|
GEDŐ Ilka(1921, Budapest - 1985, Budapest)festő.
Festő, grafikus. Tizenegy éves, mikor elkezdi a rajzolást, és (folyamatosan alkotva, életét mintegy naplószerűen regisztrálva) 1949-ig hatalmas méretű grafikai anyagot hoz létre. 1939 őszétől Gallé Tibor festőiskolájában tanul. Ezt követően Erdei Viktor irányításával dolgozik. Az 1940-es évek elejéig más fiatal képzőművészekkel együtt Pap Gyula műtermét látogatja. 1942-1943-ban Örkényi Strasser István magániskoláját látogatja. 1942-ben részt vesz a Szabadság és Nép című kiállításon. A háború alatt kerámiakészítésből él, de grafikai sorozatait folytatja. 1944 nyara és 1945 januárja között jönnek létre gettórajzai, amelyek az 1990-es évek során bekerülnek a Yad Vashem Art Museum, a New York-i Zsidómúzeum és a Magyar Zsidómúzeum gyűjteményébe.
1945-ben beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára, s mint leckekönyve mutatja, Barcsay Jenőtől tanul anatómiát és távlattant. 1946-ban férjhez megy, és a Főiskolát abbahagyja, de főleg grafikákból álló munkássága nem szakad meg: 1945 és 1949 között több rajzsorozatot alkot meg (önarcképek, terhes önarcképek, szentendrei tájképek, ganz-gyári sorozat, a családtagokról készített portrék, az asztal-sorozat). 1990-es években ezekből a művekből egy-egy kollekció került a British Museum, a düsseldorfi Museum Kunst Palast, illetve az Israel Museum tulajdonába, és ezt követően, 2003-ban a Magyar Nemzeti Galériába is.
1949-ben részben a kezdődő diktatúra nyomása alatt, részben azonban autonóm döntése következtében a művészi alkotómunkát abbahagyja, de mint az 1965-ös műterem-kiállítás meghívójában írja: "Ez a megtorpanás nem jelentette a festészet szeretetének megszűnését." Gedő Ilka a mintegy 150 füzetet felölelő, teljes egészében fennmaradt jegyzetei tanúsága szerint kiterjedt művészettörténeti és színelméleti tanulmányokat folytatott.
1967-ben kezdődő második alkotót korszakában, amelyre nagy hatással volt 1969-1970-es párizsi tartózkodása, keletkeznek olajfestményei, amelyek szintén témákba rendezhetőek (művirág-sorozat, rózsakert-sorozat, barátokról és rokonokról készített portrék, auto-mitologikus jelenetek és az utolsó évek önarcképei). A festő a képek keletkezését kísérő, főleg a színekkel kapcsolatos elmélkedéseit naplókban rögzítette. Bár a festményeken páratlan, költői és káprázatos színek láthatók, a művész "már egy szétesett világra borítja nosztalgikusan fájdalmas színfátyolát, amelynek hideg és meleg kontrasztjai mindig valamilyen megnevezhetetlen szorongás tonalitása felé törekednek." (Mészáros F. István) Beke László 1980-ban Gedő Ilkának írt, a művész hagyatékában fennmaradt levele megállapítja: "Azt hiszem, teljesen értelmetlen lenne a Maga festészetét a "kortárs" áramlatokkal párhuzamba állítani, mert lényegét tekintve bármikor létrejöhetett volna 1860 és 2000 között. Nem "kívülről" táplálkozik, hanem "belülről", így alkotójával való kapcsolata adja meg koherenciáját és hitelét - ami semmilyen néző figyelmét nem kerülheti el."
Jelentős egyéni kiállításai: Műterem-kiállítás (1965); Szt. István Király Múzeum (1980); Dorottya Utcai Galéria (1982); Művésztelepi Galéria, Szentendre (1985); Műcsarnok, Budapest (1987); Szombathelyi Képtár (1989); Zsidó Múzeum, Budapest, [Román Györggyel] (1995); Fővárosi Képtár (2001); Raiffeisen Galéria (2003-2004); Magyar Nemzeti Galéria (2004-2005). Egyéni külföldi bemutatkozásai: Compass Gallery, Glasgow (1985); Third Eye Centre, Glasgow (1989); Janos Gat Gallery, New York (1994 és 1997); Yad Vashem Art Museum [Román Györggyel] 1996, Shepherd Gallery, New York (1995).
|
|
