Az agykontrollal foglalkozni megfelelő mértékkel, az nagyon bölcs dolog. Tudnunk kell, hogy sok olyan képesség rejlik bennünk, melyeket még nem aknáztunk ki. E képességek megfelelő használata nagyon tudna segíteni bennünket abban, hogy lelkünk harmóniáját, békéjét jobban elmélyítsük. Sajnos, e képességekre is áll az a mondásom, hogy a világ fiai okosabbak a maguk nemében a világosság fiainál, s így e képességeket ők nemcsak fölfedezik magukban, hanem használják is, és nem éppen a lelkek épülésére, hanem arra, hogy anyagilag, szellemileg a világosság fiai elé kerüljenek.
Nagyon szétszórt a gondolkodásunk. Az agykontroll alkalmas eszköz a koncentrált gondolkodás megtanulására.
A jóga is adományai közé tartozik. Ne feledjük: az első kegyelem a természet. A jóga természetes eszközökkel akarja benső elmélyedésre késztetni a jógázót. Ezektől nem félni kell, hanem okosan felhasználni annak a bennünk szunnyadó végtelen szeretetenergiának mozgósítására, mely által ki tudunk nyílni az örök értékek befogadására.
Mindkettő ismeretét és tapasztalatát föl kell használnunk arra, hogy kitisztuljon előttünk az emberekkel való kapcsolatunk.