Egy Mexikóváros belvárosában talált azték kincs akár az eddigi legnagyobb felfedezéshez is elvezetheti a régészeket – egy azték uralkodó sírjához. Az áldozati ajándékok között van egy gazdagon díszített, harcosnak öltöztetett jaguár, valamint egy fiúgyermek, akit az azték had- és napisten, Huitzilopochtli (Vitzilopocstli) jellegzetes ruházatában temettek el.
Gazdag áldozat

Az egyelőre csak részben feltárt, 500 éves lelőhelyről továbbá több, kovából készült és gyöngyházzal, valamint drágakövekkel gazdagon díszített kés is előkerült. A tárgyakat kör alakban helyezték el a minden bizonnyal szertartást végző papok. A kör közepén egy nagy, szögletes kő ládában helyezkedett el a jaguáráldozat, számos egyéb kincs társaságában – a láda tartalmának egyelőre körülbelül egytizedét vizsgálták meg.

A jaguár mellett volt egy atlatl (a lándzsahajítást elősegítő eszköz), az állat hátára pedig egy faragott fa lemezt helyeztek, amely Huitzilopochtli jelképe. A nyugati irányba néző nagymacskára ezen kívül nagy számú, a tengerből származó ajándékot helyeztek, köztük kagylókat, élénk színű tengeri csillagokat és korallokat. Ezek valószínűleg a vizes alvilágot jelképezték, amelyen keresztül az aztékok hite szerint a Nap éjszakánként áthaladt, mielőtt keleten újra felkelt volna. „Óriásiak most a várakozásaink” – mondta el az ásatást vezető régész, Leonardo López Lujan. „Ahogy mélyebbre megyünk, úgy gondoljuk, újabb igen gazdag tárgyakat találunk.”

Egy rózsás kanalasgém, a flamingókkal rokon vízimadár maradványai is előkerültek az áldozati ajándékok között. A madarat az uralkodókkal és a harcosokkal hozták kapcsolatba az aztékok – ezek jelképezték lelküket, amint az alvilágba száll. „Van egy hatalmas mennyiségű korall, amely eltakarja, amit lejjebb láthatunk” – mondta el Miguel Baez régész, az ásatást végző csapat tagja.

Az áldozati sírhely az egykori legnagyobb azték templom, az egyszerűen Nagy Templomnak (Templo Mayor) nevezett piramis lépcsőjének lábánál található, a nyüzsgő Zócalo tértől nem messze. A legkorábbi történeti feljegyzések az azték uralkodók végső nyughelyeként is említik a Nagy Templomot, amely mintegy 15 emelet magasan tornyosult az azték főváros, Tenochtitlán fölé, mielőtt az 1521-es spanyol hódítást követően lerombolták. A minden azték uralkodó által némileg bővített szentélyt a világegyetem közepének tartották, tetején pedig két templom volt található – az északabbi a vihar-, eső- és termésisten Tlalocé, a délebbi pedig a had- és napisten Huitzilopochtlié. A mostani lelőhely a déli templom egykori helyéhez van közelebb.

Három azték uralkodó temetkezéséről van némi tudomása az utókornak. Az 1469 és 1502 között egymás után uralkodott három fivér, Axayacatl, Tizoc és Ahuitzotl elhamvasztott maradványait a több évtizeddel később, már a spanyolok idején keletkezett krónikák szerint a most feltárás alatt álló kör alakú emelvényben helyezték el gazdag ajándékokkal és feláldozott rabszolgák szívével együtt. 2006-ban az azték földistennő, Coatlicue monolitikus szobrára bukkantak a közelben, a rajta lévő felirat az 1502. évnek felelt meg – ekkor halt meg a harmadik fivér, Ahuitzotl.

Három azték uralkodó temetkezéséről van némi tudomása az utókornak. Az 1469 és 1502 között egymás után uralkodott három fivér, Axayacatl, Tizoc és Ahuitzotl elhamvasztott maradványait a több évtizeddel később, már a spanyolok idején keletkezett krónikák szerint a most feltárás alatt álló kör alakú emelvényben helyezték el gazdag ajándékokkal és feláldozott rabszolgák szívével együtt. 2006-ban az azték földistennő, Coatlicue monolitikus szobrára bukkantak a közelben, a rajta lévő felirat az 1502. évnek felelt meg – ekkor halt meg a harmadik fivér, Ahuitzotl.

A legnagyobb uralkodó sírja?

Ahuitzotl is 1486 és 1502 között uralkodott, és az azték birodalom legnagyobb területi terjeszkedését vezényelte le. Az ő fia, Cuauhtémoc lett később az Azték Birodalom utolsó uralkodója. Elizabeth Boone, az amerikai Tulane Egyetem ősi Mexikó-szakértője szerint Ahuitzotl temetése minden bizonnyal óriási jelentőségű esemény lett volna, és pazar megemlékezésekkel járt volna. Szerinte a jaguáráldozat akár magát Ahuitzotl-t is jelképezheti mint nagy harcost. „Lehet, hogy Ahuitzotl is ott van abban a ládában” – mondta.

A jaguáráldozat mellett a régészek találtak egy kisebb kőládát, melynek tartalma felső rétegében kopálrudak vannak. Ezeket az azték papok tömjén gyanánt égették szertartásaikon, így akár egy uralkodói temetésen is. Ennek a ládának sem tudták még megvizsgálni a tudósok az alsóbb rétegeit. Mellette egy másikban 21 darab, kovából készült és gazdagon díszített, harcosokat ábrázoló kést találtak, valamint egy, a jaguár hátán lévőhöz hasonló korongot, ez azonban gyöngyházból készült. Ebben a ládában egy miniatűr pajzs és atlatl is találhatók.

A ládákhoz közel rendeztek el az azték papok egy másik kör alakú áldozati kompozíciót, melynek közepén egy kilenc évesre becsült fiúgyermek maradványai vannak. Hátán a jaguáréhoz hasonló Huitzilopochtli-korong található, nyakában egy jáde gyöngyökből álló nyaklánc, vállaihoz rögzítve pedig héjacsontokból készült szárnyak. A nagymacskáéhoz hasonlóan az ő szívét is kitéphették az áldozat keretében, azonban ezt még vizsgálatoknak kell megerősíteniük.

Forrás: MTI