Nem barátság, és nem is bizalom kérdése, hogy kit mennyire avatunk be az életünkbe. Mielőtt elkezdenénk, gondoljunk bele, hogy illik-e másokat terhelni vélt vagy valós gondjainkkal, érdemes-e pletykát indítani akár magunkról, akár másokról. Egy langyos baráti érdeklődés még nem jogosít fel senkit arra, hogy "kiöntse a lelkét".
Mit is éreztünk mi akkor, amikor egy udvarias "Hogy vagy?" kérdésre barátunk, barátnőnk elmesélte élete (és rokonai) egész kórtörténetét, családi (ágybéli) gondjait?
A magam részéről zavarba jövök, kínosan érzem magam ilyen helyzetben, hiszen segíteni úgysem tudok.
Soha, senkiben nem bízom vakon, csak olyanokat mondok el, amik esetleges továbbadása nem zavar.
Talán könnyen beszélek, mert nemigen volt még olyan mondanivalóm, amit nem oszthatnék meg bárkivel.
