elindultak. Mentek, mendegéltek, s estére beérkeztek egy nagy rengeteg erdőbe. Azt mondja a legkisebbik a bátyjainak:
- Üssük fel a kardot, s te pedig, legnagyobbik bátyám, esküdjél meg a kard markolatára oly formán, hogy virrasztasz felettünk, amíg aluszunk. Virrasztott is tizenkét óráig, akkor odament egy tizenhét fejű sárkány, s azt kérdezte:
- No, te királyfi, hogyan vívjunk meg mi ketten? Miért mertetek az én erdőmbe jönni, mikor még itt a madárnak sem szabad járni?
- Ahogy neked tetszik - felelte. - Hát vagdalkozzunk össze.
Összevagdalkoztak, s a nagyobbik királyfiú egy csapásra levágta mind a tizenhét fejét a sárkánynak. Az öccseit felköltötte, megmosdottak frustukoltak, s továbbmentek.
Mentek, mendegéltek, de nem tudtak kiérni semmiletteképpen abból a nagy rengeteg erdőből. Ismét elesteledve azt határozták, hogy most a középső királyfi virrasszon éjjeli tizenkét óráig. Amint virraszt, tizenkét órakor odamegy egy huszonhét fejű sárkány, s azt kérdi:
- Hogyan vívjunk meg, te királyfi? - Ahogy neked tetszik.
Vagdalkozni kezdtek, s egyszerre lecsapta a sárkánynak mind a huszonhét fejét, s kivágta a szájából mind a huszonhét nyelvet. Ekkor felköltötte a két testvérét, megmosdottak, frustokoltak, s azzal továbbindultak. De csak ismét elsetétedtek a nagy erdőben, s most a legkisebbik királyfit eskették feI, hogy virrasszon tizenkét óráig. Tizenkét órakor odament a harminchét fejű sárkány, s azt kérdé:
- Hogy mertél az én erdőmbe jönni?
- Tudatlan ember vagyok, most az egyszer bocsáss meg! - Hát megvívjunk-e ketten?
- Nem bánom, ha megvívunk is.
Vívni kezdtek, s mind a harminchét fejét lecsapta egy vágásra a királyfi, s mind a harminchét nyelvét kivágta a szájából. Elment a bátyjaihoz vissza, de már a tűz kialudt volt.
Elindult tüzet keresni, de nem kapott sehol. Felment egy nagy magas fára, s nagyon messze meglátott egy kis világosságot. Elindult oda egy kis tüzet hozni. Útközben nagy szélvész támadt, s beállott egy nagy odvas fába. Hát arra a fára reászállott három fejérnép. Azt kérdé az egyik:
- Mit csinálnátok annak, aki a ti orrotokat elpusztítaná? Az egyik fejérnép azt mondta:
- Egyebet nem csinálnék, van nekem egy kardom, levetném a fáról, s amerre a markolatja esik, arra van három királyfi, s azokat felkeresném. Ez a kard olyan, hogy aki egészen kihúzza a tokjából, az levág vele egy egész országot, ha félig húzza ki, levág vele egy fél országot.
Ekkor a kardot levetette. A királyfi kiállott a faodúból, s felkötötte a derekára a kardot.
A másik fejérnép azt mondta:
- Van nekem egy olyan cipőm, aki felhúzza, akármilyen hosszú utat megtesz egy minuta alatt.
Ezzel ez is levetette a cipőt. A királyfi kiállott a faodúból, s felhúzta a cipőt. A harmadik fejérnép azt mondá
- Nekem egy olyan kabátom van, aki felveszi, akármerre megy széles c világon, egy szuszogó lélek sem látja meg benne.
Ezután a harmadik fejérnép is levetette a kabátot. A királyfi kiállott a faodúból, felvette, s ismét visszaállott. Akkor a három fejérnép leszállott a fáról, s keresni kezdték a levetett portékájukat. De hiába keresték, mert nem kapták meg. Az egyik fejérnép így szólt:
- Most immár elmehetünk, mert nem kapjuk meg a királyfiúkat, akik o sárkányokat elpusztították. - Mert, hogy szavamat össze ne zavarjam, u három fejérnép a három királyfiú keresésére indult.
