Az iszlám vallás tanításai egyértelműen kimondják, hogy az ún. égi (kinyilatkoztatott), vallások iránt toleranciát kell tanúsítani. Az iszlám megköveteli híveitől, hogy higgyenek az összes prófétában, akiket az Isten elküldött. Nem szabad különbséget tenni közöttük, hisz mindnyájukat Allah küldte el. Az iszlám nem kívánja felszámolni a más hitet követő közösségeket, sőt megvédi az Istenhez különböző módon közeledni vágyó emberek közösségét és imaházait, még akkor is, ha a Korán által helytelennek vagy felülírtnak ítélt formában imádkoznak: „S ha Allah nem tartotta volna vissza az embereket – az egyiket a másik által – bizony leromboltattak volna szerzetescellák, templomok, zsinagógák, mecsetek, ahol gyakran említtetik Allah neve. Allah bizony megsegíti azokat, akik Őt is segítik. Allah Erős, Mindenható". (Korán 22: 40).
A tolerancia támpontjai az iszlám vallás forrásai alapján:
1. Az emberiség közös eredete, egy családként való felfogása
A muszlim ember az iszlám tanításának értelmében a világ egyetlen népét sem tekinti felsőbb vagy alacsonyabb rendűnek, mint bármelyik más népet, mivel tisztában van azzal, hogy minden ember egy közös ősapától és ősanyától, Ádámtól és Évától származik, tehát végső soron az emberek – bár távoli rokonok – testvérek egymás számára.
„Ó, ti emberek! Mi bizony egy férfiból és egy nőből teremtettünk titeket, és népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerjétek egymást. Bizony, a legnemesebb közületek Allah előtt a legistenfélőbb köztetek.” (Korán 49:13)
A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ó emberek! Az Uratok egy és az apátok is egy. Mindnyájan Ádám leszármazottai vagytok, s Ádám porból lett teremtve. Egyetlen embernek sincs előjoga egy másikkal szemben, csak a jócselekedetek által.”
2. Az emberek méltósággal felruházott teremtmények
Az ember az iszlám nézete szerint egy méltósággal felruházott teremtmény, akit nem érhet semmilyen megaláztatás vagy agresszió, függetlenül bőrszínétől, nemzetiségétől vagy vallási hovatartozásától.
„Méltóságot adtunk hajdan Ádám fiainak, a szárazföldön és a tengeren is vittük őket, és jó dolgokkal láttuk el őket, és sokak fölé emeltük őket azok közül akiket megteremtettünk” (Korán 17:70)
Amikor egy temetési menet haladt el a próféta és néhány társa előtt, felállt a halott iránti tiszteletből. Amikor ezt szóvá tették neki, mondván, hogy egy zsidó embernek a temetési menetéről van szó, azt kérdezte társaitól: Vajon nem egy lélek? Vagyis emberi lélekről van szó, függetlenül a vallásától.
3. A sokszínűség természetes állapot
A bőrszín és a nyelv különbsége sem jelent különbéget, ugyanis a változatosság a Teremtő Istenre utaló jelek, és az Őt magasztaló csodák közé tartozik: „És az Ő jelei közé tartozik az egek és a föld megteremtése, nyelveitek különbözősége, és színeiteké.” (Korán 30:22)
„Ó, ti emberek! Mi bizony egy férfiból és egy nőből teremtettünk titeket, és népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerjétek egymást. Bizony, a legnemesebb közületek Allah előtt a legistenfélőbb köztetek.” (Korán 49:13)
4. A vallási sokszínűség Allah akaratából van:
A vallási különbözőség Allah akarata ezen a világon. Ezért nincs értelme arra törekedni, hogy az egész föld egy bizonyos vallást kövessen.
„Ha az Urad úgy akarta volna, akkor az embereket egyetlen közösséggé tette volna. Ám ők nem szűnnek meg különbözők lenni, kivéve azokat, akiket elért Urad kegyelme – hiszen erre teremtette őket […]” (Korán 11:118-119)
5. A vallásszabadság alapvető emberi jog
A vallásszabadság az iszlámban kiemelkedő helyet foglal el. A Korán már az iszlám legkorábbi időszakában is deklarálta a Korán, amikor is Mohamed próféta a következő állásfoglalásra lett utasítva: „Nektek is megvan a vallásotok és nekem is megvan a vallásom” (Korán 109: 6).
Nem lehet senkit sem akarata ellenére valamelyik vallás vagy ideológia követőjévé tenni. Az iszlám vallás felvétele csak akkor válik valóssá és őszintévé, ha belső, személyes meggyőződés eredménye, és nem lelki vagy fizikai kényszerítés hatására következik be: „Nincs kényszer a vallásban! Bizony a jó út megkülönböztethetővé vált a rossz úttól” (Korán 2: 256).
„És mondd (Mohamed): „Ez az igazság, mely Uratoktól van (a Korán). Aki akarja higgyen benne, és aki nem akarja az ne higgyen” (Korán 18: 29)
6. A különböző vallású emberek megítélése Allahra tartozik
„Bizony azok, akik hívők (muszlimok), akik zsidók, a szábeusok, a keresztények, a mágushitűek és azok, akik társítást követtek el – velük szemben Allah ítélkezni fog a Feltámadás Napján. Allah bizony mindenek felett tanú” (Korán 22:17)
Az iszlám szerint senki sem felel mások vallásválasztásáért, hiszen egyéni döntésről van szó, és kizárólag Isten ítéli majd meg az embereket vallásuk helyességét tekintve.
