|
A cigány a pokolban
Gyűjtötte: Benedek Elek
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egy
juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek a kezére adtak a gazdák háromszáz juhot, s őrizte is
becsületesen, de hiába őrizte, hiába volt nyitva a szeme éjjel-nappal, éjnek idején egy juh
mindig eltűnt a nyájból. Éjféltájban a kutyák erősen elkezdettek ugatni, de hogy ki tört a
juhok közé, ki vitte el a juhot, annak a nyomára nem tudott jönni. Búsult a szegény juhász, majd felvetette a búbánat, nem tudta, mit csináljon.
Egyszer arra vetődik egy cigány, s kérdi:
- Hát kend miért búsul?
- Hej, hogyne búsulnék, te móré, minden éjjel eltűnik egy juh a nyájamból, pedig a szememet sem hunyom be, a kutyák is ébren vannak. Észreveszik, amikor jön valaki, de látni nem látnak semmit, csak ugatnak. Én sem láttam még senkit, azt sem tudom: ember-e, vagy állat.
- Egyet se búsuljon kend - mondja a cigány.
- Adjon egy marék túrót, majd megfogom én azt a tolvajt. Ad a juhász túrót a cigánynak, bemegy a juhok közé, leül ott, s várja a tolvajt.
Egyszerre csak ugatni kezdenek a kutyák, szaladnak a juhok, ahányan voltak, annyifelé, de a cigány nem látott senkit, csak gondolta, hogy visz valaki egy juhot. Nagyot kiált a cigány:
- Állj meg hé, ne vidd el a juhot, elébb birkózzunk meg!
Abban a pillanatban csak elejébe szökik az ördög, s mondja neki:
- Hát én nem birkózom veled, te cigány, előbb látni akarom, hogy mit tudsz. Azzal felvett a földről két egyforma követ, az egyiket a cigány kezébe nyomta, a másikat meg úgy összemorzsolta, hogy olyan volt, mint a búzaliszt.
- No, morzsold össze te is - mondja a cigánynak.
- Hm, az semmi - mondja a cigány -, nézd csak, én levet sajtolok belőle. Azzal elővette a túrót, a kőhöz szorította, s az ördögnek szeme-szája tátva maradt, mert azt hitte, hogy a kőből csurog a lé.
- No, nyomj ki levet a kőből! - hetvenkedett a cigány. Próbálta az ördög, szorította a követ, hogy majd megszakadt belé, de bizony abból egy csepp lé sem csurgott ki.
- Látom, hogy erősebb vagy, te cigány - mondotta az ördög.
- Gyere velem a pokolba, visszafizetem a juhok árát. Lemennek a pokolba, be ott egy nagy fekete házba, keresztülmennek harminchárom szobán, hát a harmincharmadikban töviságyon, vasszegekkel bélelt párnán feküdött egy öregasszony: az ördögnek az anyja. Olyan öreg volt, hogy a szemét sem tudta felnyitni. Mondja az ördög:
- Na, édesanyám, adja ide a kincseskamra kulcsát, hadd fizetem vissza ennek az embernek a juhok árát, mert hétszerte erősebb, mint én. Levet csurgatott a kőből, s én csak lisztet tudtam morzsolni belőle. Mondja az öregasszony:
- Várj csak egy kicsit, elébb nyisd fel a szememet, hadd lássam azt az erős embert.
Kihoz a másik szobából az ördög tizenkét darab mázsás emelőrudat, azzal a tizenkét rúddal
feltámogatja az öregasszony szempilláit. Mikor az öregasszony meglátta a cigányt, nagyot kacagott.
- Mit, ez a hitvány cigány erősebb volna, mint te? No, azt én nem hiszem. Bizonyosan
megcsalt téged, próbáljatok egyebet. Addig oda nem adom a kamara kulcsát, amíg nem látom, hogy csakugyan erősebb s ügyesebb, mint te. Elszégyelli magát az ördög, hátha csakugyan igaza van az anyjának. Mondja a cigánynak:
- Gyere, móré, ki az udvarra!