A három fejérnép elindult tovább. Akkor a királyfi kiállott a faodúból, s azt mondta:
- Hipp-hopp, ott Iegyek, ahol én akarok!
Azzal a királyfiú ott termett, ahol a tüzet látta. Hát a tűznél a fejér király katonái aludtak, akik háborút folytattak a fekete királlyal. A királyfi látta, hogy alusznak a katonák, elsütött egy ágyút. Felébredtek erre a fejér király katonái, azt gondolták, hogy már folyik a háború, felszedelőzködtek, s elindultak a csatába. A királyfiú kihúzta a kardot a tokjából, s egytől egyig levágta a katonákat, hogy még hírmondónak sem maradt.
Akkor felvette a királyfiú azt a kabátot, amelyikben nem látja meg senki, s bement a fejér király városába. A király palotájának kapujában két katona posztot állott, azokat felpofozta, s bement a kapun. Megkereste a királykisasszony szobáját, ott is két sirbak őrt állott az ajtónál, azokat is felpofozta, s bement a királykisasszony szobájába. A szobában a királykisasszony egyes-egyedül aludt, az asztalon égett négy szál gyertya. Volt az asztalon egy aranygyűrű, egy aranyzsebkendő s egy pár aranycipő. A királyfiú felhúzta az aranygyűrűt a maga ujjára, az aranyzsebkendőt a kellős közepén kettészakította, az egyik felét az asztalon hagyta, a másik felét a zsebébe tette, az egyik cipőt elvette, s akkor odament az ágyhoz, s a királykisasszonyt mind összevissza csókolta. Mikorra a királykisasszony felébredt, eltűnt már a szobából.
Visszament a királyfiú a két bátyjához, útközben a nagy lágerből, hol a katonák tábort ütöttek volt, vitt magával egy üszöget. Reggelre visszaérkezett a bátyjaihoz, meggyújtotta a tüzet, felköltötte a bátyjait, megmosdottak, frustukoltak, s megindultak tovább.
A királykisasszony reggel, mikor felkelt, meglátta, hogy nincs ott az aranygyűrű, az aranyzsebkendő közepén el van szakítva. Kereste a cipőt, hogy húzza fel, hát csak az egyik van ott. Keservesen kezdett rőkölni. Meghallotta ezt az apja, s mindenféle széles e világon cirkulárist bocsátott, hogy kitudjon valamit a gyűrű, a zsebkendő és a cipő felől. Mindenkit odarendelt a kastélyba, hátha valaki tudja. De senki sem tudta megmondani, hova lettek.
Akkor a király egy nagy vendéglőt nyittatott, s megparancsolta, hogy akik a legtöbbet tudnak hazudni, azok ételt-italt kapjanak egy hónapig, annyit, amennyi kell éppen. A három királyfiú is elment a vendéglőbe, ételt, italt parancsoltak, s mikor megették, megitták, fizetni akartak. De a vendéglős azt mondta:
- Itt nem kell semmit fizetni, az étel, az ital azért van, hogy ki mit cselekedett világi életében, vallja ki a királynak.
A három királyfiú elment fel a királyhoz. Először a nagyobbik sorolta el ügyeit-bajait, hogy mit tett világi életében, akkor a középső is elsorolta. A legkisebbik pedig így kezdte:
- No, felséges király uram, én is mondok egy mesét: bementem a királykisasszony szobájába, megláttam, hogy a szobában egyes-egyedül alszik. Az asztalon volt egy aranygyűrű, egy aranyzsebkendő és egy pár aranycipő. Az aranygyűrűt az ujjamra húztam, az aranyzsebkendőt kétfelé szakítottam, s az egyik felét a zsebembe tettem.
- Elég, nem kell többet mondani - szólott közbe a király -, már tudok mindent.
A király eléhívta a leányát, megmutatta a gyűrűt, a zsebkendőt és a cipőt, s kérdé
- Ezek-e az elveszett portékák? - Ezek.
Akkor a király elkiáltotta magát: - Éljen az új király!
Nekiadta a leányát feleségül, s olyan nagy lakodalmat hirdettek, hogy három esztendeig tartott. Az öreg király az új királyra íratta egész birodalmát.
Az új király a vendégség után hazaküldte a két bátyját, őkelme még a mai napig is él feleségestől, ha meg nem halt.
|
