Mohamed próféta előtt az araboknak milyen vallása volt?

Fontoskérdések.hu - egy Kérdés-Válasz gyűjtemény

Belépés | Regisztráció

Keresés:

FontosKérdés kategóriák:

Ezotéria, spiritualitás

Fogyókúrák, diéták

Gasztronómia, étel, ital

Gyerekvállalas, nevelés

Szerelem, párkapcsolat

FontosInfok.hu kategóriák:

Hirdetések:

Fontos Kérdések: Mohamed próféta előtt az araboknak milyen vallása volt?

Kategória: Fontos Kérdések > Vallás, hitélet > Iszlám

Fontos Kérdést létrehozta: Anonim hozzászóló | 2016.02.24. 15:38

Új Fontos Kérdés indítása regisztráció nélkül >>

Válasz írása regisztráció nélkül >>

Anonim hozzászóló \| 2016.02.27. 18:14 \| #1021	Válasz erre regisztráció nélkül >>
Több kis-seb és nagyobb istenségük volt. Nagyon babonásak az utóbbi az most is meg van. Anonim hozzászóló

197566 | 2016.02.25. 11:22 | #899 | Elõzmény: #856

Válasz erre regisztráció nélkül >>

Az arabok élete és vallása az iszlám előtt:

Az iszlám megjelenése előtt, a dzsáhilijja (pogánykor) idején az arabok főként nomád életmódot folytattak, de emellett az Arab-félszigetet átszelő kereskedelmi útvonalak mentén és az oázisokban számos települést hoztak létre, ahol félnomád életformát tartottak fenn.

Nagy kiterjedésű mezőgazdasági területek csupán Dél-Arábiában, a mai Jemen területén alakultak ki, ahol az öntözéses földművelés mellett valódi civilizáció fejlődött ki, majd tűnt el a történelem süllyesztőjében (pl. a Sába vagy Himjarita királyság). Származásukat tekintve az arabok önmagukat Izmael és Ábrahám prófétáktól származó nemzetnek vallották, és erre igen büszkék voltak, de a gyakorlatban nem képeztek egységes arab nemzetet, hanem törzsekbe, törzsszövetségekbe tömörültek. Identitásukat illetően tehát legfontosabbnak a törzsi hovatartozást tekintették, a nemzeti, és a vallási hovatartozás alárendelt szerepet játszott az életükben. Volt néhány arab törzsszövetség, mely kvázi államot alkotva szövetségre lépett a környező – bizánci és perzsa – birodalmakkal, azonban az effajta függőség nem volt egyáltalán jellemző a korlátlan szabadságot és függetlenséget szerető arabokra. Ezek a törzsszövetségek egyébként ütközőállamként működtek a bizánci és perzsa birodalmak határvidékén, vagyis ezek az arab államok verték vissza az időnként Arábia belsejéből előretörő beduin harcosok támadásait.

A javarészt sivatagból álló területek viszontagságos körülményei közepette, az arabok életét az 5. századra teljes mértékben a taghálub (felülkerekedés) elve határozta meg. Ezen elv szerint három, egymással összefüggő tényező hatott a beduin társadalomra. Az első az aszabijja (a csoportszolidaritás), a második a ghazv (rajtaütés, csata) a harmadik pedig a murú’a (virtus), amit leginkább a törzsi erény kifejezéssel lehetne visszaadni. A taghálub természete létezik mindegyiknél: először a legfontosabb az összefogás a másik fél legyőzése érdekében (egyik törzs a másik fölé kerekedik), aztán a törzsön belüli pozíció, a tekintély és a hírnév megszerzése, majd a legnagyobb erény, ha valaki bőkezűbb, mint ellenfele: a háború alatt le tudja győzni ellenfelét, de a béke esetén bőkezű ellenfelével.

A háború, a harc oly jellemző a beduinokra, hogy e nélkül nem tudtak volna a sivatagban megélni, és ebben mind a nomadizáló, mint a félnomád arabok megegyeztek. Az arab törzsek között ugyanis állandó volt a versengés, torzsalkodás, és háborúskodás a legelőkért és a vízforrások birtoklásáért, valamint a kereskedelmi útvonalak felügyeletének és a vámszedés jogának a megszerzéséért. A törzsből való kitagadás volt a legnagyobb veszély, amely egy törzs tagjait fenyegette, éppen ezért rendkívül ritka jelenség volt, már csak azért is, mivel egyenlő volt a halálos ítélettel, hisz a sivatagban egyedül nincs esély a túlélésre. Akiket mégis kitagadtak, vagy akik önszántukból kiszakadtak törzsükből, azok sok esetben bandákba tömörülve, vagy magányos farkasként, útonállóként tengették az életüket.

Az arabok az iszlám előtt fanatikusan ragaszkodtak saját törzsükhöz, és annak tagjaihoz. Minden esetben igazat adtak törzsbelijeiknek és vérrokonaiknak, és védelmükre keltek, még akkor is, ha egyikük jogtalanságot, bűncselekményt, például gyilkosságot követett el. Ez a fanatizmus sokszor a vérrokonságot és törzsiséget is meghaladta, mert számos esetben törzsszövetségekbe tömörülve néztek farkasszemet más törzsszövetségekkel. Ebből a törzsi berendezkedésből fakadt a tha’r (vérbosszú) intézménye is, amely a kollektív felelősséget hirdette. A törzs becsülete volt a legfontosabb érték, és ennek értelmében nem egy meghatározott egyén elleni bűncselekményt, hanem a törzset ért sérelmet, a becsületsértést igyekeztek megtorolni. Ennek értelmében például válogatás nélkül, bárkit meg lehetett ölni az ellenséges törzsből, ha annak valamelyik tagja gyilkosságot követett el ellenük. Az arabok törzsi fanatizmusához társult a bálványkultuszhoz fűződő, hasonlóképpen szélsőséges vallási fanatizmus is. Az arabok hittek a szellemvilágban, és politeista nézeteket vallottak, törzsi bálványokat imádtak, mint pl. Hubalt, al-Látot és al-Uzzát. A primitív hiedelmek, babonák miatt gyakori volt az elsőszülött leányok megölése.

Mekka, Arábia egyik legfontosabb kereskedelmi és vallási csomópontja volt a legnagyobb kultuszhely, ahol idővel több, mint háromszáz bálványt állították fel az arab törzsek, melyek készek voltak harcba szállni és feláldozni saját életüket is bálványaikért. Többek között ezzel magyarázható, hogy nem járt jelentős sikerrel egyetlen keresztény vagy zsidó misszió sem a beduinok körében. Keresztény vándorszerzetesek meg-megfordultak Arábiában, de követőkre ritkán találtak. A történetírók ugyan tesznek említést egy kereszténnyé lett arab törzsről, de jelentős kolóniák csupán a zsidóság köreiből tevődtek, akik valószínűleg Palesztinából vándoroltak délre, Arábiába, és főként Jemenben és Jathrib városban telepedtek le, vagyis azokon a területeken.

197566

Anonim hozzászóló \| 2016.02.24. 15:38 \| #856	Válasz erre regisztráció nélkül >>
Mohamed próféta előtt az araboknak milyen vallása volt? Anonim hozzászóló