Visz az ördög két karikás ostort, az egyiket a cigány kezébe nyomja, s mondja neki:
- No, lássuk, melyik tud nagyobbat rittyenteni! Elébb az ördög rittyent, de akkorát, hogy megcsendült belé az egész világ, s a cigány hatszor vágódott hanyatt ijedtében.
- No, cigány, rittyents te most!
- Nem én - mondja a cigány -, míg jó erős vasabroncsokat nem adsz.
Hoz az ördög egy jó csomó vasabroncsot, s a cigány abroncsolni kezdi a maga fejét.
- Mit csinálsz, cigány?
- Abroncsolom a fejemet, mert akkorát találok rittyenteni, hogy kettéhasad a fejem.
- Jaj, akkor abroncsold meg az én fejemet is! - könyörgött az ördög. Hát jól van, a cigány
egypár abroncsot a maga fejére tesz úgy könnyűszerűleg, aztán jó erősen az ördög fejére kezdi
húzni az abroncsot, szorítja, hogy csak úgy ropogott az ördög feje. Bezzeg elkezdett
rimánkodni az ördög: inkább elhiszi, hogy erősebb, csak ne abroncsozza meg a fejét. Mennek
vissza az öregasszonyhoz, s mondja az ördög, hogy mi történt, csak adja ide a kamarakulcsot,
hadd fizesse vissza a juhok árát, mert különben a cigány elpusztítja őt s minden nemzetségét.
Nagyot kacag megint az öregasszony.
- Te gyáva, te, nem szégyenled magad?! Megcsal téged ez a cigány, hiszen még rittyenteni
sem tudott volna. Próbáljatok egyebet. Gondolja az ördög, bizony, bizony, igaza lesz az
anyjának.
- Gyere ki csak, cigány, az udvarra, próbáljunk még egyet!
Kimennek az udvarra, az ördög felkap egy vasvillát, s mondja a cigánynak:
- No, cigány, vasvillát a kezedbe, hadd lássuk, melyik tud többet.
- Nem kell nekem vasvilla - mondja a cigány -, elég egy vékony nyárs is. Hát jól van, az
ördög a kezébe nyom egy vékony nyársat, aztán fölemeli a vasvillát, keresztül akarja szúrni a
cigányt.
- Hohó - mondja a cigány -, nem így szokták a cigányt vasvillával leszúrni. Eredj a sövénynek a túlsó oldalára, én itt maradok az innenső oldalán, aztán szurkálj a vasvillával a sövény hasadékán, én is szurkálok a nyárssal, majd meglátjuk, melyik kap több sebet. Átugrik az ördög a sövényen, szurkálni kezd a vasvillával, de a villa ága mindegyre megakadott a sövényben, a cigány pedig a vékony, hegyes nyárssal összevissza szurkálta az ördögöt.
Visszamegy az ördög az anyjához, s mondja:
- Anyám, adja ide a kamarakulcsot, fizessük vissza a juhok árát, mert bizony még véremet veszi ez a cigány. Mondja az öregasszony:
- Hozd az emelőrudakat, támogasd fel a szememet, hadd nézem még egyszer azt a cigányt.
Eléhozza az ördög a tizenkét emelőrudat, föltámogatja az anyja szemét. Nézi, nézi az öregasszony a cigányt, csóválja a fejét.
- Már én, fiam, nem tudom elhinni, hogy ez a hitvány cigány erősebb legyen, mint te, hát próbálj vele most valami ügyeskedést. Ha abban is csúffá tesz, nem bánom, fizesd vissza a juhok árát.
- No, cigány, gyere, próbáljunk még egyet!
- Nem bánom én - mondotta a cigány.
- Hát a disznópásztorsághoz értesz-e? - kérdi az ördög.
- Értek én mindenhez - mondotta a cigány.
- Jól van, hát gyere a disznópajtába, lássuk, melyikünk tud több disznót kihajtani.
