A fejlődéslélektan tudomány mai állása szerint a gyermekkori sérelmek hamarabb gyógyulnak, minél korábbiak, annál hamarabb. Indoklás: a szervezet- ez esetben az elme- túlteszi magát rajta, egyszerűen meggátolja a negatív emlékeket. Ezért van az, hogy ha a másfél éves kisfiam megsüti a kezét a sütőajtóval, holnap újra odamegy, mert elfelejtette, noha előző nap fél órán keresztül bömbölt.
A kisgyermeki szervezet úgymond "gyorsabban regenerálódik". (ide értem a mentális funkciókat is)
Más a helyzet a kisgyermekkor után - vagyis hároméves kor után. Itt már fejlettebb a hosszútávú emlékezet, több elemet tart. Elképzelhető, hogy ebben a korban is elfelejtődnek az erősen negatív érzelmek- ez felnőttkorban is megesik, gondoljunk csak a szülés közbeni óriási szenvedésre, a szülő nők többsége mégsem emlékszik rájuk. Az elme tompítja ugyanis, éppen a túlélési ösztön miatt. Szóval három éves kor után is elfelejtődnek dolgok, viszont ezek később visszaüthetnek a személyiség kialakulásában. Pl. négyéves kislány apja alkoholista, veri az anyját, vagy csak veszekednek, mindegy. A gyermek ezt el akarja felejteni, az életkora és a szellemi állapota ezt lehetővé teszi. Felnőtt korában viszont megvet minden részeg férfit- vagy akár nőt is- ,irtózik az alkoholistáktól, stb. Tehát a sérelem elfelejtődött, és mégsem. De ide sorolható a szexuális bántalmazást átélt gyerekek, akik később egészen a frigiditásig juthatnak, vagy éppen ellenkezőleg, a különböző aberrációkig.
Egyszóval életkorfüggő, (és nem mellesleg élményfüggő) hogy min tesszük túl magunkat könnyen, és mi az ami elkísér a sírig.
Egyébként különféle pszichoterápiákkal megkönnyíthetjük a folyamatot.