„Bizony, akik hívők lettek, és akik zsidók, és a keresztények, és a szábeusok, akik hisznek (közülük) Allahban és az Utolsó Napban, és jót cselekszenek, jutalmuk az Uruknál van, nem kell félniük és nem fognak szomorkodni” (Korán 2: 62)
7. A jóságos és méltányos viszonyulás
Az iszlám meghatározza a muszlimok számára miként viszonyuljanak a más vallási felekezetekhez tartozó emberek iránt: „Allah nem tiltja meg nektek, hogy jóindulattal és méltányosan bánjatok azokkal, akik a vallás miatt nem harcoltak ellenetek és nem űztek el (benneteket) lakhelyeitekről. Allah szereti azokat, akik méltányosan járnak el. Allah csak azt tiltja meg nektek, hogy azokkal kössetek testvérbarátságot, akik a vallás miatt harcoltak ellenetek, elűztek benneteket a lakhelyeitekről és segítettek abban, hogy elűzzenek benneteket (onnan). Aki testvérbarátságot köt velük, azok a vétkesek.” (60: 8-9).
8. Párbeszédre való felhívás
„Mondd: Ti Írás birtokosai! Jöjjetek egyezkedő szóra közöttünk és közöttetek! Egyezzünk meg abban, hogy csupán Allahot szolgáljuk, semmit nem állítunk társként mellé, és hogy egymás között nem teszünk meg egyeseket Allah mellett uraknak! Ha azonban ők elfordulnak, akkor mondjátok: Tanúsítsátok, hogy muszlimok vagyunk!” (Korán 3: 64)
Ha a muszlimok nem tudnak megegyezni másokkal ezen elvekről, akkor meg kell, hogy elégedjenek annak elismerésével, hogy ők muszlimok, vagyis akik Allahnak vetik alá magukat, nem léphetik át a párbeszéd civilizált keretét, és nem alkalmazhatnak erőszakot:
„És ne szállj vitába az Írás népével csak úgy, ahogy az a legjobb – kivéve azokat, akik igazságtalanok! És mondjátok: „Hiszünk abban, ami leküldetett hozzánk és hozzátok! A mi Istenünk és a ti Istenetek egy. És mi alávetjük magunkat Neki.” (Korán 29:46)
Gyakorlati példák az iszlám világ történelméből
A Próféta első feladata volt Medinába való kivándorlását (622) követően a vallási közösségek közötti viszony rendezése és javítása. Allah prófétája (béke legyen vele) szerződést, modern szóval élve alkotmányt készített a muhádzsirún (kivándorlók) és anszár (segítők, befogadók) között, amelyben békeszerződést kötött a zsidókkal, megerősítette őket vallásukban, hagyományukban és vagyonukban, jogokat adott és kötelességet rótt ki rájuk:
„Allah a könyörületes és irgalmas nevében: Ez egy írás Mohamedtől, a prófétától, a Kurajs és Jaszrib (Medina) hívői és muszlimjai között és akik követték őket, csatlakoztak hozzájuk és velük együtt harcoltak [...] A zsidókról, akik élnek a muszlim települések között: A zsidók viselik a költségeket a hivőkkel együtt, ameddig harcolnak. A Banú Auf zsidói egy közösséget (umma-t) alkotnak a hívőkkel együtt. A zsidóknak megvan az ő vallásuk, a muszlimoknak is a saját vallásuk.” (Medinai alkotmány – részlet)
Emellett az iszlám nem csak az őshonos kisebbségeket, hanem az országban engedéllyel tartózkodó nem muszlimokat is védi. Allah küldötte azt mondta: „Aki megöl egy szerződésest (mu’áhad), az nem fogja megérezni a Paradicsom illatát, pedig negyven évi járás távolságából is érezni” (hiteles hadísz)
A történelmi bizonyítékok alátámasztják, hogy például az Ibériai-félsziget lakói az iszlám fennhatósága alatt toleranciát élvezett, melyek közül a legerősebb az, hogy nagy zsidó és keresztény közösségek maradtak fenn az iszlám uralom alatt. A ke¬resztények megőrizték templomaikat és kolostoraikat, a zsidók zsinagógáikat.
A muszlimok közel nyolc évszázadon keresztül uralkodtak Andalúziában, ahol nem csupán a saját civilizációjukat építették fel. Hatást gyakoroltak Keletre és Nyugatra egyaránt, hiszen a muszlim Andalúzia hatása Európára és a szomszédos területekre tagadhatatlan. Műveltté tették a barbárokat erkölcsi tartásukkal, és hozzájárultak az európaiak felemelkedéséhez azáltal, hogy az utóbbiak a muszlimokon keresztül megismerhették az addig számukra ismeretlen tudományos, irodalmi és filozófiai ismereteket.
Toledo például az iszlám kalifátus idején érte el csúcspontját, ami a művészet és a tudomány egyedülálló, gyönyörű kombinációját jelentette. A középkorban a „Tolerancia városa”-ként tartották számon, ahol muszlimok, zsidók és keresztények békességben éltek együtt.
Ha összehasonlítjuk a kisebbségek kezelését a kortárs európai királyságokban az adott időszakban, a muszlimok általában sokkal toleránsabbak voltak. A valóság az, hogy a zsidók (és más vallási kisebbségek) iránti viszonyulás jelentősen jobb volt a muszlimok által ellenőrzött Ibériában, mint a keresztény Nyugat-Európában, és a tolerancia, a tisztelet és a harmónia aranykorában éltek.