- Jó, jó - mondja a cigány -, hanem honnét tudjuk meg, hogy ki melyiket hajtotta ki?
- Az ám - mondja az ördög -, erre nem is gondoltam.
- Tudod mit? - mondja a cigány. - Te hajtod az egyenes farkúakat, én hajtom a göndör farkúakat.
Bemennek a pajtába, a cigány hamarosan kihajt harmincat, negyvenet, többet ki sem hajtott. Kiszól az ördög:
- Hát, te cigány, többet nem hajtasz ki?
- Elég ennyi nekem - felelt a cigány. Az ördög egész nap kereste az egyenes farkú disznókat, de egyet sem talált. Bezzeg, hogy nem talált, mikor minden disznónak göndör a farka.
- No - mondja az ördög -, látom, cigány, hogy erősebb is vagy, ügyesebb is vagy, gyere, hadd fizetem vissza a juhok árát.
Bemennek az öregasszonyhoz, mondja az ördög nagy búsan, hogy az ügyeskedésben is legyőzte a cigány.
- Jól van - mondta az öregasszony -, ha úgy van, amint van, fizesd meg a juhok árát. Hanem most már este van, ne ereszd el, hadd maradjon itt éjszakára. Jó vacsorát adnak a cigánynak, vacsora után lefekszik, de nem tudott aludni, mert félt, hogy az ördög megcsúfolja.
Hát csakugyan hallja úgy fél füllel, hogy suttognak egymás közt az öregasszony meg a fia, s kivette a suttogásukból, hogy éjjel, amikor ő alszik, bejő az ördög, s fejbe üti a tizenkét
mázsás buzogánnyal. "Hiszen csak gyere!" - gondolta magában a cigány. Felugrott az ágyból, egy darab fát fektetett a helyére, a feje helyére pedig egy vasfazekat, ő meg bebújt az ágy alá.
Jön az ördög, ráüt a tizenkét mázsás buzogánnyal a vasfazékra, hogy egyszeribe összelapult.
- Hé, hé - kiáltott a cigány az ágy alól -, ne simogasd a fejemet azzal a buzogánnyal!
Hej, uramteremtőm! még csak most ijedt meg igazán az ördög. Hát ennek a buzogányütés csak simogatás? Ahogy megvirradott s fölkelt a cigány, mindjárt vitte a kincseskamarába, kimért egy zsák aranyat a juhokért.
- Nesze, cigány, vigyed. Az ám, vitte volna a cigány, ha bírja. Mondja az ördögnek:
- Hallod-e, ördög, nem én hoztam ide a juhokat, a pénzt sem viszem el, hozzad te.
- Dehogy viszem, dehogy viszem - mondotta az ördög -, talán bizony hogy az atyádfiai agyonverjenek! Azt hitte szegény ördög, hogy a cigánynak az atyjafiai mind olyan erősek.
- Ne félj semmit! - mondotta a cigány. - Mikor hazaérünk, a fiaim elém szaladnak, s azt kiáltják: dádé, dádé! Addig még semmi baj sincs. Hanem, amikor azt hallod: dikhec, mi van a zsákban? - akkor szaladj, amerre látsz, mert különben vége az életednek.
Fölkapja az ördög a zsákot, s mintha éppen csak tollal lett volna kitömve, olyan könnyen vitte. Megérkeznek a cigány putrijához. Hát csakugyan szalad a sok purdé, vetik a cigánykerekeket nagy örömükben, s kiáltják: dádé, dádé! Mikor aztán meglátták a zsákot az ördög hátán, bezzeg az volt az első szavok: dikhec, mi van a zsákban? Hiszen az ördögnek sem kellett egyéb. Úgy ledobta a zsákot, hogy egyszeriben kirepedt, folyt belőle a szép sárga arany - s futott vissza a pokolba, hogy hátra sem nézett. Mikor az ördög elszaladt, a cigány kifizette a juhásznak a juhok árát, a többin megosztoztak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
|
