|
A csodakút
Magyar népmese
Egyszer volt, hol nem volt, ott, ahol az ég a földdel majd összeért, volt egy csodakút. Az olyan volt, hogy aki a vizébõl ivott, ha öreg volt, egyszerre fiatal és erõs lett, ha beteg ivott belõle, még ha félholt is, meggyógyult ez korty víztõl. Errõl a kútról nem sokan tudtak. Aki meg hallott róla, nem hitte el. Pedig megvolt.
Egyszer egy király nagyon beteg lett, nagyon félt a haláltól, sajnálta itt hagyni ezt a szép világot. Kihirdette, hogy aki a baján segíteni tud, annak adja fele királyságát meg egyetlen lányát feleségül. Volt is tolongás a királyi udvarban, jött oda mindenféle tudós, orvos, bûbájos, de segíteni nem tudott senki a király baján.
Volt az országban egy szegény özvegyasszony, aki mosásból tartotta fenn magát, meg abból nevelte egyetlen fiát is. Ezek is meghallották, hogy beteg a király, és mit ígért a gyógyulásért. A szegény asszony egész éjjel, egész nap azon törte a fejét, hogyan tudná õ megtalálni azt a szert, ami a királyt meggyógyítja. Hát amint a sok mosás után kifáradva lefeküdt egy este, és elaludt, álmában egy öregember állt meg elõtte. Megszólítja az asszonyt:
- Hallod-e, te szegény asszony, látom, hogy a szíved vérét is odaadnád a fiadért. Én megmondom, mitõl gyógyul meg a király. De vigyázz, el ne mondd senkinek, csak nagy pénteken indítsd el a fiadat egy korsó vizet! Vigye azt a királynak! Ha abból iszik a király, menten jobban lesz tõle.
Hej, de megörült a szegény asszony! Mindennap elmondta magában, hogy el ne felejtse, amit az öregember mondott. Már nagyon szerette volna megmondani a fiának a dolgot, de árt, várt egészen nagypéntekig. Akkor aztán feltarisznyázta a fiát, elmondta az álmát, a kezébe adta egy korsót, és elindította a nagy útra.
Ment a fiú, ment, sok baja, dolga akadt az úton, de nem rettent meg semmitõl. Húsvét reggelén meglátta a kutat. Megörült, aztán leült a maradék kenyerét megenni. Nagyon kevés volt a kenyér, nagyon éhes is volt. Mikor leült, odament hozzá egy öregember, s azt mondta:
- Hallod-e, fiam, add nekem azt a kis kenyeret, mert három napja egy falatot se ettem!
"Most mit csináljak - gondolkozik a fiú -, ha odaadom, nekem sincs több. Aztán éhes is vagyok."
De olyan szomorúan nézett rá az öregember, hogy nem állotta, odaadta a kenyeret neki.
Erre azt mondja az öregember:
- Nézd, fiam, ott az a kút, hozzál abból nekem egy kis vizet!
"Hát ezt már igazán nem teszem meg - gondolta fiú -, mert ha megissza azt a vizet, amit merítek, mitõl gyógyul meg a király?"
Az öregember tudta, mit gondol a fiú, éppen azért kérte, hogy lássa, milyen szíve van. Addig-addig kérte, hogy a fiú elment a kúthoz, megmerítette a korsót, odaadta az öregnek. Annak annyira reszketett a keze, hogy kiesett a kezébõl a korsó, de amit megivott, elég volt arra, hogy menten szép fiatalember a zsebébõl kivett egy kis üveget, aztán ami víz a korsóban maradt, beleöntötte, odaadta a fiúnak, azt mondta neki:
- Nézzed, te fiú, amiért olyan jó voltál hozzám, én neked adom ezt a kis üveget, ez is elég arra, hogy meggyógyuljon tõle a király. Csak arra vigyázz, hogy ne azon az úton menj haza, melyiken jöttél, mert ott sok baj ér. De ha baj talál érni, ebbe a kis sípba fújjál bele, aztán majd segítek rajtad, ha tudok!
Hát el is indult a fiú, de eltévedt. Egy erdõbe ért, ott meg zsiványok tanyáztak. Éppen osztoztak, összevesztek, verekedtek, kettõt meg is öltek, aztán otthagyták a földön. A fiú azt gondolta, ha õ ezeket felkölti, biztosan megmutatják az utat hazafele. Elõvette a kis üveget, és mind a kettõre cseppentett egy-egy kicsit. De azok nemhogy megköszönték volna a jótéteményt, inkább rátámadtak, meg akarták verni. Elõkapta a fiú a sípot, belefújt. Két csendõr ált ott rögtön. Összekötötték a zsiványokat, neki meg megmondták, hogy merre van az út.
Ment, ment, de csak nem ért haza, hanem betért egy nagy városba. Azt hitte, ott lakik a király. Bement egy kocsmába, hogy eszik valamit, mert már nagyon éhes volt. Evett-ivott, aztán elbeszélte, hogy hol járt, és hova megy. A kocsmárosnak volt egy gonosz fia, ez leitatta, kivette az üveget a zsebébõl, avval ólra ült, aztán elvágtatott a király udvarába. Már haldoklott a király, mikor meghallották, hogy jön a gyógyító víz, s egy nagyot csuklott. Erre a hangra felébredt a kocsmában a fiú, tapogatja a zsebét, de nincsen az üveg. Belefújt a sípba, ott terem az ember, és kérdezi:
- Mi bajod, pajtás, ugye, eljárt a szád? De mivel mindig jó voltál hozzám, most még megsegítlek. Hunyd be a szemedet, és ne félj semmitõl!
Hát, alig hunyta be a szemét, ott volt a király udvarában. Meglátta a kocsmáros fiát, adott neki egy jó pofont, kikapta a kezébõl az üveget, aztán be a királyhoz. Ott adott a királynak egy kortyot a csodavízbõl, az menten meggyógyult, megifjodott. Volt öröm, de olyan nagy, hogy szinte táncolt az egész város.
De a fiú csak az édesanyját akarta látni legelõször. Annak is adott a vízbõl egy keveset, az is szép fiatalasszony lett. De már jött a király aranyos hintóval, hozta magával a lányát is. A király nagyon összebarátkozott a szegény asszonnyal, elvette feleségül, a szegény asszony fia elvette a király lányát. Együtt tartották meg a lakodalmat, ami olyan volt, hogy még az árva gyermek is sült húst evett.
Én is ott voltam, annyit ettem a fácánpecsenyébõl, hogy beteg lettem. De adtak abból a csodavízbõl egypár cseppet, és meggyógyultam tõle.
A fiatal pár dióhéjba kerekedett, holnap legyen a ti vendégetek!
A kút még ma is megvan, de kevesen keresik, mert messze is van, meg aztán kevés az olyan ember, aki megfogadja az anyja szavát.
|
