|
A boszorkányság
Gyűjtötte: Benedek Elek
Volt egyszer egy ember, s annak egy fia. Ez a fiú minden tudományt kitanult a világon, de még egyet szeretett volna megtanulni: a boszorkányságot. Mondja az apjának:
- Édesapám, elmegyek, s addig meg nem nyugszom, míg a boszorkányságot meg nem tanulom. Eleget mondta az apja, maradjon, ne menjen, fehérnépnek való a boszorkányság, nem volt a fiúnak maradása.
Hát jól van, a fiú elmegy, estére kelve egy faluba ért, s ottan szállást kért egy gazdag embernél. A gazdag ember szívesen fogadja, ad neki jó vacsorát, s vacsora közben kérdi a fiútól, hogy mi járatban van. A fiú nem akarta megmondani, de a gazda addig vallatta, hogy mégis megmondta: ő bizony meg akarja tanulni a boszorkányságot, mert már mindent tud, csak ezt nem. A gazda, egy szó nem sok, annyit sem szólt a fiúnak. Ágyat vettetett neki a másik szobában, s a fiú lefeküdt. Azt látta álmában a fiú, hogy egy nagy városban van, s ő az utcán fekszik éjnek idején egy padon. Hát egyszer jő az istrázsa, nyakon csípi, beviszi a városházára. Ottan rásütik, hogy valami rosszban jár, s akasztófára ítélik. Mindjárt közre is vették a katonák, s kísérték az akasztófa alá. Amint kísérték a fiút, kiszalad az utcára a király leánya, s kérdi a katonákat, hogy hová viszik ezt a legényt. Mondják a katonák, hogy az akasztófa alá.
- Mindjárt eleresszétek! - mondja a királykisasszony, s fölvezeti a fiút palotába.
Közmént legyen mondva, a királykisasszony, hiába erőltette az apja, senkihez sem akart menni, de ez a legény úgy megtetszett neki, hogy egyenesen fölvezette az apjához, s azt mondta:
- Na, édesapám, többet nem kell, hogy erőltess senkihez, mert az Isten rendelt egy nekem való legényt.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király! Hogy ő ilyen jöttmentnek adja a leányát, mikor királyfiak vetekednek érte!
- Már én nem bánom, ha jöttment is - mondotta a királykisasszony -, nekem ezt a legényt a jó Isten rendelte, s ha édesapám nem ád hozzá, máshoz sem megyek.
- Hát jól van, légy a felesége - mondotta a király.
Egyszeriben papot hívattak, nagy lakodalmat csaptak s egy esztendő, kettő el sem telt, egy szép aranyhajú fiuk született. Egyszer az apa kimegy a kicsi fiával a kertbe. Ottan volt egy arany almafa, az arany almafa alatt egy arany kút. Karjára vette a gyereket, s aztán felnyúlt a fára, hogy almát szakítson neki. Hogy, hogy nem, a gyerek lefordult a karjáról, s beleesett a kútba. Ő meg elkezdett keservesen sírni. De úgy sírt, hogy a gazda felébredett belé. Beszalad a gazda, megrázza a fiút.
- Ébredj, öcsém, miért sírsz?! Fölébredt a fiú, de még ébren is bőgött.
- Jaj, istenem, istenem, a drága szép gyermekem beleesett a kútba!
- Hiszen neked nincs gyermeked - mondja a gazda -, mit beszélsz?! Csak akkor tért magához a fiú. Aztán elmondotta az álmát a gazdának.
- Látod, látod - mondotta a gazda -, ilyen a boszorkányság is, meg akarod-e tanulni?
- Nem én, soha, bátyámuram - mondotta a fiú, s egyszeriben felöltözött, elbúcsúzott a gazdától, s hazáig meg sem állott.
Ha az a kicsi gyermek a kútba nem esett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
|
